Kultúra

Singer és mi

Arról ír, amit ismer – és meglehetősen sok dolgot ismer.

Nagymamám – aki saját magát „kulturálisan tartja zsidónak” – ajánlotta nekem először Isaac Bashevis Singert, amikor a zsidóságról kezdtem el érdeklődni. Az utána következő nemzedék már simán csak Woody Allent javasolta volna, ám a nagymamám javarészt még a könyvekben éli ki magát. Manapság fejeztem be a negyedik kötetet tőle, és mostanra egy meglehetősen nehéz ideológiai problémába ütköztem. A probléma oka tulajdonképpen az, amit Lars Gyllensten írt le Singer 1978-as Nobel-díja kapcsán: „A szerző szemmel láthatóan kimeríthetetlen pszichológiai fantáziája és rálátása egy mikrokozmoszt teremtett – pontosabban egy meglehetősen belakott mikrokáoszt – független és szemléletesen meggyőző szereplőkből.” Ez önmagában persze csodálatos irodalmi teljesítmény, és tényleg helytálló leírása az életműnek. Singer félelmetesen jól látja a zsidók pszichéjét. Olyannyira jól, hogy a vallási skála minden pozíciója mellett meggyőzően tud érvelni szereplői szemszögéből.

 A Kastély és A vagyon című műveiben – melyeket több szereplő szemszögéből mesél – például megrázó könnyedséggel vált meglehetősen haladó talmudi kommentárok és az európai filozófia nagyjai között az éppen narrátorként felhasznált szereplő meggyőződései és intellektuális képességei alapján. Egyszerre tud hitelesen beszámolni dibbukokról és a természettudományokról, a mélyen vallásos önmegtartóztatásról és a friss ateizmusból eredő újszerű szexualitásról, vagy éppen az amerikai szellemiség könnyedségéről és a Kelet-Európát jellemző merev társadalmi rendről a huszadik század hajnalán. Singer egy klasszikus értelemben vett értelmiségi, egy mára már szinte teljesen kihalt embertípus. Arról ír, amit ismer – és meglehetősen sok dolgot ismer. Egyszerre talmid chacham és tapasztalt kozmopolita, ugyanakkor ebből a kettősségből fakadóan minden szemszögből kívülálló, hiszen a vallásos közönségnek túl világi lehet, viszont a szekuláris olvasók nem tudnak mit kezdeni a tórai gondolkodás szerepével a singeri életműben. Singer példátlan emberismerő, és őszinte meggyőződésem, hogy művei az emberi lélektannak egy olyan interpretációjával szolgálnak, amely kizárólag tórai felfogásból ered. Bár Singernek viharos kapcsolata volt a formális keretek között megélt vallással, mégis képtelen nem a tórai értékek alapján látni a világot, és természetesen saját magát. Még a meglehetősen botrányos tartalmú Mesügében sem tudja megállni a verbatim talmudi idézetek sokaságát.

 Normális körülmények között ez egyáltalán nem lenne problematikus számomra, ám a sors úgy hozta, hogy egy magyar zsidó internetes portál „vallás” rovatát kezdtem el olvasni. Ebben találtam egy cikket, amely azt boncolgatta, hogy mivel ros hásáná nincs a mai formájában megemlítve a Bibliában, ezért nyilvánvalóan az csak a későbbi korok terméke lehet. Ebből a logikus következtetés akár az is lehet, hogy a zsidóság is csak egy kultúra a sok közül. Egy folklór, nem kell azt olyan komolyan venni. Az igazság természetesen az, hogy a ros hásáná a szóbeli Tórában van részletezve, melyről hagyományunk úgy tartja, hogy az írott Tórával egyidejűleg lett átadva őseinknek. További kattintgatás után rémülten láttam, hogy a honlap folyamatosan alapvető tévedésekre alapozva tárgyalta a zsidóságot. Elfogott a pánik: hányan érthetik Singert Magyarországon? És ha a Singert olvasó magyar zsidó értelmiség nem érti a könyveit, akkor milyen képet alakíthatnak ki ezek a könyvek bennük a zsidóságról? Hiszen olyan sokan „kulturális zsidók”, akik kizárólag irodalmi és történelmi ábrázolásban találkoznak a zsidósággal, viszont azt személyesen nem élik meg.

