Ha mégoly hihetetlennek is tűnik – van egybeesés a Tóra és a tudomány teremtéselmélete között

Honnan származik a világmindenség? A hívő ember számára egyértelmű, hogy az univerzum a semmiből teremtetett, ahogyan azt a Tóra első könyvében olvashatjuk. Ám a tudomány hosszú időre elvetette ennek az állításnak a lehetőségét, arra hivatkozva, hogy ezen elmélet teljességgel ellentmond az anyag- és energiamegmaradás törvényének. Valamikor a XIX. század közepén fogalmazódott meg a tudományos álláspont, miszerint mind az anyag, mind az energia átalakítható, és létrejöhet egy másik formában, de olyan opció nincs, hogy valami egyszerűen csak a semmiből teremtődjön. Ennélfogva a tudósok az univerzumot egy örökké létező állandónak tekintették, és nem bocsátkoztak további vitába a teremtéselmélet ügyében. Az ennek ellentmondó tórai állítás, miszerint az univerzum a semmiből lett teremtve, konfliktusövezetként feszült be a tudomány és a Tóra közé, és ez a helyzet hosszú éveken át változatlan maradt.

Ám az utóbbi idők szélsebesen végbemenő változásai, a tudományos élet robbanásszerű felfedezései a legdrámaiabb csapást talán a kozmoszt érintő elméletekre mérték.

A csillagászok évezredek óta tanulmányozzák az égitesteket, de kutatásaik és megfigyeléseik a bolygók, csillagok, üstökösök és mindenféle kozmikus elem mozgásának feltérképezésére, azok összetételének vizsgálatára, színképelemzésére irányultak, míg ezen égitestek eredetét továbbra is homály fedte.

Az elmúlt évtizedek fontos haladást eredményeztek a kozmosszal kapcsolatos tudományos kutatásokban, és először nyílt lehetőség a tudósok számára egy koherens teremtéselmélet megfogalmazására. Mára elsöprő erejű tudományos bizonyítékok támasztják alá az ún. „big-bang” elméletet, ebből is masszívan kiemelkedik a négy legfontosabb: 1. Az ősi fénygömb maradványának felfedezése 1965-ben, 2. a világegyetem összetételének hidrogén–hélium aránya, 3. a világegyetem tágulásának és a távoli bolygók ebből eredő vöröseltolódásának Hubble-féle következtetése, 4. a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás vizsgálata: ennek lényege, hogy a COBE (Cosmic Background Explorer) műhold segített megerősíteni az ősrobbanás elméletét. ( A Nobel-díj Bbizottság szerint „a COBE-projektet tekinthetjük a kozmológia mint tudományalapkövének”. A COBE két fejlesztője – John C. Mather és George Smoot – fizikai Nobel-díjat kaptak.

Ezekre a felfedezésekre csak az ősrobbanás-elmélet szolgáltat elfogadható magyarázatot, ennélfogva az elméletet a kozmológiával foglalkozó tudósok jelentős része igazoltnak tekinti. Az ősrobbanás (big-bang-) elmélet egyik legmeglepőbb állítása, hogy a világ tényszerűen a semmiből teremtődött.

Idézet néhány, a témával foglalkozó jelentős személyiségtől:

„Bizonyosnak tűnik, hogy a teremtés egy konkrét, meghatározható időben történt meg.” – Paul Dirac, a Cambridge-i Egyetem Nobel-díjas professzora.

„A teremtés pillanatára továbbra sincs magyarázat.” – Alan Guth, a Massachusettsi Egyetem professzora.

„A teremtés nem magyarázható a fizikai jelenleg ismert törvényeivel.” – Stephen Hawking professzor, Cambridge-i Egyetem.

„Az ősrobbanás-elmélet a teremtéselmélet modern verziója.” – Joseph Silk professzor, Kaliforniai Egyetem.

A kozmológia tudományában ma már nem folytatható le értelmes vita anélkül, hogy a vitában a teremtés kérdése ne kapna központi szerepet. Brian Green, a Columbia Egyetem elméleti fizika professzora 1999-ben írta le, hogy a világmindenség eredetének modern elmélete szerint az univerzum egy erős energetikai esemény következtében alakult ki – ekkor jött létre a világűr és annak minden eleme.

Vajon amikor a kozmológusok azt a szót használják, hogy „teremtés”, mit értenek rajta pontosan? Precízebben fogalmazva minek, milyen objektumnak a teremtésére céloznak ezzel? A tudósok odáig már eljutottak a felfedezéseik által, hogy a világmindenség egy hatalmas fénygömb megjelenésével kezdődött (szokták ezt ősfénygömbnek is hívni). Ez tulajdonképpen nem más, mint egy ún. fényrobbanás, ezt nevezte „big-bang”-nek, azaz ősrobbanásnak Fred Hoyle angol asztrofizikus. Ennek a fénygömbnek a maradványait fedezte fel 1965-ben két amerikai fizikus, Arno Penzias és Robert Wilson –  akik ezért a felfedezésért Nobel-díjat kaptak.

Az átlagember fejében megfogalmazódik a kérdés, mi volt az ősrobbanás előtt, az előtt a történés előtt, amellyel a világmindenség keletkezését magarázzuk? John Wheeler, a Princeton Egyetem professzora szerint az idő mint fogalom nem létezett a teremtés előtt. „Az ún. big-bangig nem volt olyan, hogy »előtt«. […] a természet törvényeit az ősrobbanás hozta létre, mint ahogyan a teret és az időt is.” Wheeler hangsúlyozza, hogy a tudósok számára a tér és idő nem más, mint az események színtere. Ha nincs fizikai világ – azaz a világmindenség nem létezik –, akkor nincs tér és idő sem, tekintve, hogy ezek nem önmagukban létező fogalmak, hanem az univerzum keletkezése által kapnak értelmet. A tér és idő létezését illusztrálhatjuk például a „szín” fogalmának magyarázatával. Vörös és fekete, színek, de semmilyen önálló karakterrel nem bírnak, hacsak nem kapcsoljuk össze őket tárgyakkal. Csak látható objektumokhoz – ház, kő, gyep – társíthatunk színeket. Ha csak molekulák és atomok léteznek, akkor nincs jelentősége a szín fogalmának. És ugyanez a helyzet a tér és idő fogalmával, melyek az univerzum létezésének viszonylatában nyernek értelmet.

A teremtés és a Tóra

Penzias és Wilson ősfénygömb-felfedezése – amellett hogy igazolja az univerzum teremtésének elméletét, megfejtést ad a Tóra teremtéselméletének talányára is. A teremtés első napjánál ezt írja a Tóra:  „és lett világosság” (1Mózes 1:3). De akkor nem voltak csillagok, nem volt nap, nem volt hold, nem voltak emberek, és nem volt semmiféle fényforrás – hogyan értelmezték mégis akkor ezt a fogalmat, hogy fény?

A tudósok azt fedezték fel, hogy igenis volt fény már a kezdet kezdetén is – a bizonyos ősi fénygömb, melynek megjelenése fémjelzi a világmindenség keletkezését. A fény teremtése nem a meglévő világ egyik eseménye volt, hanem maga volt a világ teremtése. Más szóval: a Tóra nem két eseményt mesél el – a fény és a világ megteremtését – hanem csak egyet, mert e kettő egy és ugyanaz.

És akkor most vegyük az idő fogalmát: mennyi időbe tellett, míg minden, amit a teremtés részeként értelmezünk, létrejött? Hány millió évnek kellett eltelnie, amíg a világmindenség elérte mai formáját? A hiteles válasz, hogy minden történés, amely az univerzum teremtéséhez kapcsolható, néhány perc alatt ment végbe. Erre a tényre alapoz a Nobel-díjas Steven Weinberg híres, modern kozmológiával foglalkozó könyvének drámai hangzású címe: Az első három perc.

