Egy magyar lány tapasztalatai Izraelben.
Szerző: Koleszár Edith
Megjelent: Forrás – 2013. január-február
Szerző: Koleszár Edith
Megjelent: Forrás – 2013. január-február
„Kezdetben” – ezt olvassuk a Tórában. A berésit szó kezdetbent jelent. Éppen ennek a hetiszakasznak a hetében érkeztem meg Izraelbe, ami számomra is egy új kezdetet jelentett. Immár lassan több mint két hónapja, hogy megérkeztem Jeruzsálembe, hogy a Masa program keretén belül a Midreshet Rachel v’Chaya Collage Jewish Studies for Women nevű iskolában tanuljak. Az iskola a Shepell’s Darche Noam nevű jesivához tartozik Rav Karlinsky vezetésével.
„Már évek óta terveztem, hogy hasznos lenne pár hónapot Jeruzsálemben tölteni egy jó iskolában…”
Már évek óta terveztem, hogy hasznos lenne pár hónapot Jeruzsálemben tölteni egy jó iskolában, és Rav Keleti ezt a midrását javasolta, mivel ismeri az intézmény vezetőjét, Rav Yitzak Shurint. A jogi tanulmányaim befejezése után idén ősszel tudtam elkezdeni a programot, és lehetőségeimtől függően maradok tovább. Nagyon szeretem a Midreshet Rachelt és a lányokat, akik idejárnak – legtöbbjük már több ismertebb midrását is megpróbált, mielőtt rátalált a Midreshet Rachelre.
Az iskola komoly hangsúlyt fektet arra is, hogy a lányok megtalálják a helyüket az izraeli társadalomban: minden hivatalos ügyünkben segítenek, telefonokat intéznek, lehetőségünk van sábeszek keretében más ortodox irányzatokat is megismerni, barátságokat kötni más városokban élő családokkal. A tanárok egyenként foglalkoznak velünk, létszámát tekintve ez a midrásá kis létszámú: 30 fő jár ide. A lányok a világ különböző részéről érkeznek: Egyesült Államok, Kanada, Dél-Afrika, Ausztrália és Brazília. Mindegyiküknek komoly háttere van, szombattartó és kóser háztartást vezetett már mielőtt idejött volna, vagy eleve vallásos környezetben született. Házasok és egyedülállók együtt tanulnak, de az iskolának vannak külön házaspároknak szervezett programjai. Az iskolában kezdetektől fogva szeretettel fogadtak, programok sorozata várt már az első héten. Az oktatás nagyon sokszínű és sokoldalú – a szövegközpontú tanulás mellett sokat foglalkozunk kortárs problémák halachikus vonatkozásaival is, vannak külön halachaóráink is és muszár- (etika-) előadások.
A szövegközpontú órákon Chumást (Mózes 5 könyve) és próféták szövegeit dolgozzuk fel. Három különböző szinten oktatnak, én a középső csoportba kerültem a szintfelmérő után. A foglalkozásokon chevrutában (párban) dolgozzuk fel a kiadott szövegrészeket, és az óra második felében közösen összefoglaljuk, hogy miről olvastunk. A hébertanárok folyamatosan a rendelkezésünkre állnak, ha elakadunk a szövegben, és segítenek a kiadott nyelvtani tansegédlet alapján kiigazodnunk a szövegekben. A kortárs problémák halachikus vonatkozásával hétről hétre Rav Manning készül forrásszemelvényekkel az általunk felvetett igények szerint. A gyakorlati halachát Rav David Lerner tartja, aki sajátos humorérzékének köszönhetően sokak abszolút kedvence, gyakran nem rest akár egy fél konyhafelszereléssel érkezni az órákra hogy szemléltesse velünk a különböző gyakorlati halachikus problémákat. Nekem Rebetzen Karlinsky és Rebetzen Shurin a kedvenceim, akik empatikus hozzáállásukkal sokunknak segítettek a beilleszkedésben.
