Goldman Elior

A zsidó népnek Egyiptomban kellett megszületnie

Hogyan segít a szédereste a szellemi fejlődésünkben? A bölcsek tanítása szerint mindenkinek úgy kell tekintenie magára, mintha ő maga jött volna ki Egyiptomból a kivonuláskor. Míg a rabbik a személyes átélést kívánják meg több mint 3300 év távlatából, a modern korban élő zsidó nagyon nehezen tud megfelelni ennek az előírásnak. Mit kell tennünk, hogy tényleg […]

A ros hásáná imáinak és a sófár hangjainak üzenete

Ünnepi kisokos Idén összefoglaljuk, hogy milyen fő témák jelennek meg a ros hásánákor mondott imákban valamint a sófár hangjai kapcsán. Az összefoglalónk célja, hogy gondolatokat indítson el, és – remélhetőleg – vágyat, hogy ros hásáná témáit mélyebben megismerjük! Ketiva v’chatima tova! Az Ö-való királysága Ros hásáná a Teremtés hatodik napjával áll összefüggésben, hiszen tisré elsején […]

Énekek éneke – miért pont peszáchkor?

A dal a szabadság eszköze, és peszách a szabadság ünnepe: elő az Énekek énekével! Ahasvéros lakomáján az érzéki élvezetek nem ismertek határokat. A vendéglátó – maga a király – mindent megtett, hogy a vendégei kedvében járjon. Aki inni szeretett, nem győzött válogatni a birodalom legkiválóbb italai között. Annak, aki a kiváló minőségű ételekben lelte örömét, […]

Kis maceszhatározó

Tudtad, hogy macesz és macesz között is van különbség? Idén segítünk eligazodni abban, hogy ki kicsoda a maceszok világában, egyszerű, zsargonmentes, rövid meghatározásokkal. Figyelem: kis szótárunk tájékoztató jellegű. Ha halachikus kérdésünk van, akkor a rabbit kérdezzük meg! Mácá psutá – egyszerű macesz A macesz receptje egyszerű – liszt és víz. A liszt különleges előkészítést és […]

Kohelet: Szimchá alaptankönyv

A kérdés évről évre felmerül bennem. Szukot beköszöntével újból az öröm, a tánc, a lakomák lesznek istenszolgálatunk fókuszában. Mindenki számára különleges a Jeruzsálem utcáin éjjelente táncoló tömegek energiája, a vízmerítés ünnepének feledhetetlen hangulata, a zene, a napokon át tartó vidámság és a barátokkal eltöltött idő az ünnepi sátorban. A szöveg azonban, amelyet a zsinagógában olvasunk […]

Őszi nagyünnepek

Elul Az év utolsó hónapja, amely megelőzi ros hásánát, az újévet. Hagyományosan az újévre való felkészüléssel töltjük ezt a 29 napot. A zsinagógában az ima után minden reggel megfújják a sófárt, emlékeztetve minket a nagy napra, ros hásánára, felébresztve minket a spirituális dermedtségünkből. Elul hív minket, hogy kezdjük meg a spirituális számvetését és őszinte értékelését […]

Rut könyve – Mit üzennek a nevek?

A Tanachban a nevek szerves részét képzik a történetnek. Funkciójuk azonban nem mindig azonos. Szá­mos esetben, amikor egy gyerek megszületik, a neve utal a jövőjére vagy a körülményekre, amelyek közé születik. Az egyik legszembeötlőbb példa erre Jákob fiainak nevei, me­lyek tükrözik Lea és Ráchel küzdelmét Jákob szerete­té­ért. Más esetekben a név nem más, mint jellemábrázo­lás. Avigail […]

Válni valakivé

Ha elszalasztod a lehetőséget, a neved is megmutatja. Ploni Álmoni ennél nagyobbat nem is hibázhatott volna. Már maga a jelenléte is számos kérdést vet fel. Ploni Álmoni Rut egyik lehetséges kérője és elsőszámú potenciális férje: Boáz legerősebb vetélytársa. Boáz maga állítja, hogy Ploni Álmoni az első a kérők sorában, és ő – Boáz – csak […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás