az indiai zsidó közösség(ek) története
Kis India a mai Izraelben
Amikor Indiáról hallunk, nem feltétlenül a helyi zsidó közösség jut egyből az eszünkbe. Azonban az ázsiai országba már jóval időszámításunk előtt érkeztek izraeliták. A világ második legnépesebb (1,2 milliárd fő) államában elenyésző kisebbség a zsidóság, mindig is az volt, ám ők is nagyon vegyes környezetből származnak. A modern felfogás szerint négy csoportra lehet bontani a Gangesz vidékének zsidóságát.
India nem csak nagysága, lakosainak száma, éghajlata és kultúrája miatt különleges vidék, hanem azért is, mert sokáig brit fennhatóság alá tartozott. A helyi zsidóság szempontjából még inkább meghatározó volt az a tény, hogy az antiszemitizmus egyáltalán nem jellemezte a többségi, hindu lakosságot. Az ősi zsidó lakosok számát nagyon nehéz megbecsülni, ugyanis nem beszélhetünk egységes zsidó közösségről: különböző helyekről különböző korokban érkeztek ide az izraeliták. Egyes közösségek azt állítják magukról, hogy őseik Júda királysága alatt érkeztek, mások az elveszett 10 törzs valamelyikének leszármazottaiként tekintenek magukra.
A legrégebbi zsidó csoportot a cochinok alkotják, akik feltehetően Júdeából érkeztek, és kereskedelemmel foglalkoztak. Ők Kerala városában telepedtek le. Az első hivatalos emlék indiai jelenlétükről i. e. 562-ből származik. A második Szentély lerombolása után (70) sokan menekültek Izraelből a vidékre. A cochinok mindig is jó kapcsolatot ápoltak az indiai vezetőkkel. Az évek elteltével a zsidók egyre több joghoz jutottak, zsinagógákat építhettek, szabadon gyakorolhatták vallásukat.
A Bene (vagy Bné=fiai) Israel csoport eredettörténete szerint 7 zsidó nőtől és 7 zsidó férfitól származnak, akik túléltek egy hajótörést Mumbaitól körülbelül 30 kilométerre délre, 17 vagy 19 századdal ezelőtt. Őket a cochin zsidók vezették be a vallás rejtelmeibe, így zsidóságuk eléggé vitás, az Izraeli Rabbinátus nem is fogadja el őket zsidónak. 2009 óta vegyes házasságokban élnek Izrael területén, már elismert zsidóként és izraeliként. A Bene Israel tagjai 2 kasztra osztották magukat, akik egymással nem házasodhattak; feketére (kara) és fehérre (gora). Ez utóbbiak úgy vélték, hogy ők a hajótöröttek leszármazottai, míg az előbbiek egy helyi férfi és egy nő kapcsolatából eredeztették magukat. A bene közösség tagjai nem dolgoztak szombaton. Mumbaiban és Penben, valamint számos kisebb településen is voltak zsinagógáik. Ázsia legnagyobb zsinagógája (Ohel David) Izraelen kívül, Penben található. Mumbaiban még az 1950-es, 1960-as években is virágzó bene közösség élt, egészen addig, míg el nem hagyták otthonukat és ki nem vándoroltak Izraelbe.
A Paradeshi zsinagóga belső tere, Kochi, Kerala
Zsidó város, Kochi, Kerala
Zsidó város, Kochi, Kerala
Bene Israel család Mumbaiban, XIX. sz. vége – XX. sz. eleje
Bene israeli tanárok a Skót missziós iskola és Zsidó angol iskola szabad templomában, Mumbai, 1856
Az első bagdadi zsidó, aki Indiába érkezett, Joseph Semah volt, Suratban kötött ki a hajója 1730-ban. Ő és társai zsinagógát és temetőt alapítottak a kikötővárosban, hamarosan azonban a helyi zsidóság jelentős hányada Mumbaiba költözött, ahol új zsinagógát és temetőt alakított ki. Főleg kereskedelemmel foglalkoztak, hamar a város legprominensebb közösségévé nőtték ki magukat. Filantrópia jellemezte őket, nagyon sok pénzt adományoztak nem kis vagyonukból a városnak közügyek fejlesztésére.
1833-ban egy nagy kereskedődinasztia sarja érkezett Mumbaiba. David Sasson azért jött el Bagdadból, mert családja politikai befolyása csökkenni kezdett. A Sassonok végül több központból álló gazdasági birodalmat építettek ki (többek között Hongkongban, Sanghajban, Kalkuttában, Mumbaiban). A sikeres gazdasági tevékenység mellett a Sassonok karitativitásban is maradandót alkottak, ezért a Kelet Rothschildjaiként szokás őket emlegetni.
1861-ben David Sasson elkezdte építtetni a Magen David zsinagógát a Mumbai melletti Bycullában. A zsinagógában mikve, Talmud Tora és hostel is működött utazók számára. Hamar elterjedt a híre az Ottomán Birodalomban, hogy rengeteg munkalehetőség van Sasson cégénél Mumbaiban. A mágnás Sasson gondoskodott az ideérkező zsidó munkásai étkezéséről, egészségügyi ellátásáról és gyermekeik iskoláztatásáról. David Sasson nem csak a zsidókkal volt nagyvonalú, nem kis mértékben hozzájárult Mumbai városának fejlesztéseihez is. A nevéhez számos oktatási és egészségügyi intézmény létrehozása fűződik, melyek mindenki számára elérhetők voltak. 1864-es halálakor a Times of India a követezőket írta: „Mumbai elvesztette legenergikusabb, a közügyekért nagymértékben tevő polgárát.” Sasson leszármazottai apjuk halála után a textiliparban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, ami által a város a XIX. század második felében jelentős ipari központtá nőtte ki magát. A fiatalabb Sassonok folytatták apjuk embersegítő tevékenységét is, mind a zsidó közösséget, mint az egész országot igyekeztek támogatni.
1911-ig Kalkutta volt a Brit India fővárosa, amely a bagdadi zsidó közösség második legfontosabb központja volt. A XIX. század végére a helyi zsidó közösség lélekszáma elérte az 1800-at, közülük jó néhányan már a tőzsdén kereskedtek és sokukból jelentős városi földbirtokos vált. Kezdetben a bagdadi zsidók többsége a város északi és nyugati felében élt, ahol a kereskedelem központjai voltak, ezeken a területeken 3 zsinagóga épült. 1831-ben adták át a Neve Salomot, azonban ez kicsi volt a helyi közösség számára, ezért 1856-ban a Bét El zsinagógába költözött a hitélet. Végül a legnagyobbat, a korábban már említett Magen Davidot 1884-ben adták át. A vallási, közösségi és szociális ügyek sokáig a zsinagóga vezetésének kezében összpontosultak, azonban belső rivalizálás miatt 1945-ben megalakult a Zsidó Egyesület, mely külön koordinálta az egyes tevékenységi köröket.
A bene és a cochin zsidókhoz hasonlóan a bagdadiaknak sem volt rabbijuk. A bagdadi közösség szoros kapcsolatot ápolt Bagdad zsidó vezetőivel, vallási és jogi kérdéseikkel őket keresték fel. Az első világháború után az angol szefárd főrabbihoz fordultak. A bagdadi zsidók Kalkuttában és Mumbaiban is az iraki zsidó szokásokat követték. India függetlenné válásának a bagdadi zsidók nem igazán örültek. 1947 után új törvényeket vezetett be a kormány, melyek többek között korlátozták az importot, ami kihatott a bagdadi zsidó kereskedők életére. Az 50-es évek végi, 60-as évek eleji közel-keleti politikai változások lezárták a bagdadi zsidók elől az iraki és egyiptomi kereskedelem lehetőségét. Ezen tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a tehetős bagdadi zsidók Angliába, Kanadába, az Egyesült Államokba és Ausztráliába vándoroltak. A kevésbé vagyonos bagdadiak is elhagyták Indiát, és Nyugaton leltek új hazára, kis részük ment Izraelbe. A közösség szétesésének következtében a még Indiában élő zsidó fiataloknak nem igazán volt esélyük zsidó társat találni maguknak, ezért ők is elhagyták szülőföldjüket. A hajdani 5000 fős közösségből a 90-es évek közepére alig 200 fő maradt meg. A bene és a cochin zsidókkal ellentétben a bagdadiak nem törődtek azzal, hogy fenntartsák saját közösségi identitásukat Izraelben. Ehelyett sokkal inkább a ténylegesen Irakból származókkal alkottak mikroközösségeket. Szétszóródtak Izrael teljes területén, nagy- és kisvárosokban egyaránt letelepedtek, de sokan kibucokban leltek új otthonra. A bagdadi zsidó kultúra sokkal inkább megtalálható Golders Greenben, Kanada egyes részein, az Egyesült Államok néhány pontján, mint Izraelben.
A surati zsinagógát sajnálatos módon lerombolták, azonban a temető, nagyon rossz állapotban ugyan, de a mai napig megvan.
A Bnei Menase egy több mint 9000 főből álló csoport, akik az északkelet indiai Mizoram és Manipur állomokból származnak. A bibliai judaizmust gyakorolták, és azt vallották magukról, hogy ők az elveszett tíz törzs egyikének leszármazottai. A XX. század elején sokuk áttért a keresztény vallásra, főként fejvadászok és animisták voltak. Az 1970-es években többségűk visszatért a zsidó hithez.
Zsidók Chennaiban
A zsidók Madras (ma Chennai) városában is egyből letelepedtek annak 1640-es megalapítása után. Többségük angol korallkereskedő volt, akik portugál felmenőkkel rendelkeztek. 1688-ban 3 zsidó képviselője volt a Madras Testületnek. A legtöbb izraelita a Korall-kereskedők utcájában lakott. A zsidó közösség temetővel is rendelkezett a szomszédos Peddanaickenpetben, az utolsó sírt itt 1997-ben állították. A város zsidó lakossága már a 18. század fordulóján csökkenni kezdett, valószínűleg ma már nincs izraelita lakója a településnek.
Kis India Izraelben
Az indiai zsidók többsége 1948-ban, Izrael állam megalakulásának évében, alijázott. Több mint 70 000 indiai származású zsidó él napjainkban Izraelben (kb. az ország lakosságának 1 százaléka). Dimonát és Ashdodot a helyi lakosság gyakran kis Indiának nevezi, mivel sok helyi indiai származású polgár a mai napig hindi vagy marathi nyelven kommunikál egymással. Dimonában, ahol a lakosság közel egynegyede indiai származású, a központi könyvtárában még egy külön indiai nyelv szekció is található.
Megközelítőleg 5000 ezer zsidó lakik napjainkban Indiában, közülük 3500-an Mumbaiban (itt az 1940-es években még 30 000 izraelita lakott, a bene vagy bnei israeliek és a bagdadi zsidók).
David Sasson és fiai
Bnei Menase zsidók Purimkor Izraelben