Ünnepek

Tóra és prófécia

Cáv hetiszakasz elején Rási idézi a midrást, mely szerint a „micvá” kifejezés olyan parancsolatot jelent, amely az összes generációra érvényes. A próféták időnként hoztak olyan rendeleteket, amelyek csak abban az időben voltak érvényesek, tehát ezek gyakorlatilag nem voltak igazi micvák. A Talmud (Megila 2b) úgy tanítja, hogy az egyetlen próféta, aki „valódi” micvákat, vagyis generációkon átívelő érvényességű kötelességeket írt elő, Mózes volt.

Ez nem jelenti azt, hogy minden, amit Mózes mondott, örökérvényű, azaz technikai értelemben vett micvá lenne. Sok minden tőle csak horáát sáá, vagyis arra az időre vonatkozó utasítás. Az a parancs, hogy kopogjanak be a szomszédjaikhoz ajándékokért az Egyiptomból való kivonulás előtt, olyan parancs volt, amely az egész történelem folyamán csak egyszer volt érvényes. Ugyanígy a manna meghagyásának a tilalmára természetesen csak a negyven évi sivatagi vándorlás alatt kellett odafigyelni.

Rambam (Jeszodé háTorá 9:2) úgy értelmezi a misnát (Szánhedrin 89a), hogy ha valaki megszeg egy prófétai parancsot, a büntetése ég általi halál (halálbüntetés, amit a földi bíróság nem hajt végre). A Minchász Chinuch (516) felteszi a nyugtalanító kérdést: Mózes ne lett volna próféta? Ezek szerint mindenki, aki megszeg egy Mózes által bevezetett biblikus parancsolatot, ég általi halálra ítéltetik! Hogy lehet ez? Azok a biblikus parancsolatok, amelyek megszegése ég általi halált von maga után, fel vannak sorolva a Talmudban (Szánhedrin 83a), és ez elég rövid lista. Miért lenne hát Mózes alacsonyabb rendű a többi prófétánál, hogy az általa bevezetett törvényekre nem vonatkozik a prófétai törvények szigora?

Ennek a kérdésnek a megválaszolására már jó néhány javaslat történt. A legszélesebb körben elfogadott ötlet nagyjából hatvan évvel ezelőttről, Ráv Soloveitchiktől származik (Divré Hágosz Vehá’áráchá, 66. o., illetve Rav Jiszroél Surun: Minchász Jiszróél, 22. o.). Eszerint a prófétai parancsolatok megszegésének a szigora csak az adott időre vonatkozó rendeletekre vonatkozik. A Mózes által bevezetett micvák közül azok, amelyek csak egy adott időpontban voltak érvényesek, prófétai parancsolatoknak számítanak, tehát büntetésük ég általi halál, más mózesi parancsok viszont tórai parancsolatok, mert azok az idők végezetéig érvényben maradnak.

Rámbám a Széfer hámicvot című könyvének az első felében lefekteti azt a tizennégy alapelvet, amely meghatározza, hogy egy törvény beleszámít-e a 613 tórai parancsolatba, vagy nem. A harmadik az alapelvek közül az, hogy az összes generációra hatályos kell legyen. Ez azon a midráson alapul, amelyet a cikk elején idézett Rási idéz.

A misnához írt kommentárjai között (Szánhedrin vé­gén) Rámbám felsorolja a hit tizenhárom alapelvét. Hi­szünk a próféciákban. Isten képes kommunikálni az emberrel. Azt is tanítja, hogy Mózes próféciája magasabb szin­tű volt, mint a többi prófétáé. Mit jelent ez? Rámbám ta­lán osztályozza a prófétákat? Mózes csillagos ötöst kap. Akkor milyen jegyet érdemel Michá, vagy Chavakuk?

Nem, ez nem Mózes próféciájának az osztályozásáról szól. Rámbám úgy érti, hogy Mózes volt az egyetlen próféta, aki micvákat (vagyis örök érvényű törvényeket) hozott. Egyedül az ő próféciája volt a Tóra szintjén.

Ezt Rámbám explicit módon kifejti a Chulin trak­tá­tus­hoz írt kommentárjában. Még a körülmetélés micvája sem azért érvényes ma, mert Ábrahám próféciájából ered, hanem azért, mert később Mózes által meg lett parancsolva. Akkor érte el a micvá státuszát. A Szináj-hegyi kinyilatkoztatás előtt a körülmetélés prófétai parancs volt, amelynek megszegése ég általi halállal szankcionáltatott. Ez a magyarázata annak, hogy miért akarta egy angyal megölni Mózest, amiért elodázta a fia körülmetélését. Abban az időben a körülmetélés nem volt (szigorú értelemben vett) micvá, és mint prófétai parancs, a megszegője a „prófétai parancs megszegője” kategóriába esett.

