A közel ezeréves múltú zsidó közösség újra meg újra feltámadt.
Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2012. december-január
Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2012. december-január
Ausztria fővárosaként, 1,7 millió lakosával, Bécs Európa egyik nagyvárosa (Ausztria lakosságának több mint 25%-a él a városban és a hozzá szorosan kapcsolódó településeken). Nemcsak mint gazdasági, közigazgatási, hanem mint kulturális főváros ismert világszerte. A művészetek kedvelői kedvüket lelhetik a számos hangversenyben, kiállításban, amelyet a város egész éven át kínál. A sétákat kedvelők gyönyörködhetnek az épületekben, parkokban – Bécsben több mint 5 millió turista fordul meg évente, számuk pedig folyamatosan növekszik. Az Economist Intelligence Unit 2011-es rangsora szerint Bécs a világ 2. legélhetőbb városa.
Bécs (németül Wien) természetes utak csomópontjában alakult ki. A rómaiak előtti időben Vianomina néven volt ismert, a római korban Vindobona néven légiós tábort alapítottak itt. A Duna menti Pannonia-limes, valamint a Borostyánút csatlakozási pontjaként hadászati jelentősége mellett politikai, közlekedési, kereskedelmi jelentősége révén folyamatosan lakott polgári településsé fejlődött. A város csak a XVI. századtól kezdett rohamos fejlődésbe, amikortól a Habsburgok lakhelyükké választották, a XX. század elejére a lakossága pedig már meghaladta a kétmillió főt.
„1238-ban hozhatott létre a helyi közösség zsinagógát, kórházat és vágóhidat”
Bizonyítékok támasztják alá, hogy már 1194-től laktak a városban zsidók. Az első kiemelt személy, akinek a neve fennmaradt, egy Shlomó nevű férfi, aki I. Frigyes osztrák herceg pénzverdéjének volt a feje (németül Münzmeister). II. Frigyes Német-római császár adott elsőként kiváltságokat a zsidóknak 1238-ban, így hozhatott létre a helyi közösség zsinagógát, kórházat és vágóhidat a maga számára. Később helyi bírót is választhattak maguknak Bécs helyi törvényei szerint, melyet Judenrichternek (zsidó bíró) neveztek. A feladata elsősorban a zsidók és a keresztények közötti vitás ügyek rendezése volt, de felelős volt az általános zsidó–keresztény párbeszéd fenntartásában is, ugyanakkor nem dönthetett zsidók közötti peres ügyekben, erre csak kivételes esetekben volt felhatalmazása.
Az első közösség a Seitenstettengasse, valamint a mai Judenplatz környékén élt 1280 körül. A zsidó vallási és kulturális élet központja volt ez a XIII. századtól a XV. századig, amikor ugyanis V. Albert 1420–1421-ben rendeletet adott ki a város zsidó lakosságának megsemmisitésére (Albert volt az első Habsburg a magyar trónon). A zsidók számára tilalomba ütközött bármilyen új telep létrehozása egészen 1624-ig, mégis több alkalommal sikerült a közösségnek azt megkerülnie, méghozzá olyannyira, hogy a Seegasse-nál 1582-ben egy új temető területét jelölték ki. Leopoldstadt (Lipótváros) számított a zsidóság elsőszámú helyének, miután 1625-ben Jom-Tov Lipmann Heller lett a bécsi rabbi. Abban az időben a zsidók elszórva éltek a városban központi közösségi hely nélkül. Heller sikeres lobbitevékenységét követően a Leopoldstadtba költözhettek, és a közösséget újraszervezték. 1637-ben azonban a zsidók jogait tovább korlátozták, majd I. Lipót uralkodása alatt 1669–1670-ben ismét kiutasították Bécs városából a zsidókat.
A Judenplatz az I. kerületben
I. Lipót császár zsidókkal való viselkedésének felemásságát hűen tükrözi a tény, hogy a császár törökök elleni hadjáratát 1683-ban éppen egy Samuel Oppenheimer nevezetű zsidó bankár segítette. Nem túlzás azt állítani, hogy Oppenheimer ezzel oroszlánrészt vállalt Bécs védelméből, ugyanis a Kahlenbergi csata 1683. szeptember 12-én zajlott le a Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezette lengyel–osztrák–német hadak és a Kara Musztafa nagyvezír vezénylete alatt Bécset ostromló török haderő között a Bécs melletti Kahlenberg hegyen. A csata az Oszmán Birodalom súlyos vereségével végződött, mellyel az el is indult a megállíthatatlan bukás útján. Az oszmán haderő ezt a vereséget többé nem tudta kiheverni, többé nem fenyegette a korabeli Európát.
A császár végül enyhített a korábbi rendeleten, és lehetőséget adott a zsidó temető rendbetételére is. Oppenheimer segített Samson Wertheimer rabbinak elhelyezkednie a városban, aki 1684-től a helyi Zsidó Tanács vezetője lett. Mivel rabbinikus feladatát nem tudta ellátni, ezért Eisenstadtba (mely a Siebengemeinden része volt) tette át székhelyét, abba a városba, ahol maga a pápa és Esterházy Pál magyar gróf és birodalmi herceg is barátsággal fogadta a zsidókat. A Siebengemeinden (Hét közösség שבע קהלות), mely több mint 3000, főként ortodox zsidónak adott otthont, 1670 után pontosan azzal a céllal jött létre, hogy Esterházy oltalmába vegye az I. Lipót által elüldözött bécsieket.
1736-ban, Mária Terézia uralkodása alatt mindössze egy saját zsinagógával rendelkező szefárdok kis csoportja élt Bécsben. A többségi askenáz csoportnak csak Ferenc József uralkodása alatt sikerült elismert státuszt nyernie. II. József uralkodása kedvezett a zsidóknak, hiszen a felvilágosult uralkodó türelmi rendeletet hirdetett, szorgalmazta a diszkriminatív törvények eltörlését, és előkészítette a zsidó emancipációt. Ez volt a történelemben az első olyan alkalom, amikor jogokat kaptak a zsidók, nem pedig pogány, megtűrt személyeknek titulálták őket.
1824-ben, Michael Lazar Biedermann ajánlására Isaak Mannheimer kapta meg a rabbi posztot, aki Koppenhágából érkezett Bécsbe. Mannheimer nagyon óvatos reformokba kezdett, és figyelt arra, hogy a közösséget egyben tartsa. Erre szükség is volt, mert Európa több országában ez idő tájt a reformok a helyi közösségek végleges szakadásához vezettek. 1828-tól Mannheimert Lazar Horowitz követte a rabbiszékben. Az 1848-as forradalomban több zsidó lehetőséget látott a további jogok megszerzésére, ezért sokan csatlakoztak az értelmiségiek közül is az új eszmékhez. Az 1867-es alkotmány biztosította a zsidók korlátlan tartózkodását és szabad vallásgyakorlását – ez egyes zsidóknál viszont az asszimilációt is felgyorsította.
Ami az épületeket illeti, az 1858-ban mór stílusban, Ludwig Förster tervei szerint épült Leopoldstädter Tempel Tempelgassei zsinagóga בית תסנכה טמפלגאסה) volna ma Európa második legnagyobb zsinagógája, azonban a kristályéjszakán, 1938. november 10-én lerombolták, és később sem építették újjá. A Tempelgassei zsinagógának azonban több másolata is létezik, pl. a zágrábi zsinagóga, a prágai Spanyol zsinagóga és a krakkói Tempel-zsinagóga is hasonló mintára készült, nem beszélve az előző számunkban (Forrás VI. évf. /1. sz.) bemutatott bukaresti Templul Coral (Kórus Templom) zsinagógáról. Hogy Leopoldstadt mennyire játszott központi szerepet a zsidóság életében, azt kellőképpen jelzi, hogy a keletről érkező zsidó betelepülők miatt a környéket Mazzesinselnek Maceszsziget) hívták. Nemcsak a Leopoldstädter Tempel állt itt, hanem többek között a Török Zsinagóga, a Lengyel Zsinagóga (melyek mind a bevándorlók származási országáról kapták a nevüket), illetve számos jesiva, melyeket leromboltak a kristályéjszaka során. De nemcsak a zsinagógák voltak zsidó kézben, hanem többek között a Wiener Riesenrad (Bécsi óriáskerék) üzemeltetése a Praterben 1938-ig éppúgy, mint a Gerngross bevásárlóközpont megalapítása Bécs legendás bevásárlóutcáján, a Mariahilfer Straßén. 1860-ban a bécsi zsidó közösség 6200 főt számlált, míg 1870-ben elérte a 40.200-at, a századfordulóra pedig a 147.000-et, hogy 1923-ra már több mint 200.000 zsidó éljen a városban – ez közel 11%-át jelentette Bécs lakosságának.
A Neudeggergasse-i zsinagóga
Az I. világháború kitörése és az első keleti fronton történő osztrák vereségek után Galíciából hatalmas menekültáradat érkezett Bécsbe, egyenesen a leopoldstadti pályaudvarra. A közel 350.000 ember rövid ideig maradt a városban, nagyrészük később visszautazott, de sokan letelepedtek Bécsben, ezek közül legkevesebb 50.000, de egyes források szerint több mint 70.000 zsidó volt. Egykori statisztikák szerint 1934-ben a bécsi orvosok 51,6%-a, a pékek 60%-a, a szűcsök 67,6%-a, az ügyvédek 85,5%-a, a fémkereskedőknek pedig közel 100%-a volt zsidó.
