Jehuda Silber

Jécer hárá, tesuva: ember

Vajon miért teremtette az Isten a jécer hárát, vagyis a rossz ösztönt? Azért kaptuk a Tórát, hogy annak előírásai szerint éljünk. A Tóra részeként pedig a micvákat, hogy betartsuk őket. Akkor tehát nem az lenne logikus, hogy aki ezeket adta nekünk, az minél inkább segítsen minket abban, hogy sose térjünk el ettől? Nem kéne távol […]

Hallgatni arany – és fejleszti az emunát

A zsidó ünnepek nem egyszerűen megemlékezések egy adott történelmi eseményre, hanem mindegyiknek megvan a maga célja, a maga inyenje (lényege). Ez az inyen pedig nemcsak valami érdekesség, valami filozófiai gondolat, hanem általa egy adott midát (tulajdonságot) tudunk fejleszteni, azért, hogy így közelebb kerüljünk az Örökkévalóhoz. Ehhez kapcsolódnak az adott ünnepen a Tánáchból felolvasott szakaszok, illetve […]

Hosáná Rábá

A szukot hetedik napján ünnepelt hosáná rábá az egyik olyan ünnepünk, amelyről relatíve nagyon kevés szó esik. Ha valamikor télre vagy nyárra esne, amikor ritkábbak a jeles napok, talán többet hallanánk, olvasnánk róla. Előre felkészülnénk rá, már várnánk, utána pedig érdekes ünnepként maradna meg bennünk az emléke. Szukot hetedik napján viszont, amikor már hét napja […]

Edomerika

Amikor a zsidó nép vándorlása során Edom határához ér, az útja pedig ezen az országon keresztül vezet, Mózes küldötteket küld Edom királyához azzal a kéréssel, hadd menjenek keresztül az országukon. Megígéri, hogy békés szándékkal mennének, nem használnák az ország javait, egyszerűen csak átmennének az országon mindenféle károkozás nélkül. Edom agresszívan elutasítja a kérést, még azután […]

A zsidó nép, a Tóra és Isten egy

A micvákat (parancsolatokat) két nagy csoportra lehet osztani: 1) ember és embertársa közötti (bén ádám lechávero), illetve 2) ember és Isten közötti (bén ádám leMákom). Az előbbire talán a legismertebb példák a tízparancsolat utolsó törvényei (szülők tisztelete, ne ölj, ne légy házasságtörő, ne lopj, ne  tanúskodj hamisan felebarátod ellen, valamint ne kívánd felebarátod házát, feleségét, […]

Omerszámlálás: A macesztől a chámecig!

Peszách környékén gyakran hallunk „chámecellenes” beszédeket. Ezek egy olyan hasonlaton alapulnak, amelyet már Cházáltól (mozaikszó: Chácháménu zichronám livráchá – Bölcseink, emlékük legyen áldásra – a Talmud idejének rabbijai) tudunk: a chámec, a kovász a jécer hárá (rossz ösztön) szimbóluma. A kovász megemeli a tésztát, ezzel az arroganciához hasonlítjuk, az arrogancia pedig (leegyszerűsítve) az összes bűn […]

Tóra és prófécia

Cáv hetiszakasz elején Rási idézi a midrást, mely szerint a „micvá” kifejezés olyan parancsolatot jelent, amely az összes generációra érvényes. A próféták időnként hoztak olyan rendeleteket, amelyek csak abban az időben voltak érvényesek, tehát ezek gyakorlatilag nem voltak igazi micvák. A Talmud (Megila 2b) úgy tanítja, hogy az egyetlen próféta, aki „valódi” micvákat, vagyis generációkon […]

A kedusá mint ajándék

Van egy olyan hagyomány, hogy ha valaminek meg szeretnénk érteni a jelentését, először is megnézzük, hol említi először a Tóra. A kedusá (szentség) először a sábáttal (szombattal) kapcsolatban jelenik meg a teremtés történetében: „Vájevárech Elokim et jom hasevii vájekádes oto” (1Mózes 2:3). „Az Örökkévaló megáldotta a hetedik napot, és kádossá, szentté tette.” Azt látjuk tehát, […]

Macesz: a szegénység kenyere, a szabadság kenyere

A függetlenség szimbóluma A Hágádában a maceszre gyakran használt kifejezés a „lechem oni”, amit leggyakrabban a szenvedés vagy a szegénység kenyerének szoktuk fordítani. Ez a Ramban magyarázatán alapszik (5Mózes 16:2), amely szerint ezt a fajta kenyeret a szegény emberek ették, és az egyiptomiak ezzel etették zsidó rabszolgáikat is. A Máhárál határozottan vitatja ezt az értelmezést, […]

A rejtett jelenlét

Nem csak akkor ismerjük föl Isten jelenlétét, amikor csodát tesz. zsidó naptárban minden 19 évben nyolcszor van szökőév. Ilyenkor tizenkettő helyett tizenhárom hónapból áll az év, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ádár hónap után egy második ádárt is tartunk. Ilyenkor purimot az első helyett a második ádárban ünnepeljük. A Talmud ezt azzal magyarázza, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás