Zsidó mesék

A sófár hangja túlzengi a viharos tengert

Réges-régen egy nagy rabbi két tanítványával hosszú hajóútnak indult egy távoli országba. Az úton nem volt kedvező a széljárás, ezért tovább tartott az út, mint gondolták. Elérkezett ros hásáná estéje, és a szárazföld még nem is látszott. Felkészültek hát, hogy a tengeren töltik az ünnepet.

Az éjjel nagy vihar tört ki, hatalmas hullámok csaptak össze a hajó felett. Dörgött, villámlott, a szél felkorbácsolta a tengert, s az ide-oda dobálta a hajót. A matrózok minden erejükkel a vizet merték a fedélzetről, ám úgy tűnt, hogy nem tudnak annyi vizet kimerni, mint amennyit a hullámok és az eső újra és újra a hajóra csaptak. Félő volt, hogy a hajó hamarosan elsüllyed.

Mindeközben a rabbi a kabinjában annyira elmélyülten imádkozott, hogy észre sem vette a veszélyt. Napkeltekor a tanítványok elhatározták, hogy figyelmeztetik mesterüket, de amikor látták milyen elmélyülten imádkozik, nem merték megzavarni. Mikor azonban azt látták, hogy a vihar még erősebben tombol, ismét lementek a rabbihoz. Remegő hangon könnyekkel szemükben mondták el a rémisztő helyzetet.

– Ha így van, drága tanítványaim, ne késlekedjünk, míg élünk teljesítsük, ros hásáná legfőbb micváját! Hozzátok a sófárt és fújjuk meg! – mondta a rabbi. Elővették a sófárt, áldást mondtak a micvára, és a rabbi teljes odaadással kezdte fújni! Hosszan, röviden, szaggatottan…

A sófár hangját hallotta az egész legénység, s mintha a szél felkapta volna a hangokat és vitte volna magával a magasságokba, visszhangzott, és túlharsogta a tenger morajlását.
Már az első hangok után alábbhagyott a vihar ereje, egyre csendesebb lett a tenger, csitultak a hullámok, elállt az eső. A sófár hangja pedig egyre tisztábban és mindent áthatóan szólt tovább. Mire a rabbi befejezte a sófár fújását a tenger olyan békés volt, mintha soha vihar sem lett volna.

Mindenki érezte, hogy csoda történt!
A kapitány a legénység tagjaival lement a rabbihoz. A rabbi éppen elpakolta a sófárt!

– Csodakürt ez, bizonyosan! Hangjára lecsendesedik a tenger – mondta a kapitàny mély meghajlás közepette. Bármely árat megfizetek érte, ha eladod nekem.

– Nem csodakürt ez, hanem sófár. Egyszerű kosszarvból készült hangszer, melyet a zsidók szerte a világon megfújnak a mai napon – mondta mosolyogva a rabbi.

– Felébreszti a szívünket, és emlékeztet bennünket, hogy az Örökkévaló a világ teremtője és királya! Ő az, aki teremtett és éltet, a vihart hozta és elmulasztotta. Nem tudtam, hogy megmenthet bennünket a sófár.

Mi csak teljesíteni szerettünk volna még egy utolsó micvát az életünkben. De lám, az Örökkévaló kegyelmes volt, és mindannyiunkat megmenekített, hogy teljesíthessük parancsolatait továbbra is veszélyben vagy biztonságban, földön vagy tengeren. Adjunk közösen hálát Istennek ezért a csodáért és hirdessük királyságát! – fejezte be a rabbi.

Panyiné dr. Ábrahám Zita

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás