A beszéd képessége és a spirituális magaslatok csakis a bálványimádást levetve érhető el.
Az utolsó csapás, az elsőszülöttek halála előtt Isten elmondta Mózesnek és Áronnak a kivonulás előtti éjszakán fogyasztott peszáchi áldozat részleteit. Az erről szóló beszámoló után a Tóra leírja Mózes és a zsidó nép bölcseinek párbeszédét.
„Mózes szólította Izrael bölcseit és azt mondta nekik: »Húzzátok és vegyetek magatoknak családonként egy bárányt, és vágjátok le a Peszáchot.«” (1Mózes 12:21)
„Húzzátok és vegyetek – húzzátok el a kezeteket a bálványimádástól és vegyetek magatoknak egy bárányt a (peszáchi áldozat) micvára.” (Semot Rábá 16:2)
A peszáchi áldozatnak ez a vonatkozása nyilvánvalóan alapvető – ez tette lehetővé, hogy a zsidók elszakadjanak az egyiptomi bálványimádástól (melynek tárgya a bárány volt), és helyette Istent szolgálják. De van itt valami érdekes: az áldozatnak ez az aspektusa korábban nem került szóba a szövegben, és Isten sem említette Mózesnek. Úgy tűnik, Mózes maga tette hozzá, anélkül hogy a Teremtő erre utasította volna!
Tudjuk, hogy a zsidó nép Egyiptomban elérte a spirituális tisztátlanság negyvenkilencedik szintjét, amelynél nem süllyedhetett mélyebbre, mert akkor sohasem lett volna kiváltva, ezért is lett a kivonulás korábban, mint ahogy eredetileg tervezve volt. A tumá (tisztátlanság) szó etimológiailag a timtummal rokon, amely spirituális lezártságot jelent. Egy tumá állapotban lévő ember tehát nem lesz fogékony a jó spirituális erőkre, sőt teljesen zárt lesz előlük, elveszíti a képességét a fejlődésre, ha szembetalálja magát valami isteni erdetűvel.
A zsidók alacsony szintjének egyik jele az volt az egyiptomi elnyomatásban, hogy nem tudták helyesen használni a beszéd erejét. Az Árizál (Jichák Luria Askenázi, XVI. századi nagy kabbalista rabbi) írja, hogy a peszách szót fel lehet bontani pé száchra, melynek jelentése: „a száj beszél”. A kivonulással a zsidók ismét képesek lettek kifejezni magukat, és ismét szabadon dicsérhették az Istent. Ez a mélyebb jelentése annak a háláchának, hogy hálélt kell mondani, miközben eszik a pészáhi áldozatot, a kivonulás minden aspektusáról megemlékezve, és dicsérve az Istent a csodákért.
A PROBLÉMA MEGOLDÁSA
„Aki vagy ami spirituálisan halott […], az nem tudja dicsérni a Teremtőt”
Ez mind érthető, kivéve azt, hogy hogyan tudtak a zsidók egyszerre csak dalra fakadni, hiszen spirituális szegénységben és a száműzetés által elnémított állapotban voltak? Bölcseink így mondják:
„Egy elszáradt luláv nem használható, mert »a halottak nem dicsérhetik az Istent«.” (Zsoltárok 115:17; Jeruzsálemi Talmud, Szukka 3:1)
Aki vagy ami spirituálisan halott (mint a zsidók Egyiptomban majdnem), az nem tudja dicsérni a Teremtőt, egyszerűen nincs meg a kellő érzékenysége hozzá. Ezért tette hozzá Mózes, hogy „húzzátok és vegyetek magatoknak egy bárányt!” A zsidóknak szükségük volt arra, hogy először a megfelelő spirituális állapotba kerüljenek, és csak utána tudták a peszáchi áldozatot levágni.
Bölcseink azt mondták: „Mindennel lehet gyógyítani (még ami általában tiltott is), kivéve bálványimádással, szexuális bűnökkel és vérontással…
Nem lehet bálványimádással – ha egy beteg zsidónak azt mondják, hogy menjen el egy bizonyos bálványhoz a gyógyulása érdekében, nem mehet, mert: »Aki isteneknek áldoz, azt chérem (kiközösítés) alá vetik, csak az istennek lehet (áldozni)«. (2Mózes 22:19) Mivel mindenki, aki bálványoknak áldoz, ki lesz közösítve, jobb neki belehalnia a betegségébe, mint ebben a világban kiközösítve lenni…” (Semot Rábá 16:2)
Ha a bálványimádásra adott büntetés ennyire súlyos, akkor ebből az következik, hogy aki távol tartja magát tőle, az eléri az ellenkezőjét – a teljes kötődést Istenhez és a szentséghez. A chérem szó gemátriája 248 – mint az emberi test részeinek száma. Ez azt jelenti, hogy a bálványimádás teljes szennyezést jelent az emberre nézve minden tekintetben. Szemben ezzel, aki eléri az ellenkezőjét, a személyének minden egyes része át lesz itatva szentséggel.
Ezért Mózes azt mondta a bölcseknek, hogy amennyire csak lehet, tartsák távol magukat az egyiptomi bálványimádástól, mert ezért cserébe ők és klál Jiszráel (a zsidó közösség) fenséges magaslatokban kapcsolódhatnak a szentséghez, és így lesznek képesek a peszáchi áldozatot a lehető legjobb módon feláldozni, az Istent magasztalva.
Rabbi Smuel Bornstein, a Szochacsovi Rebbe