Napjainkban minden kozmológiai esemény millió években mérhető. De akkor hogyan lehetséges, hogy a világ teremtése percek alatt zajlott le? Hogyan lehetséges, hogy mindez percek alatt létrejött? A válasz ott keresendő, hogy a keletkezés idején a hőmérséklet különösen magas volt. Ahogyan az étel is gyorsabban megfő nagy lángon, mint kis tűzön, hasonlóképpen a forrongó univerzum gyorsabban produkálta az eseményeket a kezdet kezdetén. Green professzor szerint „az újonnan létrejött univerzum elképesztő sebességgel fejlődött. Másodperctöredékek tettek ki kozmikus korszakokat, az ősrobbanás utáni három perc alatt a fortyogó univerzum lehűlt, kialakult a mag”. Ekképpen az első atommag – minden anyag alapvető alkotóeleme – kialakulása megtörtént a keletkezés pillanatát követő három percben.

Hit

A teremtésre vonatkozó immáron általános egyezés a tudomány és a Tóra között nem szolgáltat bizonyítékot a Tóra emberfeletti mivoltára, mint ahogy Isten létezésére sem, de a XXI. század küszöbén a hívő embernek immáron nem kell kényszerűen választani a tudományos és a Tóra szerinti teremtéselmélet között. A különbség annyi, hogy a tudósok teremtésről, míg a Tóra Teremtőről beszél. Nem lehetetlen a feltételezés, hogy a tudomány és a Tóra tulajdonképpen ugyanarról beszél – és már elfogadható a mai kor hívő embere számára is.

Ez a harmónia a tudomány és a Tóra között viszonylag új keletű. Évtizedekkel korábban a híres tóratudós, Rav Joseph B. Soloveitchik még az akkori kétféle megközelítésre utalt „A magányos hívő” (The Lonely Man of Faith) című művében. A magányos szóval azoknak a helyzetét jellemezte, akik a tudományos megközelítések közepette a hit magyarázatát fogadták el:

„Napjainkban, hívőnek lenni egyet jelent a magány megtapasztalásával; egy olyan elképzelésben hiszünk, melyet a jelenkor realitása nem támogat, leereszkedő módon féknek és vitatható igazságok tárházának tekintik a hitet.”

Ma viszont, mindössze fél évszázaddal később, a tudományos diszciplínák elméletei és a tudósok szóhasználata egyre közelebb áll a hívő emberéhez. A Harvard Egyetem professzora Stephen J. Gould szerint „az emberi intelligencia döbbenetes valószínűtlennek tűnő események sorozatának eredménye, olyan eseményeké, amelyek előre megjósolhatatlanok és minden bizonnyal megismételhetetlenek”.  A „véletlen” általánosan használt terminológia immáron az evolúciókutató biológusok körében – mint pl. David Raup professzor, az Amerikai Paleontológiai Szövetség korábbi elnöke – a humán létezés magyarázatának kontextusában.

Archeológusok is csodálattal adóznak a „hirtelen, előjelek nélkül végbement igen radikális változásoknak”, amelyek a civilizáció létrejöttét jelzik, sőt hirtelen ugrásszerű fejlődést emlegetnek a mentális képességek terén, amelynek nyomai fellelhetők a régészek által feltárt viselkedési kultúrára utaló leletekben. Különböző diszciplínák tudósai értekeznek arról a feltevésről, miszerint az univerzum az emberi lét és annak a legkedvezőbb formája biztosítására lett kifejezetten kialakítva. A Cambridge Encyclopedia of Astronomyban látott napvilágot a némiképp poétikusnak mondható kijelentés, miszerint „valójában az univerzum gyermekei vagyunk”.

A fentebb ismertetett tudományos kutatások mind azt a nézetet támasztják alá, miszerint a tórai teremtéselmélet helytálló. Ennélfogva az összecsengés a tudomány és a Tóra érvelése között fontos bizonyíték vallási meggyőződésünk mellett, a modern tudomány egyre fontosabb szerepet kap ősi hitünk megerősítésében.

fordítás • Csergő Éva

forrás • aish.com