A náci pusztítást egyetlen zsinagóga sem élte túl Leopoldstatban, a zsidó lakosság is csak alig – próbáltak önvédelmi csoportokat alkotni, sokan még időben kivándoroltak, azonban ez is kevés volt a náci eszmerendszer pusztításának megállításához –, számuk 1951-re visszaesett 9000-re, ami a lakosság 0,6%-át jelentette. A 65.000 deportált zsidóból mindösszesen 2000-en tudtak csak visszatérni a pokoljárás végén. Akinek szerencséje volt, még időben elhagyta az országot és vagy a mai Izraelben talált menedéket, vagy Amerikában. A vasfüggöny leomlása után a népmozgás új lendületet vett, számtalan kelet-európai zsidó települt le 1989 után, így a lakosság száma ismét emelkedni kezdett. Ma is élő és virágzó közösséget találunk ott, több kóser bolttal, bár kétségtelen, hogy az egykori, olykor meglehetősen alacsony színvonalú lakó- és életkörülmények igencsak megváltoztak: a lipótvárosi zsidó lakosság ma lényegesen jobb környezetben éli mindennapjait, mint egykor, a háború előtt. Több mint húsz kóser pékség, büfé és élelmiszerbolt áll a közösség rendelkezésére.
Bécsben több kóser étterem is található, az Alef Alef és a Simchas általános húsos európai, míg a Bachur Tov bukhari zsidó étterem, így több tadzsik és egyéb keleti étel is fellelhető, nem beszélve az izraeli sajátosságokról (pl. humusz, tchina és matbucha). Az Imbiss Ainhorn (nem messze a Pratersterntől) inkább elvitelre specializálódott étkezde, míg a Milk n Honey reggeltől estig nyitva van, van hal, pizza és falafel is.
Az ortodox közösséget segíti az a tény is, hogy a bécsi zsidónegyed körül van éruv. Az éruv nem más mint egy halachikus megoldás, amely lehetővé teszi hogy zsidók szombaton kivihessenek a magánszférából a közösségi szférába bármit is, amit éruv nélkül tilos lenne hordani. Az éruv tehát egy kerítés – lehet egy huzal is – ami körülkerít egy bizonyos területet és az ezáltal egynek számít. Ilyen éruv hivatalosan Európában Bécsen kívül csak Antwerpenben, Velencében, Gibraltáron és London néhány körzete (pl. Golders Green, Edgware) körül van.
A 2001-es népszámlálás adatai szerint 8140 zsidó él Ausztriában, ebből 6988 Bécsben. A Bécsi Zsidó Hitközség becslései szerint viszont a számuk kb. 15.000, de egyesek legalább 20.000-re teszik. Leopoldstadt képezi ma is a zsidó élet központját, a zsidó vallás részaránya a kerületben meghaladja a 3,1%-ot. Nyolc askenáz és három szefárdt zsinagóga van napi használatban, illetve hét oktatási intézmény is működik. Szerencsére a háború ellenére több temető is megmaradt, a náci pusztításnak és a 65.000 osztrák zsidó áldozatnak pedig a 2000-ben elkészült, a Judenplatzon emelt holokauszt-emlékmű állít emléket. Télen pedig több helyütt felállított chanukia emlékeztet a Fény ünnepére, ahol mindennap – hasonlóan a pesti Nyugati térhez – ünnepélyes keretek között gyújtják meg a chanuka lángjait.
Bécs az izraeli kormánnyal is igyekszik jó kapcsolatokat ápolni, ennek ékes bizonyítéka, hogy 2010. május végén nyitotta meg kapuit először a Tel-Aviv Beach, amely szeptember végéig idézte meg az akkor 100 éves izraeli várost, majd később nyaranta kinyitott. A bécsi Donaukanal partján, a Stephansdomtól pár száz méterre található strand divatos ízlésnek megfelelően mutatta meg Tel Avivot. A mintegy ezer négyzetméteres Tel Aviv Beach egyik végében egy óriási kivetítő, a másikon pedig egy Bauhaus stílusú kávéház kapott helyet. A kettő között napozóágyak, éjszakai lámpások és internetkabinok várták a „strandvendégeket”. A következő fél évben volt éjszakai filmvetítés, hi-tech játékok, divatbemutató, a nyilvános mikrofon éjszakája, valamint „nyugodalmas éjszakák” is szerepeltek a programok között – az utóbbin csak a hullámok zúgását hallhatták a jóga meditációra érkezők. Az izraeli külügyminisztérium világszerte arra törekszik, hogy bemutassa az izraeli kultúrát és a hagyományokat. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy Izrael nemcsak a konfliktusokról szól, hanem ott is élnek fiatalok, akik ugyanúgy szeretnének szórakozni és normális életet élni, mint bármely kortársuk a világon.
Stadttempel