Hámori Zoltán

Érezd úgy, mintha te magad hagytad volna el Egyiptomot!

Akkor is ha sosem voltál ott A zsidó nép 3330 éve vonult ki Egyiptomból. Azóta a zsidó családok, közösségek minden évben egyszer kö­rülülik az asztalt, hogy megemlékezzenek erről az eseményről peszáchkor. A széderestén különböző tevé­kenységeket végzünk, amelyekkel mind az egyiptomi ki­vo­nulásra emlékezünk: maceszt eszünk, négy pohár bort iszunk, keserű gyökeret eszünk, oldalra dőlünk mint a […]

A hit szöge

Sok évvel ezelőtti első próbálkozásom a szukkoti sátorépítéssel majdnem katasztrófával végződött. Így történt:A feleségem és én friss házasok voltunk, és éppen hogy csak beköltöztünk új közös otthonunkba. Egy reggel, amikor kiléptem a zsinagógából, az egyik barátom így szólt: éppen a helyi fatelepre tartok, hogy fát vásároljak a szukkoti sátor (szukka) építéséhez. Lenne kedved csatlakozni? Nagy […]

Három szukoti út a boldogsághoz

A zsidóság komoly hangsúlyt fektet a boldogságra. Szukkot egész ünnepe a boldogság köré szerveződik. Úgy is nevezik: „boldogságunk ideje”, egy olyan időszak, amikor telve kellene lennünk boldogsággal és hálaadással. Íme három szukkoti út, amelyen eljuthatunk ebbe az állapotba. 1. Ne hajszoljuk a boldogságot Szukkotkor elhagyjuk kényelmes, fényűző otthonunkat, hogy egy egyszerű, átmeneti építménybe, a szukkába […]

A nyolcadik nap

Az Örökkévaló elkezdi a munkát, és mi alkotótársként befejezzük azt. Hetiszakaszunk a szüléssel kapcsolatos törvényekkel kezdődik, amelyek közül az egyik legfontosabb a fiúgyermekek esetében, hogy „a nyolcadik napon pedig metéltessék körül előbőrének húsa” (3Mózes 12:3.). Erre az aktusra nem egyszerűen milaként (körülmetélésként), hanem brit milaként (a körülmetélés szövetségeként) szoktak hivatkozni. Ennek az az oka, hogy […]

50 … egy természetfeletti szám

Az ómerszámlálás időszakában sokszor hallhatunk az ötvenes számról, hiszen ennyi nap telik el peszách és sávuot között. Ezt az időszakot két részre lehet osztani. Az első időszakban lépésről lépésre elszámolunk 1-től 49-ig (a negyvenkilenc a hetes szám négyzete, és így a fizikai univerzum teljességét jelképezi). Ez egy természetes, földi folyamat, amely elmegy a legvégső határig, […]

A beszéd szentsége

A hetiszakasz egyik fő témája ezen a héten egy bőrbetegség, a „cáráát”, amelyet „poklosság”-nak szoktak magyarra fordítani. Ennek a bőrbetegségnek nem fizikai, hanem spirituális oka volt, ezért is nem orvoshoz, hanem a kohénokhoz kellett fordulni vele. Ez a spirituális ok pedig Bölcseink szerint nem más, mint a rágalmazó beszéd. Ennek két forrását is megtaláljuk a […]

A szálak összefutnak – Interjú Hámori Zoltánnal

Vita, kombinatorika, istenkeresés és közösségépítés egy emberben – egy közösségben. Hámori Zoltán a Lativ Kolel haladó csoportjának egyik legújabb tagja. Különleges igényességgel viszonyul a valláshoz, és a közösséghez, melynek köszönhetően hamar beilleszkedett a Talmud lelkes tanulói közé. Érdeklődése az egész csoportra kisugárzik, aminek eredményeképpen a csoport újabb órákat szán hetente a hetiszakasz tanulmányozására. Mindemellett szervezetépítői tapasztalatait […]

A rojt és ami mögötte van 

Megmutatkozni a világnak, illetve kizárólag Isten előtt. Hetiszakaszunk a zsidóság egyik legfontosabb parancsolatával ér végét, a cicesz micvájával. Cicesznek azokat a rojtokat nevezzük, amelyeket a ruhánk sarkaira kötve viselünk, és amelyek fő feladata, hogy emlékeztessenek minket zsidóságunkra, és a tórai előírások betartására, ahogy ez a Tórában is szerepel: „Azután azt mondta az Örökkévaló Mózesnak: szólj […]

A lisztlángáldozat

Van olyan jóság, mely az érdemtelenre is kiterjed A vájikrá hetiszakasz teljes egészében a pusztai szentélyben és később a jeruzsálemi szentélyben bemutatandó különböző áldozatok részletes leírásának van szentelve. Próbáljuk meg bölcseink segítségével megérte­ni az engesztelést, amelyet ezeknek az áldozatoknak a be­mu­­­tatásával nyerhetünk: „És engedjük visszatérni az Örökkévalóhoz, és Ő megbocsát neki” (Jesájá 55:7). Vita van […]

A közösség ereje

Többen lenni nem mennyiségi, hanem minőségi különbség. frigyláda készítésének leírását olvasva dejà vu érzésünk van, hiszen csak néhány hete olvastuk ugyanezt, és most újra erről olvasunk a hetiszakaszban. Még Rási is a korábbi kommentárjához küld vissza minket, de mi tudjuk, hogy a Tóraban nincs egyetlen felesleges betű sem, hát még egy teljes szakasz. Akkor mi […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás