Új vallás, új szokások, új illatok.
Szerző: Kohav Virág
Megjelent: Forrás – 2012. december-január
Szerző: Kohav Virág
Megjelent: Forrás – 2012. december-január
Hallottam valamilyen zsidó ünnepről. Félfüllel. Mélyebben nem foglalkoztatott az ilyesmi, de azért érdekes. Egzotikus. Hogy vannak mindenféle zsidó ünnepek. Hanuka, ez a szó nem volt teljesen ismeretlen. Nem érdeklődtem különösebben, elraktároztam valahol az agyam egy ritkán használt sarkában, meg is feledkeztem róla.
Aztán úgy alakult, hogy mégis kinyílt előttem egy új világ. Furcsa, vonzó, néha mókásnak ható, érthetetlen szavakkal, megjegyezhetetlen szokásokkal. Ezer szabály, melyekről mindenki tud, csak én nem. Kapkodom a fejem a homec, mojci, a mikve, micve, a havdala, haggada, haszkala, hanuka szavak hallatán. Összekeverem a különös kifejezéseket, képtelen vagyok felidézni a jelentésüket.
„kinyílt előttem egy furcsa, vonzó, néha mókásnak ható új világ”
Máskor van az újév, mint a normális világban, és van a fáknak is új éve, gyümölcsöket kell tenni az asztalra, szám szerint hetet. De mit kell velük csinálni? Még az sem jutott eszünkbe, hogy meg kell enni. Nézegettük a szőlőfürtöt, datolyát, fügét, csodáltuk a gránátalma piros héját, egzotikus asztaldísz, ez is megvolt.
Sok időbe telt, tanulással töltött hónapok, évek után furcsamód idegenné váltak a gyerekkorban berögzült, addig sajátnak hitt szokások. És lassan eljött az a perc, amikor értelmet kapott minden, amikor a zsidó hagyomány részévé vált az életünk.
Téli estéken a fény ünnepét várjuk, gyertyát gyújtunk, napról napra eggyel többet. Nézni az ablakban a gyertyalángot.
Kelő tészta illata tölti be a lakást. Lisztet szitáltam, tojással, cukorral, olajjal, vízzel, meglehetős kanál rummal gyúrtam össze. Ujjaim közt morzsolódik az élesztő, életre kel a tészta. Kinyújtom, kerek formával szaggatom. Sorakoznak a deszkán a fakó tésztakorongok, kissé elbizonytalanodom, nem hasonlít fánkra.
Hanuka estéjén olajban kell sütni, átlényegül a tészta, új minőséggé válik, hihetetlen, hogy valóban fánk lett belőle. Pont olyan, mint az igazi, forró édes szalagos gyönyörűség. Porcukorral szórom, júliusban eltett, aranyló sárgabarcklekvárt csorgatok rá. Csillogó arccal harapnak bele a gyerekek, mosolyognak porcukros orral.