„Lásd, eléd tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat. Amint hogy megparancsolom ma neked, hogy szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet, hogy járj az ő útjain, hogy megőrizd parancsolatait, törvényeit és rendeleteit, hogy élj, sokasodjál, és megáldjon téged az Örökkévaló, a te Istened az országban, ahová bemész, hogy azt elfoglaljad. Ha pedig elfordul szíved és nem engedelmeskedel, megtántorodol és leborulsz más istenek előtt, és szolgálod őket: kijelentem nektek ma, hogy el fogtok pusztulni, nem lesztek hosszú életűek azon a földön, ahová te átvonulsz a Jordánon át, hogy bemenj oda, és elfoglaljad azt. Tanúkul hívom ellenetek ma az eget és a földet: az életet és a halált tettem eléd, az áldást és az átkot! Válaszd tehát az életet, hogy életben maradj, te és magzatod.” (5Mózes 30:15–19.)

Rabénu Jona szerint a jó választása egy tevőleges parancsolat, az ember magasrendű micvája.¹

Első ránézésre nehéz megérteni Rabénu Jona állítását.

A Teremtő megparancsolta nekünk, hogy ne tegyünk bizonyos dolgokat, más dolgokat viszont tegyünk meg. Jutalmat ígér, ha teljesítjük az akaratát, és büntetést, ha nem. Rambam szerint ez nyilvánvalóan feltételezi, hogy van szabad akaratunk, és eldönthetjük, hogy hallgatunk-e vagy sem az Örökkévalóra.²

Akkor hogyan lehet a „válaszd az életet” önálló, független parancsolat? Nem csak afféle ösztönzés, hogy hajtsuk végre mindazt, amit a Tóra már megparancsolt nekünk? Bizonyára Rabénu Jona megállapítása nélkül csak általános, ösztönző felszólításnak tarthatnánk, és nem önálló micvának.

Továbbá mit jelent az, hogy a szabad akarat egy magasrendű spirituális szint? A szabad akarat nem egyszerűen a létezésünkből következik? Az Örökkévaló szabad akarattal teremtett minket, hogy eldönthessük, hallgatunk-e Rá, így kaphassuk meg a végső jutalmat (vagy az ellenkezőjét, Isten ments). Akkor hogy lehet ez a létünkre jellemző funkció egyúttal emelkedett szint?

Rabénu Jona világosan azt mondja, hogy a „válaszd az életet”, az egy micvá, hogy legyünk választók, legyen akaratunk. Hogyan kell ezt értelmezni?

Először is azt kell figyelembe venni, hogy az emberi lény meghatározója – amitől egyedi, és különbözik minden más teremtménytől – a szabad akarat képessége. Ettől kapnak értelmet a cselekedetei, ez ruházza fel felelősséggel, és így válik képessé arra, hogy betartsa a jó cselekvésének parancsolatát, és tartózkodjon a rossztól, ezáltal váljon érdemessé a végső jutalomra a következő világban.

Lényeges megérteni, hogy miben mutatkozik meg ez az egyediség és különbözősége a világ minden más teremtményétől.

Amikor egy tehén elkóborol egy olyan területre, ahol finom a fű, ő is valamiféle döntést hoz, hogy melyik fű látszik a legízletesebbnek, hol van több árnyék stb. Az értelmesebb állatoknak bizonyára van valamiféle képességük az ilyen döntések meghozatalára. Az emberek is képesek ilyenfajta döntéshozatalra. Például hányszor gyötrődünk azon, hogy mit együnk ebédre vagy vacsorára? Az igazat megvallva, nincs is lényegi különbség az előbbi döntéshozatalban, vagy amikor valaki azt tervezi, hogy hol nyaraljon, melyik autót vegye stb.

Nyilvánvaló, hogy ez a döntéshozatal nem az, ami a választás erejét és az ember egyediségét jellemzi.

A szakasz világosan állítja, hogy a jó és a rossz választásában rejlő különbség az, amelyben az ember szabad akaratának igazi ereje megmutatkozik.

Ez nem lehet véletlen. Kell legyen valami alapvető különbség az előbbi és az utóbbi döntéshozatali forma között.

Rabbi Jakob Weinberg szerint az első különbség az, hogy az előbbi nem jelentőségteljes, az utóbbi viszont az. Az előbbi mulandó élvezetekkel kapcsolatos, amelyeknek nincs tartós jelentősége, míg az utóbbi az egész teremtés céljának a megvalósítására vonatkozik.

Logikus, hogy nem csak a döntés tárgyának van jelentősége, lényeges különbség van a döntéshozatal módjában is. Más szóval a jó és a rossz közti választás során alkalmazott képességek eltérnek attól, amit a „mi a könnyebb, mi az élvezetesebb” állatias döntéseknél alkalmazunk.

Nem puszta véletlen, hogy más teremtményeknek nincs lehetőségük választani a jó és a rossz között, csak az embernek. Az ember választási képessége teljesen egyedi.