Rámbám tizenhárom alapelve közül való az is, hogy a Tóra megváltoztathatatlan. Az utóbbi években ez alapvető különbség lett az ortodoxia és más irányzatok között.

Ezt az elvet egy kicsit ki kell fejteni. Abból, hogy úgy tartjuk, a Tóra égi eredetű, miért következik az, hogy a Tóra törvényei megváltoztathatatlanok? Miért lenne az olyan szomorú, ha Isten egyszer csak kijelentené nekünk valamelyik prófétáján keresztül, hogy a megváltozott körülményekre való tekintettel bizonyos micvák többé nem aktuálisak? Miért feltételezzük, hogy az a próféta, aki ilyesmit állít, automatikusan hamis prófétának minősül, és mint olyan halálra ítéltetik (Rámbám, Jeszodé háTorá)? Miért ragaszkodik az ortodoxia ennyire makacsul ahhoz, hogy az egész Tóra megváltoztathatatlan?

aqaA magyarázatot a Bál háTánjá és Rábbi Chájim miVolozsin egyaránt megválaszolják. A Tóra nem csak egyszerű törvénykönyv. Az egész a maga teljességében Isten létezésének a meghatározása. Természetesen nem érthetjük meg igazán pontosan a létezését. Az egyik középkori zsidó filozófus szavaival élve: „Ha érteném Őt, én lennék Ő.” Az egyetlen, aki képes megérteni az istenséget, az maga Isten. Ennek ellenére átadta nekünk a Tórát, amely a hasonlat eszközével adja meg Isten leírását. Ezért határozzuk meg a Tórát úgy, hogy „az Eredeti példázata” vagy „az Örökkévaló példázata” (2Mózes 21:13, Rási). Rabbi Chájim miVolozsin szerint még jobb lenne úgy mondani, hogy „az istenség példázatának a példázata”, nehogy ezt feltételezzük, hogy közvetlen példázat.

Máláchi (3:6) úgy tanítja, hogy Isten lényege sohasem változik. Minden a teremtésben változik, de maga a Teremtő Isten nem.

Mivelhogy a Tóra Isten leírása (még akkor is, ha csak egy példázat), és Máláchi próféta tanítja, hogy Isten lényege nem változik, logikus, hogy a Tóra sosem változhat. A Tóra (4Mózes 12:8) különbséget tesz Mózes és más próféták próféciái között. Mózes volt az egyetlen, aki „látta Isten képét”. Vajon mire vonatkozik ez? Istennek nincs teste – nincs olyan, hogy „Isten képe”!

Ez a mondat pont azt az elvet adja vissza, amelyet feljebb kifejtettünk. Mózes volt az egyetlen próféta, aki mic­vákat adott, olyan parancsolatokat, amelyek a jövő generációira is érvényesek, mivel azok Isten lényegét határozzák meg, ami nem változik. A többi próféta közül senki sem látta „Isten képét”, vagyis nem adtak micvákat. Ők csak ideiglenes parancsolatokat hoztak.

Torah

A „folyamatos kinyilatkoztatás” gondolata, amelyet a konzervatív mozgalom bizonyos tagjai találtak ki, teljesen elfogadhatatlan. Ez világosan ellentmond Rámbám tizenhárom alapelvének, amelyet viszont elfogadtunk. Olyan van, hogy „lifnim misurász hádin”, vagyis hogy valaki a háláchá szavainál messzebb megy, de senki nem mehet szembe a háláchával, azt „lifnim misurász hádin”-nek képzelvén. A „lifnim misurász hádin” elve csak arra vonatkozik, amikor valaki a háláchával megegyező irányba megy, csak annál még tovább. Ha valaki a törvénnyel szembe megy, azt nem lehet chászidutnak (jámborságnak) tekinteni.

Mindig is lesznek olyan helyzetek, amikor két egymásnak ellentmondó micvá között kell választani. Az élet folyton tele van konfliktusokkal! A világ tele van ellentmondásokkal! A háláchikus irodalom nagy része azzal foglalkozik, hogy hogyan oldjuk meg azokat a helyzeteket, amelyekben két háláchá konfliktusban áll egymással. Akkor is a háláchát kell követnünk, amikor az etikátlannak, vagy immorálisnak tűnik. Az az Isten, aki belénk ültette az etika és morál érzését, ugyanaz az Isten, aki a megparancsolta nekünk, hogy kövessük a háláchát, még akkor is, amikor nem értjük.

Rabbi Hershel Schachter

fordítás · Jehuda Silber

forrás · torahweb.org