A programok nagyon sokszínűek. Az első hónapban, chesván 11-én voltunk Rachel sírjánál Rachel ősanyánk jorcájtján, és volt egy közös sábbáton a Midrashával Jad Binjaminban, ahol találkoztam Alexander Benedikttel, aki a Lativ Kolel jó barátja. Jad Binjamin nagyon barátságos és összetartó vallásos amerikai cionista közösség, néhány család Gush Katifból való. Minden család nagyon kedvesen fogadott minket. Novemberben a Chajé Szárá hetiszakasz szombatján lakótársaimmal elzarándokoltunk Hebronba, a szállásunk Kiryat Arbában volt, ahol Sára ősanyánk van eltemetve. Nagyon jó érzés volt, hogy emberek ezrei zarándokoltak el egész Izraelből, hogy részesei legyenek az élménynek. Ugyanakkor ijesztő volt számunkra a Kiryat Arbából vezető út Hebronig, ahol katonák sorfala mögött nézhettünk farkasszemet a helyi arab lakossággal.
Meghatározó élmény volt számunkra amikor a Hámász megkezdte rakétazáporát Izraelre. Sokan félelmükben hazautaztak, de a többség maradt – az iskola vezetése naprakészen tájékoztatott minket az eseményekről. Amikor Tel-Avivot rakétázták, elkezdtünk félni. Azon a péntek reggelen még nyugodtan telefonáltam haza, hogy én Jeruzsálemben vagyok, messze Tel-Avivtól – majd amikor gyertyagyújtás után megszólt a sziréna, nem akartuk elhinni, viszont a lépcsőházba igyekvő szomszédaink látványa erős gyanút ébresztett bennünk, hogy baj van. Azon a sábesz estén a kollégiumba hazaérve mindenki felbontotta, amije volt az oneg sábesz (sábesz élvezete) keretében, és elalvás előtt mindannyian nagyobb odaadással mondtuk el a Smá Jiszráélt. A következő sziréna pár nap múlva a midrásában ért minket, éppen a Nyugati civilizáció és judaizmus órán, majd a folyosóra kiérve az igazgatónőnk, Mrs. Lynn Finson kiosztotta Thilimet (zsoltárokat), és higgadtan fogadtuk a helyzetet. Az iskola vezetése bíztatott minket hogy térjünk vissza a normális kerékvágásba, de amikor Tel-Avivban busz robbant, Rav Shurin, Rosh Midrasha tanácsára nem használtunk tömegközlekedést egy ideig. Nehéz napok voltak – de éreztük, hogy mit jelent az áhávát Jiszráél (a zsidók egymás iránt érzett szeretete), és biztosítva éreztük magunkat hogy ez a legtöbb, amit tehetünk, hogy akkor ott vagyunk, és Tórát tanulunk. Megtanultuk, hogy micvá nem félni és hinni, ami a legnehezebb parancsolat.
Néhány hete meghívást kaptunk Dr. Shira Schmidttől, a Kiryat Sanz-i chászid közösség oszlopos tagjától hogy 10 lány a midrásból nála töltsön el egy közös sábeszt. A hétvége elég gazdag programkínálatot ígért, nem is csalódtunk. Gyorsan peregtek az események: tengerparti szabadidőprogram, videó a klausenburgi rebbéről, szombatfogadás, vacsora után látogatás a rebbe asztalánál. Másnap a reggeli ima után ellátogattunk a helyi kórházba, a Laniadóba, amely az előző rebbe támogatásával épült. Lehetőségünk volt helyi asszonyokkal, lányokkal beszélgetni és feltenni nekik a minket leginkább foglalkoztató kérdéseket: hány éves korukban mennek férjhez, hogyan működik náluk a sidduch rendszer (párválasztás), és igaz-e, hogy esküvő után leborotválják a hajukat. Minden kérdésünkre megkaptuk a sajátos válaszokat. Sábesz reggel a rebbe zsinagógájában a rebbe felesége és a helyi asszonyok kitüntetett figyelemmel és nagyon kedvesen fogadtak minket. Éppen egy bár micvá ünneplésébe csöppentünk bele, és rövidre vágott, dús hajamnak köszönhetően nekem is gratuláltak, mert engem is az ünneplő családhoz tartozónak véltek, (hamar tisztáztuk, hogy nem sheytel – paróka, amivel a férjes asszonyok fedik be a fejüket – van rajtam, hanem a saját hajam, és az amerikai csoporttal jöttem).
