Heródes hosszú uralma Júdeában.
Szerző: Lengyel Dávid
Megjelent: Forrás – 2013. január-február
Szerző: Lengyel Dávid
Megjelent: Forrás – 2013. január-február
I. e. 66-ra Róma felszámolta a keleti határain fekvő kis államok jelentette bizonytalanságot azzal, hogy ekkorra leigázta és bekebelezte a Szeleukida Birodalom maradékait is. Eközben Júdeában gyülekeznek a konfliktus viharfelhői, ugyanis Salome halála (i. e. 67) után annak két fia, II. Hyrkanos és II. Aristobulos nem tudnak megegyezni a trónutódlás ügyében, így a két párt között polgárháborús helyzet alakul ki. Az ekkor Júdea határáig terjeszkedett Római Birodalomnak csak az ürügyre van szüksége, hogy bekebelezze a kis Júdeát. Ezt a két herceg meg is adja neki, amikor Pompeiust kérik fel öröklési vitájuk eldöntésére. Pompeius hosszas mérlegelés után a gyenge akaratú II. Hyrkanosra voksol, azonban II. Aristobulos és követői nem hajlandók ebbe belenyugodni, így Pompeius fegyveres segítséget nyújt II. Hyrkanosnak (i. e. 63–40), és római légiók szállják meg az országot. I. e. 63-ban Pompeius háromhavi ostrom után beveszi Jeruzsálemet, ezzel teljes érvényt szerezve Hyrkanos uralmának. Aristobulos fogolyként Rómába kerül, azonban testvére mellé is gondnokot neveznek ki az edomita Antipater személyében, aki hamar domináns alakjává válik az udvarnak a gyengekezű Hyrkanos fölött. Hamarosan tehát a valódi uralmat Antipater gyakorolta, akinek segítségére volt fia, Heródes is a kivitelezésben. Az Aristobulos-párt még megkísérelt néhány felkelést a római uralom ellen, azonban Antipater és Heródes minden ilyen kísérletet hamar vérbe fojtott. Lényegében kiszolgálták a római uralmat, így a zsidó nép mindkettőjüket gyűlölte. I. e. 40-ben azonban úgy látszott, hogy változás állhat be a fennálló helyzetben, ugyanis a rómaiak ellenségei, a pártusok egészen Júdea határáig nyomultak, segítségükkel Aristobulos egyik fia, Antigonos került a trónra. Antipatert még korábban, egy belső viszály során meggyilkolták, azonban fia, Heródes el tudott menekülni.
Antigonos uralma nem tartott túl sokáig, mert három évvel később, i. e. 37-ben a rómaiak visszafoglalták Júdeát, Antigonost kivégezték, helyére pedig Heródest ültették, aki már sok ízben hasznos szövetségesnek és tehetséges vezetőnek is bizonyult. Heródes vasszigorral teremtett rendet az országban, ugyanis pontosan tisztában volt vele, hogy kevéssé lesz népszerű uralkodó, részben korábbi tettei, részben edomita származása miatt. Heródes nevéhez sok épület és város felépítése fűződik, többek között az új fővárosé, Caesareáé, ahova azonban csak görög lakosokat telepített. Talán a leghíresebb nyom, amelyet Júdeában maga után hagyott, az mégis a Szentély átépítése és megerősítése volt. A gazdaságot ugyan fellendítette, de a pénzt utána nem saját népe javára, hanem görög városok és egyéb szövetségesei támogatására fordította, így sokszor rettenetes méreteket öltött az éhezés az országban.
„az ellenségeskedés és a gyanakvás folyamatos kísérője volt uralkodásának a zsidók felett”
Heródes uralkodását a kettősség jellemezte. Tetteivel, rendelkezéseivel naggyá és stabilabbá tette az országot, azonban az ellenségeskedés és a gyanakvás folyamatos kísérője volt uralkodásának a zsidók felett. Hogy pozícióját törvényesítse, és kapcsolódjon a Hasmoneus-dinasztiához, elvette Mirjamot, II. Hyrkanos unokáját, akitől született is három gyermeke (korábbi feleségeitől még korábban három fia született). Azonban saját feleségével és fiaival szemben is folyamatos gyanú élt benne, hiszen bennük a Hasmoneus-ház leszármazottait látta. Ez a paranoiás gyűlölködés végül odáig vezetett, hogy összeesküvés vádjával kivégeztette feleségét, annak öccsét, apósát, anyósát és még három Mirjámtól született fiát is, így téve végérvényesen pontot a Hasmoneus-ház történetének végére. Heródes uralmát így egyáltalán nem nevezhetjük zsidó szempontból kellemesnek vagy pozitívnak, és a vasszigor és a véres megtorlások ellenére uralmának utolsó szakaszában mégis a folyamatos zavargások voltak a jellemzők.
Hosszúnak mondható, 33 éves uralom után Heródes végül i. e. 4-ben meghalt, a zsidó nép többségének nagy örömére. Három megmaradt fia (akik nem Mirjámtól születtek) felosztotta egymás között Júdeát, így az ország három részre szakadt. Fiai apjuk gyanakvását és kegyetlenkedéseit folytatták, ám hiányzott belőlük Heródes talpraesettsége és politikai érzéke, így annyi panasszal éltek ellenük római uraiknál, hogy i. u. 6-ra száműzték őket. Júdea mint provincia élére római helytartó (procurator) került, aki a szíriai kormányzó (legatus) és rajta keresztül a mindenkori császár alá tartozott. Azonban mivel Júdea kicsiny és távoli provincia volt, a helytartóság itt felért egy száműzetéssel egy római nyüzsgéshez szokott politikus számára, így az ideküldött helytartók gyakran korrupttá és zsarnokoskodóvá váltak. Emiatt a római vezetés megpróbálta visszaadni a zsidóság számára a királyság intézményét. A jelölt Agrippa (i. u. 41–44.) volt, Heródes unokaöccse, aki szívélyes fogadtatásra lelt vallásos természete és jóakaratú, megértő viselkedése miatt. A pozitív kezdet azonban nem tartott sokáig, ugyanis háromévnyi uralkodás után a király fiatalon meghalt a nép nagy sajnálatára, ugyanis a rómaiak ezután újra bevezették a prokurátori rendszert.
Források:
Hahn István: A zsidó nép története
Josephus Flavius: A zsidók története