Gasztronómia

Sláchmonesz

Ötletek purimi ajándékokra és a nyalakodásra is.

Szerző: Kürti Adrienn
Megjelent: Forrás – 2013. február-március

Szerző: Kürti Adrienn
Megjelent: Forrás – 2013. február-március

A purimi csomagok küldéséről, vagyis a misloách mánotról Eszter könyvében olvashatunk. Esz­ter királyné rendeletében purim napját a lakoma és öröm napjává tette, amikor a barátjának mindenki ajándékot (sláchmónesz), a szegényeknek pedig adományt (cedáká) küld. A misloách mánot (jiddisül sláchmónesz) ételeket tartalmazó ajándék, amely legalább kétféle, azonnali fogyasztásra kész ételt kell tartalmazzon, és purim napján napközben juttatjuk el – lehetőleg közvetítő által – a címzetthez. Küldhetünk barátnak, szomszédnak, rokonnak vagy üzleti partnernek, a háláchá szerint legalább egy személynek. Szokás úgy elkészíteni a csomagot, hogy minél többféle étel előtti áldás legyen mondható rá. A két étel kiegészíthető azonnali fogyasztásra nem alkalmas ajándékokkal is, mint teák, kávéporok, szörpök vagy használati tárgyak.

Íme, néhány ötlet (az áldások szerint csoportosítva):
Mezonot: sütemények (hámántáska, kindli, muffin) nápolyi, müzliszelet, ropi, percel.
Pri háádámá: banán, zöldségsaláta.
Pri háéc: narancs, mandarin, alma, ananász, más friss és szárított gyümölcsök, kóser mazsola, dió, mandula, mogyoró.
Pri hágáfen: kis üveges szőlőlé, bor.
Sehákol: cukorka, nyalóka, csokoládé, méz, kis dobozos üdítők, 100%-os gyümölcslevek, chipsek.

A gondosan összeállított csomagot szépen feldíszítve szokták küldeni. Tehetjük az ételeket csinos kosarakba, celofánba, papír vagy fadobozba. Küldhetjük hasznos használati tárgyakban is, mint üvegtálak, bögrék, szép műanyagdobozok. A vidám ünnephez illenek a színes és tréfás ötletek is: lehet a csomag fekete-fehér vagy csupa lila-rózsaszín is. Formázhat a csomag például sushis dobozt is, mely muffinból, fehércsoki-reszelékből és színes zselés cukrokból készül.

Összeállíthatunk környezetkímélő vagy tél végi „vitaminbomba”-csomagokat is: szárított magvakkal, gyümölcsökkel, 100%-os gyümölcslével, mézzel, almával. Készíthetünk „kincskeresős” dobozokat is: a gyümölcsöket, édességeket pattogatott kukorica vagy mogyoró, esetleg pirított napraforgómagok közé rejtve.

BIO HÁMÁNTÁSKA
(párverecept)

Hozzávalók

  • • 280 g teljes kiőrlésű liszt
  • • 150 g margarin
  • • 1 biocitrom
  • • 2 evőkanál almalé
  • • 2 tojás
  • • 1-2 evőkanál datolyaszirup (szilán)

Töltelék

  • • sárgabarack- vagy szilvalekvár

Házi töltelék

  • • 50 g margarin
  • • 50 g darabos dió
  • • 3 evőkanál mazsola
  • • 1 teáskanál fahéj
  • • 2 közepes (lecsurgatott reszelt) alma

A hozzávalókat jól összedolgozzuk, majd cipót formázva, fóliába téve 30 percig a hűtőben pihentetjük. Ha házi töltelékkel készítjük, akkor a hozzávalóit összekeverjük. Ezután a tésztát lisztes deszkán 3 mm vastagra nyújtjuk, majd 7-8 cm átmérőjű köröket szaggatunk. A töltelékből egy teáskanálnyit helyezünk a körök közepére, majd a tésztát kettéhajtjuk, vagy kialakítjuk a klasszikus háromszögű csákó formát. Ha szeretnénk a tölteléket a süteményben tartani, akkor a tészta szélét nem szabad „összecsippenteni”. Sütőpapírra téve 15-20 perc alatt 200 °C-on arany barnára sütjük.

KINDLI
(párverecept)

Hozzávalók

  • • 600 g liszt
  • • 300 g margarin
  • • 200 g cukor
  • • 10 g élesztő
  • • csipet sütőpor
  • • 2 kanál rum

Töltelék

  • • 20 dkg darált dió
  • • 20 dkg darált mák
  • • l üveg szilvalekvár
  • • l csomag mazsola
  • • l szelet reszelt csokoládé
  • • 2 evőkanál baracklekvár
  • • fahéj
  • • őrölt szegfűszeg
  • • reszelt narancshéj

Valamennyi tölteléket kihűtve tesszük a tésztába. A hozzávalókat összegyúrjuk, kicsit pihentetjük, majd kinyújtjuk. Közben elkészítjük a töltelékeket.
Máktöltelék: a darált mákot borral felfőzzük, cukrot, mazsolát, reszelt narancshéjat és baracklekvárt teszünk bele.
Diótöltelék: a darált diót borral felfőzzük, cukrot, mazsolát, reszelt csokoládét keverünk bele.

Kinyújtjuk, majd egy nagyobb pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, dió- vagy máktöltelékkel töltjük. Vigyázzunk, a hajtás alulra kerüljön! A kis tekercsekre ujjal kétoldalt mélyedéseket nyomunk, hogy pólyás baba jellege legyen. Tojással megkenjük, majd 170-180 °C-on sütjük.

Purim Számeách!

Még több recept:
www.zsidokonyha.hu

Az írás a JMPoint a Zsidó Közösségért Közhasznú Alapítvány támogatásával jelent meg.
http://akademia.jmpoint.hu

vissza