Az egyediséget így kell értelmezni: az állat minden „döntése” tisztán ösztönös eredetű, előre beprogramozott: hogy hogyan viselkedjen egy adott helyzetben. A tehén vonzódik a legízletesebbnek tűnő fűhöz, mivel az ösztöne azt diktálja, hogy az éhségét a legkellemesebb úton csillapítsa. A szarvas azonnal elfut, ha veszélyt érez, mivel a belső ösztönére hallgat, hogy elkerülje a ragadozó támadását. És így tovább. Más állatok arról döntenek, hogy „küzdj vagy menekülj”, de a döntésük kizárólag veleszületett túlélési ösztönök szerint történik, egyáltalán nem szabad választás eredménye.

Az állatok egyetlen döntése sem tudatos akarattól függ, a velük született ösztönök diktálják azokat.

Az embernél teljesen más a helyzet. Az embernek egyedi képessége van az akaraterejének gyakorlására. Képes relatív értékeket mérlegelni, meg tudja ítélni a helyzetekben, eseményekben rejlő morális összefüggéseket, és le tudja győzni a természetes ösztönét, hogy a kisebb ellenállás irányában cselekedjen, azért, hogy a helyeset, a jót tegye.

Választónak lenni tehát azt jelenti, hogy kontrolláljuk magunkat – nem csak vakon követjük a természetes vágyainkat, alapvető ösztöneinket, nem csak sodródunk az árral, hogy azt tegyük, ami a legkönnyebb, és a legtöbb örömet szerzi; nem engedjük meg magunknak, hogy a velünk született személyiségjegyeknek megfelelő automatikus válaszokat adjuk egy helyzetben. Ehelyett akaratunk erejét használva éretten és tudatosan ítélünk meg minden egyes szituációt, és higgadt értelemmel döntjük el mi a helyes és jó, aztán ennek megfelelően cselekszünk. Nem azért, mert ez a legkönnyebb, és nem azért, mert ettől érezzük magunkat legjobban az adott pillanatban, hanem mert ez az igaz és helyes.³ A választó legyőzi az ösztöneit és jellemvonásait, hogy azt tegye, amit az értelme diktál.

Az is elképzelhető, hogy valaki nem szeg meg egy törvényt sem, mégsem működik választóként. Vegyünk például valakit, aki vallásos környezetben nőtt fel, ahol csecsemőkorától fogva arra tanították, hogy tökéletesen tartsa be a Tóra törvényeit. Nagyon elképzelhető, hogy ez az ember úgy cselekszik, hogy a legkisebb ellenállás útját választja. Ebben a helyzetben, egy ilyen nem-választó módban működő ember nem fog megszegni semmilyen törvényt, legalábbis nem az életének legjelentősebb részében.

Még azok az emberek is, akik kevésbé „vegytiszta” környezetben élnek – ahol általában szükség van a választási képességre, hogy ne szegjék meg az Örökkévaló törvényeit –, számtalan esetben kerülnek olyan helyzetbe, hogy hagyják elaludni az erőfeszítést igénylő választási képességüket, és a „bármi, ami a legkellemesebb, legkönnyebb” típusú állati képességeik szerint cselekszenek, mégsem szegnek meg egyetlen törvényt sem. Például amikor arról döntenek, hogy milyen munkát vállaljanak, milyen környéken szeretnének lakni, vagy hogy milyen autót vásároljanak. Ez csak néhány példája az olyan döntéseknek, amikor automatikus állati módban hozunk döntést, amivel nem feltétlenül szegünk törvényt, de meghozhatnánk a döntést választó módban is, amikor pozitív jellemvonások hatása alatt valós értékek mentén határozunk.⁴

A micvák (parancsolatok) birodalmában is van lehetőség eldönteni, hogy mozgósítjuk-e a választási képességünket és erőnket, vagy nem. Melyik zsinagógában imádkozunk, mennyi időt töltünk imával és áldásokkal, hogyan mondjuk el őket, hogyan tanulunk Tórát, hogyan rakunk tfilint, hogyan főzzük a sábeszi és ünnepi ételeket, és hogyan fogyasztjuk el azokat, és lényegében minden micvá, amit teszünk, lehet egy gépies cselekvés, amikor is úszunk az árral, és a kisebb ellenállás útját járjuk, vagy tudatosan cselekszünk, meggondoltan, a választóra jellemző megfontoltsággal.

A „válaszd az életet” micvája azt parancsolja nekünk, hogy viselkedjünk választóként – tartsuk szorosan kézben az életünk gyeplőjét, és irányítsuk magunkat. Így leszünk képesek tudatosan élni, azaz megfontoltan választani jó és rossz, helyes és helytelen, jobb és rosszabb, jó és még jobb (vagy akár rossz és kevésbé rossz) között; és nem csak gépiesen éljük az életünket a kisebb ellenállás útján a könnyebbet és kellemesebbet keresve.

Valóban a választó szintje egyike a legmagasabb csúcsoknak, amelyekre csak az ember vágyhat.⁵

„Válaszd tehát az életet, hogy életben maradj, te és magzatod.”

fordítás: G. Sz.