Egyéb

88 óra megállás nélkül

Az aranylile „csodája” – Nem hiszünk a csodákban, pedig körülvesznek minket minden nap.

Szerző: Rabbi Katz
Forrás: SimpleToRemember.com
Fordította: Schiller Avigdor
Megjelent: Forrás – 2011. október

Szerző: Rabbi Katz
Forrás: SimpleToRemember.com
Fordította: Schiller Avigdor
Megjelent: Forrás – 2011. október

Megtörtént-e valaha veled, hogy miközben repülővel utaztál, kinéztél az ablakon és a mélységben megpillantottál egy hatalmas madárrajt, és elgondolkoztál azon, hogy hol is járhatsz?

Honnan is tudhatnád? Csak reménykedsz benne, hogy elöl a pilóta kabinjában a navigátor nem ugyanezt kérdezi magától.

Az mindenki előtt világos, hogy a legmodernebb navigációs műszerek nélkül lehetetlen hosszabb távolságokat megtenni. Szerinted akkor milyen esély van rá, hogy valaki megtegye az Alaszka-Hawaii utat nélkülük? Az utazás végig a név nélküli óceán fölött vezet, ahol nincsenek szigetek, ahova le lehet leszállni útbaigazítást kérni. Lenne kedved nekivágni térkép és iránytű segítsége nélkül?

Lehetetlen? Talán egy embernek, de nem egy madárnak. Tartsd észben, hogy a madaraknak nagyon kicsi agyuk van az emberhez képest. A tanulási képességük erősen behatárolt, de olyan ösztönökkel születnek, amiket a mai napig nehezen érthetünk meg.

Egy példának vegyük az aranylilét, amely faj a nyári hónapokat Alaszkában tölti. Amint közeledik a tél elindulnak hosszú útjukra Hawaii felé. Az út a nyílt óceán fölött vezet. Itt nincsenek szigetek a végeláthatatlan vízen, sőt a madár még úszni sem tud, ezért aztán nem tud megállni, megpihenni útközben. Az út mintegy 4000 km hosszú és 88 óráig tart, aminek a megtételéhez pedig körülbelül 250 ezer egymás utáni szárnycsapásra van szükség.

Nem mindenki tudja, hogy a nonstop repülőgép-utazásoknak főként a szállítható üzemanyag-mennyiség szab határt (gondoljunk csak a szigorú súlykorlátozásokra repülőgépeken).

Az energiafelhasználásnak a leggazdaságosabbnak kell lennie, amihez az első lépés a legoptimálisabb sebesség kiválasztása. Ha a madár túl lassan repül, akkor túl sok kalóriát veszit, csak hogy a levegőben maradhasson. Ha túl gyorsan szárnyal, akkor túl sok energiát fog elpazarolni, hogy leküzdje a légellenállást. Ha a madár tudná ezeket az adatokat, akkor ki tudná választani az optimális sebességet.

Gondolj bele a következőbe! A madár kezdeti súlya 200 g, amiből 70 g zsír, melyet üzemanyagként fog felhasználni. Ismert tény, hogy az aranylile aktuális testtömegének 0,6 %-át alakítja át óránként energiává és hővé. Ez 85 g-ot jelent, ha kivetítjük 88 órára, ami több mint a rendelkezésre álló 80 g! Az is fontos, hogy a madár súlya nem eshet 128 g alá. Mindebből látható, hogy habár a madár repülése közben minimalizálja az energiafelhasználását, még sincs elég energiája, hogy elérjen Hawaii-ig.

Miért nem zuhan a tengerbe 800 km-rel a célállomása előtt, pedig már kifogyott az üzemanyagból?

A válasz lenyűgöző. A Tervező, aki az aerodinamikus formáját adta a madárnak, adott neki egy tippet: ne egyedül repülj, hanem V-formációban! V-formációban 23%-al kevesebb energiát használ fel, ami elég, hogy elérje az úti célját. Ilyen módon még ellenszélben is eléri Hawaii-t, ami igen magas intelligenciáról árulkodik.