Az iskola kollégiumai a Hár Nofon vannak, amely egy zömében amerikai vallásosok lakta negyed. Egyik szombaton lehetőségem nyílt elmenni a bostoni rebbéhez, akivel korábbi budapesti látogatása során volt szerencsém találkozni a Deblinger család sábeszi asztalánál és a Lativ Kolelban is. Meghatározó élmény volt, hogy a rebbe otthonában minden istenfélő zsidót szívesen fogad irányzattól függetlenül. Habár férfiak és nők egymástól elválasztva ültek, mégis nagyon otthonosan éreztem magam a rebetzen társaságában. A rebbe időt szakított arra is, hogy a vacsora végén feltett kérdéseimre választ adjon.
Hogy mivel telnek a hétköznapjaim? Az iskola gyakorlatilag minden időmet leköti, a foglalkozások reggel 9 óra előtt kezdődnek, és sokszor este 6-7 órakor érnek véget. Rav Keleti feleségével, Mirával nagyon jó a kapcsolatom, már Izraelbe érkezésem napján meleg vacsorával fogadott, és megágyazott nekem a vendégszobában, azóta is szinte hazajárok hozzájuk, ha egy jó beszélgetésre vagy hazai ízekre vágyom. Hetente kétszer igyekszem eljárni karateedzésre is, van egy külön női csoport a midrásához közeli utcában, ahol sok új kedves barát között még a hézagos hébertudásomat is fejleszthetem. Külön ulpán nincs, ezért próbálom megragadni a hétköznapi szituációkban rejlő lehetőségeket.
Az oktatás keretében lehetőségünk van cheszed programra, ami azt jelenti, hogy heti pár órában kisegítünk egy családot vagy egy szervezetnek dolgozunk önkéntesként. Egy darabig a G’mah nevű szervezetnél önkénteskedtem, ami egy sajátos cserepiacot jelent a rászorulóknak. Ha szabadidőm engedi, egy az utcánkban lakó idős magyar nénit szoktam meglátogatni, aki holokauszt-túlélő – Grandma, ahogy a környezetében mindenki hívja, és úgy érzem mintha az én nagymamám is lenne. Gyakran éjszakába nyúló beszélgetéseink után úgy érzem, hogy a múlt és a jövő találkozott, és üzenetük van egymásnak.
A cheszed egyébként is kulcsszerepet játszik a midrásá életében, gyakran veszünk részt más önkéntes programokban is. A legutóbbi ilyen a chanukai játékgyűjtés volt Har Nofban, ahol először volt lehetőségünk megtapasztalni, hogy működik a gyakorlatban az adománygyűjtés. Odahaza, Magyarországon nem tudnék elképzelni hasonlót, hogy vadidegen családokhoz bekopogjak, és használt játékok után érdeklődjek, vagy cedakát gyűjtsek, de itt, Jeruzsálemben, teljesen ez mindennapos. A sikeres kampány után az összegyűjtött játékok becsomagolása következett éjszakába nyúlóan, amit a midrásá vezetése pizzapartyval könnyített meg a számunkra, így sikerült összekötnünk a kellemeset a hasznossal. Az izraeli emberek általában nagyon kedvesek és segítőkészek, talán Izrael az egyedüli ország a világon, ahol még a buszsofőrök is jó házasságot kívánnak a hajadon lányoknak. Sokszor az az érzésem, hogy itt valahogy többet ér az emberi élet, az emberek jobban odafigyelnek egymásra, és nagyon segítőkészek.
Ebben a tanulási időszakban ellátogattunk a judeai sivatagba, és chanuka keretén belül a közeli erdőbe a Herzl-hegynél, és volt pár egyéb program: látogatás a Begin Centerbe, cheszedprogram a Nagy Zsinagógában, látogatás a Shalvában (ez egy speciális igényű gyereknek létrehozott gyermekotthon), és volt egy közös chalakészítés a lányokkal.
Tapasztalatom szerint a Magyarországról érkező lányok számára nehezebb támogatást szerezni tóratanulásra. Ez remélem a közeljövőben változni fog, és több magyar lánynak lesz lehetősége beezrát Hásem, hogy hosszabb vagy rövidebb időt eltöltsön egy jó lányiskolában, hogy életre szóló élményekkel gazdagodjon, és értékes barátokat találjon a világ minden részéről.