 Egy gyors internetes keresés egy rémképet tárt elém. „A Sátán Gorajban az emberi viselkedés egyik szomorú példáját örökíti meg, az üdvözülés utáni görcsös vágy romboló erejét.” A Mesügében „az olvasó sokszor nem tudja, sírjon-e vagy nevessen a fordulatos, állandóan újabb meglepetéseket tartogató történeten, melyet átsző az író részvéte, megbocsátó iróniája bolond hősei, a mesügék iránt”. „A vagyon elsősorban is családregény, méghozzá a klasszikus, tizenkilencedik századi fajtából.” Ez így elég kevés lesz, gondoltam magamban. Aztán a közvetlen környezetemben is felmerült a probléma, ráadásul a fentieknél sokkal konkrétabb formában. A nagymamám például Singer regényeiből véli tudni, hogy az ortodox nőknek mind le kell borotválniuk a fejüket, és azt, hogy a tisztasági törvényeink alapján egyenesen undorodunk a menstruáló nőktől. Eszembe jutottak A mikve című darab után hallott vélemények. Nem mertem tovább kutakodni.

 A zsidóság helyes magyarországi megítélésén tovább ront, hogy az erősen terhelt belpolitikai helyzet ellentétet szít a honi zsidóság és a hagyományosan magyarnak tekintett társadalmi körök között. Ebben a csávában, akkor, amikor a saját zsidóságunkat védjük, sokszor kizárólag a holokauszt definiálja identitásunkat. Azt, hogy családtagjainknak miért is kellett vágóhídra menniük, azt sokszor csak egy nyugati humanista, a zsidóságtól távol álló szemszögből tudjuk értelmezni.

 Nagy bajban vagyunk, mert nem tudjuk, hogy kik vagyunk. Akkora szakadék tátong köztünk és a dédszüleink között, hogy már önmagunkat is csak alig-alig tudjuk értelmezni, így azt sem érthetjük, ha Singer elvégzi helyettünk a piszkos munkát. Ráadásul ez egy olyan helyzetben válik egyre inkább evidenssé, amikor nagyon is tudnunk kéne, hogy miért fáj az, ami ma velünk történik, és mit is kéne mondanunk, képviselnünk.

 Singer nem akarta meggyőzni az olvasót arról, hogy milyen álláspontot kellene támogatnia, ő szimplán epizódokat mutatott be a zsidóság szellemi életéből. Nem ítélte el a vallásosokat, sőt, inkább az jellemző rá, hogy az istentelenség és a morális válság között állítson fel kapcsolatot. Ugyanakkor a szekuláris zsidóságot is értékelte, értette. Ez – és még sok más is – viszont nem lesz nyilvánvaló számunkra egészen addig, amíg nem vagyunk hajlandók elmélyedni az autentikus zsidóságban legalább egy picit.

 Mindenféle nyugati hatás ellenére Singer a sírig zsidó maradt, írni is csak jiddisül volt hajlandó, bár számos nyelvet beszélt. Ennél is fontosabb az, hogy fájdalmasan tisztában volt azzal az intellektuális drámával, amely a zsidóság szellemi életét jellemzi, és értette ennek a drámának a pontos kontextusát. Ha egy dolgot kérhetnék a magyar zsidóságtól, akkor a singeri analitikus képesség felé irányuló törekvést kérném tőlük, teológiai vagy politikai nézőponttól és végeredménytől függetlenül.

 Végszóul álljon itt két idézet Singertől. Az egyik tökéletesen leírja a problémánkat, a másik pedig a megoldást.Isaac_Bashevis_Singer

 „Leveledben Istent hívod tanúként. Én is tehetném ezt, ha hinnék az Ő létezésében. Bánatomra nem hiszek, és te sem hiszel. Azt hiszem, hogy ez az oka az őrületünknek.”

 „– Papa, mész valahova?

– Igen, elmegyek.

– Hova mész, Papa?

– Vissza a zsidókhoz.”

Horváth Arje