De ez még nem minden! A plusz energia, amit megspórol ezzel a technikával, azt eredményezi, hogy az aranylile 7 g súlyfelesleggel érkezik 88 órányi repülés után. De ne gondold, hogy ez a 7 g-nyi zsír felesleges lenne! Ez a zsírmennyiség pontosan arra elég, hogy egy ellenszél esetén is megérkezzen a célállomására. Az az intelligencia és pontosság, amivel az útja meg van tervezve lélegzetelállító.

Honnan tudja a madár, hogy pontosan mennyi zsírra van szüksége az utazáshoz? Hogyan tudja indulás előtt, hogy pontosan ennyi zsírt sikerült felhalmoznia? Vajon honnan tudja a távolságot és a pontos fogyasztást? És még elképesztőbben az a kérdés, hogy honnan tudja, hova kell mennie (az első alkalommal, amikor megteszi az utat, még nincs tapasztalata, még sohasem járt ott azelőtt)?

Honnan tudja az utat? A madár tájékozódó-képességének pontossága össze sem hasonlítható az emberével.

Tartsuk észben, hogy az aranylilének folyamatosan módosítania kell a repülési irányát, hogy korrigálja az eltérést, amit a szelek okoznak. Már egy csekély eltérés a pontos útvonaltól is végzetes következményekkel járna a végtelen óceán fölött a vándormadarak számára. Nem lehetséges a megfelelő útvonalon való haladáshoz, hogy próbálkozások eredményeképpen alakult ki. Navigációs módszerek nélkül a madarak sohasem érnék el a célállomásukat, és egy faj sem tud túlélni ilyen fokú szelekciós nyomást.

A madarak képességei meghaladják a józan ész határát. Meg tudják határozni a pontos visszafele útvonalukat még akkor is, ha minden lehetséges tájékozódási pontot eltávolítottak ami a segítségükre lehetne. Az egyik alkalommal egy Man-szigeti vészmadarat (Peffinus puffinus) eltávolítottak a wales-i fészkéből, és Bostonba (USA) szállitották. Az 5000 km-rel arrébb lévő fészkébe pontosan 12 nap, 12 óra és 31 egy perc után tért vissza. Azok a kísérletek, amikben a madarakat altatták vagy a ketrecük folyamatos forgásnak voltak kitéve, semmiféle eltérést nem okoztak az eredményekben.

Ha madarak nagyobb, kiterjedtebb vízfelszínek fölött vándorolnak, akkor mindig elsodródnak. A sodródást folyamatos korrigálnia kell a madárnak, hogy megakadályozza egy hosszabb pályára való kerülését, és ezzel jelentős mennyiségű energiát veszítsen. A madarak fel vannak szerelve egy autopilóta rendszerrel, ami folyamatosan méri a földrajzi helyzetüket, és összehasonlítja az eredetileg programozott célállomással, így biztosítja a gazdaságos, energiatakarékos közvetlen odajutást.

Ez a rendszer érthető lenne, ha egy jumbo jet-ről lenne szó, de egy olyan madárról van szó, amelyik soha sem volt a célállomáson ahova tart, nem tanítottak neki tájékozódást, és az agya alig nagyobb egy borsónál.

Hogy fantasztikus navigációs képességekkel rendelkezik, az kétségtelen. A kérdés az, hogy ez hol lakozik pontosan a madárban, és hogyan is működik pontosan − amit senki más, csak a Tervezője ért.

Amikor John Alcock és Arthur Brown átrepülték az óceánt Újfundlandról Írországba, egyik napról a másikra hősök lettek. A fantasztikus eredményük elismerést és dicséretet kapott az egész világon (mind a kettőjüket lovaggá ütötték öt nappal a landolásuk után), főként azért mert az úti céljuktól mindössze 16 km-re sikerült landolniuk. Fel voltak szerelve iránytűvel, térképekkel, szélsebesség és sodródás mérővel, egy órával és egy szextánssal, hogy a történelmi útjukon a segítségükre legyenek.

Az aranylile és sok más madárfaj minden évben megismétli ezt a teljesítményt.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás