Újságcikk

Köszöntő – Forrás IV. évfolyam 1. szám

A Forrás új formában és gazdagabb tartalommal chanukára.

Szerző: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2012. november-december

Szerző: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2012. november-december

Beköszöntött kiszlév hónap. Ilyenkor már elkezd minket foglalkoztatni chanuka gondolata, noha az ünnep csak a hónap vége felé kezdődik, és átnyúlik a következő hónapba is.

Részben a befogadó kultúra hatására lassan elkezdődik a vásárlási láz. Vannak, akik azzal büszkélkednek, hogy milyen jó ünnep is ez a chanuka, hiszen nyolc napon keresztül lehet ajándékokat adni (és természetesen kapni). Ezt persze rengetegen ki is használják, a boltokban van bőven ünnepi kínálat, csak legyen miből kifizetni.

Amikor egy ünnep közeleg, arra is gondolhatunk, hogy ebben a több évezredes zsidó hagyományban talán még több is rejlik, mint a gyertyák meggyújtása, ajándékozás, esetleg egy-két chanuka-party meglátogatása. Ha tényleg meríteni szeretnénk az ünnepből, tudnunk kell, hogy igazán a belső érték, ami gazdagít. Ha tényleg adni szeretnénk valamit, azt is tudnunk kell, hogy noha egy tárgyi ajándékot odaadhatunk valakinek, az csak nála lesz, de a részévé nem fog válni. Bár a praktikus ajándékok nagyon sokban megkönnyíthetik életünket, az igazi ajándék az, amitől a személyiségünk gyarapszik.

Gyerekkorunkban mindig azt hallottuk: tanulj fiam, mert a tudás az egyetlen, amit sohasem lehet tőled elvenni, azaz csak a belső értékek azok, amik igazán a részünké válnak! Az igazi bölcsesség, a bölcsesség szeretete, a jó tulajdonságok által növekedhetünk. Így hát mi sem lenne szebb és jobb, mint ha az ajándék mellé egy kis elmélyedést, tanulást is mellékelnénk magunknak, szeretteinknek. Ezt ebben a rohanós és pörgős világban igazán nehéz összehozni. Ezt a hozzáállást választanunk kell.

Ennek az újságnak általában véve és ebben a számban is az a célja, hogy kicsit elgondolkodjunk a zsidó hagyomány mélységén, az igazi belső értékeken. Ugyan ismerjük és beismerjük korlátainkat és hiányosságainkat, reméljük, kedves olvasóink értékelni fogják törekvéseinket. Régebbi olvasóink láthatják, hogy pár hónap szünet után megújulva, kicsit kiszélesedve jelent meg újabb számunk. Arra is törekedtünk, hogy mindemellett színes és változatos legyen újságunk. Minden kritikát és megjegyzést örömmel fogadunk.

A lap méretében kisebb lett, reméljük így helyet kaphat a könyvespolcokon, hiszen írásaink nem elsősorban aktualitásokról szólnak, hanem inkább örökérvényűek szeretnének lenni, mint az igazi belső értékek.

Kívánunk minden kedves olvasónknak boldog, tartalmas chanukát!


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás