könyvajánló

Totemek közt • gondolatmenetbe rejtett könyvajánló

A világ sok részén járva, ezáltal sokféle emberrel találkozva felfigyeltem arra, mennyire keresik az emberek, bárhol is éljenek, hogy hihessenek valamiben. Általában ez úgy alakul bennük, hogy kitalálnak maguknak valamit, amiben hihetnek. Talán többeknek már ismerős a kérdés, ami bennem most erősen dolgozik e téma kapcsán. Ez a következő: Miért olyan könnyű manapság minden másban hinni, de nem Istenben? Miért van az, hogy az emberek előbb hisznek egy jóga guruban vagy nyersvegán természetgyógyászban, mint egy több ezer éves tudásban? Mi ez az egész?

Nem ígérem, hogy bármilyen válaszra kilyukadok e rövid cikk végére, mindenesetre érdemes körültekinteni e kérdéskört illetően.

Nem lehet eltekinteni a 20. század modernista felfogásától, miszerint az ember az, aki mindentől függetlenül bármit képes előteremteni és megvalósítani, azaz nincs szüksége Gondviselésre, vagy el sem ismeri annak lehetőségét. Ez a 21. századra szinte teljesen általános világnézeti formát öltött, ugyanakkor a mostani világban (is) létezik az emberek egy olyan csoportja, mely igényt tart a spiritualitásra. Amit korunk egyik legnagyobb kihívásának tartok, az a lehetőségek oly mértékű tárháza, amelyben választani nem csak nehéz, de jól választani szinte lehetetlen. Nem csak a supermarketekben lévő dolgokat fogyasztjuk, hanem a ‘spiri’ termékek is fogyasztó-baráttá váltak : “ Találd meg a sajátod!”. Ha az ember nem születik bele egy olyan környezetbe, ahol egyértelműek a szabályok és ezek alapján építi ki az értékrendjét, akkor óriási útvesztővel találja szemben magát, melyben könnyű eltévedni. Általában észre sem veszi, hogy eltévedt, mivel az út, amelyen jár, ‘ki van kövezve’. Az emberek többsége nem szeret lemondani dolgokról, nem szívesen hoz áldozatokat. Inkább minden tevékenységet a vágyai kielégítéséhez igazít, hogy minél kevesebb veszteség érje, minél kevesebb dolgon kelljen változtatnia a cél eléréséhez, tehát a kényelmes megoldásokat szereti. Ezáltal ellustul, nem különböztet meg jót és rosszat, hasznost és haszontalant…már az útvesztőben van, útmutató nélkül.

Egy-egy ilyen spiritualitást hangoztató egyvelegben is az a vonzó, hogy az ember úgy csinálja, ahogy neki kényelmes, nem tartozik semmivel senkinek, nincs rajta felelősség, mivel nincs hibalehetőség sem. Úgy csinálja, ahogy neki tetszik, hiszen mindenhogy jó.

Ennek a kérdéskörnek kapcsán szeretnék megosztani pár, az enyémnél sokkal relevánsabb és összetettebb gondolatot Rabbi Akiva Tatz “Living Ispired” című könyvéből, melyet volt szerencsém a nyáron megismerni.

living-inspiredKönyve “Asztrológián túl” című fejezetében a következő összefüggésre vezet rá minket. Nefesh Hachaim gondolatait idézve azt írja, hogy a teremtésnek több szintje van, azaz ezáltal több világ kerül egymással kapcsolatba. Igyekszem nem túl ezoterikus megfogalmazásra – minden esetre lényegében a következőről van szó. Van a legfelsőbb dimenzió, a Forrás maga, amiből minden ered. Ennek alárendelődve létezik a mi fizikai világunk is, és a kettő közt helyezkedik el a köztes világok sora, ahol minden egyes szint magasabb energiát közvetít az alacsonyabban elhelyezkedők felé. A világok láncolatában így az Eredettől érkező energia közvetítőkön keresztül érkezik hozzánk. Ilyeneknek tekinthetők a bolygók és a csillagok is. Az asztrológia hivatott ezen dimenziót kiismerni, és kizárólag a jelent (és nem a jövőt!) értelmezni a csillagképek alapján. Akkor van baj, ha a csillagok állásának jelentőségét túl nagyra becsüli, determinálónak véli, miközben szabad akaratunkkal megváltoztathatjuk a ‘csillagállásokat’. Mindez előfordulhat az által, hogy aki olvassa, nem néz a bolygók mögé. Csak az eredményt látja, de nem azt, aki alkotta. Ilyen a bálványimádás maga. Ekkor nem a végső Egységhez kapcsolódik az ember, hanem a középső, érzékelhető, de korántsem a legfelsőbb dimenzióhoz. A Napot imádják, és nem azt, aki teremtette.

Rambam szerint – amire Rabbi Tatz felhívja figyelmünket – az emberek kezdetben ismerték az Örökkévalót, de az idők során a látható teremtményeire, földi képviselőire egyre nagyobb hangsúlyt fektettek, beérték azok jelenlétével és őket kezdték el imádni. Egyszóval, elfelejtették Őt, és ez nem más, mint önzőség.

Talán ez lehet az, ami a kérdésemre segít megtalálni a választ. A modern kor embere már annyira messze jár a felejtés és öncélúság útján, hogy hiába vágyik visszatalálni, csak a köztes dimenzióig jut. Csak a csatornát veszi észre, és nem azt, ahonnan és amit az közvetít. Azt figyeli, mit ad neki mindaz, ami teremtve van, hogyan tudja őt szolgálni és nem azt, hogy ő hogyan szolgáljon, azaz mit vár tőle az Örökkévaló.

A vallásos ember célja, hogy közeledjen a végső Forráshoz, ebben segítik a micvák. Ezáltal nem a látható dolgokra, hanem az azok mögött rejlő végső Egységre tud koncentrálni.

Amiből e kis cikkem is kiindult, az annak a felismerése, hogy a modern ember számára tele van az út veszejtőkkel, zsákutcákkal, könnyen beleragad a nyers fizikai világ dimenziójába és nem néz a dolgok mögé, nem keresi azok esszenciáját, hanem megelégszik az érzékelésükkel és mindent magától értetődőnek tart.

Rabbi Akiva Tatz

Rabbi Akiva Tatz

A siker abban rejlik, ha az ember észreveszi ezt a működést és kilép belőle.

Összefoglalva tehát, mindaz, ami a 21. század fiataljaként körülvesz bennünket, figyelmeztetés arra, hogy felfigyeljünk arra, milyen úton haladunk. Felmerüljön bennünk a vágy, hogy a dolgok mögé tudjunk tekinteni és csodálni azt, Aki lehetővé teszi számunkra, hogy részesedhessünk belőle.

Harmath Olívia

Forrás: Akiva Tatz, Living Ispired, Targum/Feldheim 1993.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás