Az ómerszámlálás időszakában sokszor hallhatunk az ötvenes számról, hiszen ennyi nap telik el peszách és sávuot között. Ezt az időszakot két részre lehet osztani. Az első időszakban lépésről lépésre elszámolunk 1-től 49-ig (a negyvenkilenc a hetes szám négyzete, és így a fizikai univerzum teljességét jelképezi). Ez egy természetes, földi folyamat, amely elmegy a legvégső határig, amit a természetben el lehet érni, de ez még nem a cél. A zsidó ember végső célja eljutni a második fázisba, ahol valamilyen csodás módon, túllépve a természet szabta korlátokon átugrik a természetfeletti 50-re.
Ennek az ugrásnak a 49-ről az 50-re van egy előképe is a számok között, mégpedig a lépés a 7-ről a 8-ra. A fizikai világ hat irányán (észak, dél, kelet, nyugat, fent, lent) túl az emberben található egy központ, a lélek, amit a hetes szám jelképez, és ez a lélek emelheti fel a fizikai testet, hogy együtt elérjenek egy természetfölötti szintet, amelyet a nyolc jelképez.
Út a Szinájig
Izrael, a zsidó nép megszületése az egyiptomi kivonuláshoz köthető, amelyről nemcsak naponta kétszer, a Smá áldásaiban emlékezünk meg, hanem számos egyéb micvá megtartásának alkalmával is, elég csak az étkezés utáni áldásra, vagy a szombati kidusra gondolnunk. Az egyiptomi kivonulás tehát kiemelkedően fontos esemény a zsidó nép történetében. Azonban a kivonulás nemcsak fizikai értelemben történt meg, hanem szellemileg is kiléptünk az egyiptomi gondolkodási keretből, amelyet teljesen behatárolt a fizikai lét. A kivonulás egy ettől teljesen különböző, alternatív valóságba repítette a zsidó népet: a korlátozottból a korlátlanba, a természetesből a természetfelettibe, az átlagosból a különlegesbe.
A kivonulást összesen 50-szer említi a Tóra, és ami a kivonulással peszách első napján elkezdődött, az 50 nappal később a Szinájnál érte el csúcspontját. Az Örökkévaló azért hozta ki a zsidókat Egyiptomból, hogy elfogadhassák a Tórát, azonban ehhez még el kellett jutniuk a megfelelő spirituális szintre, hiszen Egyiptomban a tisztátalanság 49. szintjére süllyedtek, ahol már csak egy lépés választotta el őket a teljes szellemi megsemmisüléstől. Ezért volt szükségük egy 49 napos tisztulási folyamatra, amelyben szintről szintre léptek feljebb minden egyes nap. Ez a folyamat köti össze peszáchot, a kivonulás ünnepét, sávuottal, a tóraadás ünnepével.
Ennek az időszaknak a legfontosabb micvája a cikk elején már említett ómerszámlálás is, amely az új termés felajánlásának napjával kezdődik. Erre peszách második napján került sor a Szentélyben, ahogy a Tórában is írva van: „És számláljatok magatoknak az ünnep másnapjától, ama naptól, midőn hozzátok a lengetés ómerjét, hét teljes hét legyen. A hetedik hét után való napig számláljatok ötven napot[…]” (15–16.)
Sávuot az egyetlen olyan ünnep, amelynek nem szerepel a pontos (hónap, nap) dátuma a Tórában, hanem ehelyett úgy van meghatározva az időpontja, hogy 50 nappal a kivonulás után. Ez is azt jelzi, hogy sávuot a tóraadás, az egyiptomi kivonulás csúcspontja, betetőzése. A tóraadásra mint az Örökkévaló és a zsidó nép esküvőjének napjára szoktak utalni.
A házasság a két résztvevő fél egymás iránti teljes elkötelezettségén alapul. A zsidó esküvő fontos eleme a „ketuba”, a szerződés, amely a házasság feltételeit, és a felek megállapodásait rögzíti. Ennek a szerződésnek előírt része annak az összegnek a meghatározása, amelyet a feleség kap, ha a férj esetleg megalapozott ok nélkül elválik tőle. Ez az összeg a Tórában van rögzítve: 50 ezüst sékel. Ami párhuzamba állítható a tóraadással mint esküvővel, ahol a zsidó nép szerződése is életbe lépett az Örökkévalóval a peszách utáni 50. napon. Ekkor megkapta a zsidó nép a legszebb esküvői ajándékot, a Tórát.
Az, hogy az 50. nap a kivonulás után már a 8. hét kezdete, a Tóra természetfelettiségére utal, ahogy az is, hogy a Tóra szót egyes számban összesen 50-szer találjuk meg Mózes öt könyvében. Van még néhány dolog, ami mind a Tórához, mind az 50-es számhoz kapcsolódik:
A Templom (ahol a Szinájon kapott kőtáblákat is elhelyezték) helyének megvásárlásához minden törzs 50 sékellel járult hozzá.
Minden lévi 50 éves koráig teljesíthetett szolgálatot a Templomban.
A Szentek szentjét (ahol a Templomon belül elhelyezték a kőtáblákat) elválasztó szőnyeget is 50 arany kampó tartotta.
A természet felett
Amint írtuk, az 50-es szám a teljes utat szimbolizálja, amelyet a zsidó nép bejárt a peszách és sávuot közötti 50 napban a Tóra elfogadásáig. A zsidó ember élete során ugyanezt az utat kell, hogy bejárja. El kell mennie a számára a természet által megszabott határig, és utána túl kell rajta lépnie, és el kell jutnia túl az 50. kapun a természetfölöttibe.
Az 50-es szám az eltávolodásnak is a jelképe. A Talmud egy 50 rőfös kötél használatát említi a 2000 rőfös „szombat határ” kiméréséhez, aminél távolabb nem szabad menni szombaton a város határától számítva. Negatív hatásuk miatt nem lehet 50 rőfnél közelebb létesíteni a városhoz sem temetőt, sem bőr cserző üzemet vagy magtárat a háláchá alapján. Ugyanígy az 50 napos út Egyiptomból kellően eltávolította a zsidó népet a bálványimádó múlttól.
A zsidó nép megszületése a peszách és sávuot közötti 50 napban egy másik szimbolikához is kapcsolóható. Az Örökkévaló a megértés 50 kapujával teremtette a világot. Az 50 kapu a növekvő spirituális szintekhez kapcsolódik, amelyeken az embernek keresztül kell mennie, hogy felfedezze a teremtés belső titkait, és megértse az abban rejlő erőket és lehetőségeket.
Ezt úgy is mondhatjuk, hogy a megértés 50 kapuja jelképezi azt, hogy az ember mennyire távol van az isteni bölcsességtől. Ezért az az ember feladata, hogy áthaladjon ezeken a kapukon, és felfedezze a Tórában rejlő isteni bölcsességet. Ehhez sokszor szükség van a deduktív érvelésre (amikor egy dologból egy másikra következtetünk), amelyet héberül a „bina” szó jelent, amelynek közös a gyökere a „bein” szóval, s az közöttet jelent, és a Teremtő és az ember között lévő szakadékra utal, amit az embernek át kell hidalnia ahhoz, hogy eljuthasson a Teremtőjéhez.
Az ómerszámlálás 50 napja párhuzamos a megértés 50 kapujával. A „bina” szó a „binjan” szóhoz is kapcsolható, amely építést jelent, és így az ómerszámlálás akár egy építési folyamathoz is hasonlítható, amelynek során a zsidó ember felépíti magát spirituálisan egy állat szintjéről az isteni magasságokba. A végső cél nem más mint elérni az 50. kaput és áthaladva azon átlépni a természetfölöttibe.
Ahogy azonban korábban írtuk emberi erőből csak 49 kapun lehet keresztüljutni, és csak az Örökkévaló teheti képessé az embert arra, hogy megtegye az utolsó lépést a 49-ről az 50-re. Mózes volt az egyetlen ember, aki átjutott mind a 49 kapun, de az 50. még az ő lehetőségein is túl volt, mert ezen a világon nem létezhet semmilyen kifejeződése sem annak a szintnek. Az 50. szint a végső, még ismeretlen isteni dimenzió, amely el van választva mindentől, ami megelőzi, túlmutat a természetes világon és az emberi lehetőségeken.
Éppen ezért az 50 a nem számlálható szám. Az ómerszámlálás időszaka 50 nap, de csak 49-et számolunk. A 49-es számolása automatikus vezet az 50. napra való megérkezéshez. Ezt az emelkedett szintet érték el őseink a Szinájnál. Ez valóban mindenen túlmutatott, ami korábban történt. Az 50. napon, sávuotkor került sor Izrael és az Örökkévaló szövetségének mint egy esküvőnek a megünneplésére.
Ezzel a cselekedettel a zsidó nép átlépett a természetfelettibe, és eggyé vált az Örökkévalóval. Izrael akkor érte el ezt az egységet, amikor megérkezett a Szinájhoz, és egy emberként letáborozott a hegy előtt. Ezt szimbolizálja az is, hogy később a 12 törzs nevét, amelyek összesen 50 betűt tartalmaznak, bevésték a főpap által viselt öltözék ékköveibe.
Ezért az 50 maga a megérkezés, a révbe érés. Amikor az ember végigjárta az útját; a végső szint; amikor az ember megjárta az összes lépcsőt a természet keretei között és túllépve azokon az isteni örökkévalóság szintjére ért. Ez a Tóra dimenziója, az isteni megértésé, az igazi szabadságé. Ez az a szint, amelyet elérve Izrael valóban eggyé válik az Örökkévalóval.
fordítás · Hámori Zoltán
forrás · aish.com