Párbeszéd, vita, tanulás.

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. január-február

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. január-február

„A tanár az osztály előtt áll, feltesz egy kérdést, és várja, hogy valamelyik gyerek válaszoljon. Többnyire hat és tíz között van azoknak a gyerekeknek a száma, akik nyújtózkodnak a padjukban, és lengetik a kezüket, hogy magukra vonják a tanár figyelmét. Alig várják, hogy felhívják őket. A többiek meghúzzák magukat, lesütik a szemüket, mintegy láthatatlanná szeretnének válni. Amikor a tanár felhív valakit […], akkor az előbb oly lelkesen jelentkezők arcán most csalódás, elkeseredés, boldogtalanság látszik.” (Aronson 1999, 247. o.) A diákok tudják, hogy csak egy tekintély van az osztályban, ez pedig a tanár. A cél pedig az, hogy kitalálják, milyen választ vár el. Társaik pedig végső soron nem mások, mint az ellenségeik, akiket le kell győzni, nem pedig együttműködni velük.

Az ember társas lény. A kisgyerek első iskolaéveiben inkább környezetének kiszolgáltatott, mintakövető. A kölyök, a kamasz számára a társakkal való jó viszony érzelmi biztonságának egyik fő forrása. A kooperatív tanulás pedig mindennek a figyelembevételét jelenti. A gyerek ilyenkor nem úgy tanul, mintha csak a tanár lenne a tudás forrása (ezt frontális oktatásnak nevezzük), hanem a csoport valamennyi tagjának érdeke, hogy valamit megtanuljanak. Mivel tanulás közben kölcsönösen függnek egymástól, együttműködési képességeik biztosan fejlődnek, baráti viszonyok alakulnak ki köztük, motiváltak közös célok elérésére, s közben fejlődnek kommunikációs képességeik, technikáik. A kooperatív tanulásnak egy módszere a páros tanulás, melynek speciális formája a zsidóságban a chevruta.

„Hogyan
érhető el
[…] a
megbízható,
alapos
tudás?”

A chevruta tórai szemszögből való vizsgálatával Szán­tó-Várnagy Ádám cikke foglalkozik (bővebben lásd For­rás III. évf./11. sz.), de maga a tevékenység oktatáselméleti, azon belül tanulásszervezési szempont­ból is figyelemre méltó, ezért én most igyekeztem a modern neveléstudomány szemüvegén vizsgálni a témát. A Magyarországon elterjedt arámi chevruta szó, melynek egyébként a chavrusa, illetve havruta írásmódja nemzetközileg elterjedtebb, az arámi nyelvből került a héberbe: חַבְרותָאּ, és az arabba: حَوَارِيُّ‎ azaz szinte változatlan formában. Jelentése részben szélesebb, részben szűkebb, semhogy egy szóval megmagyarázható lenne, leginkább a „barátság”, illetve „társas viszony” áll hozzá legközelebb.

Nahalka István szerint a neveléstudományban Roeders (1998, 65-71. o.) ugyanezt, a többé-kevésbé állandó homogén (azonos sajátosságú) vagy heterogén (a kívánt sajátosság szerint eltérő) tanulópárok együttműködő tanulását tandem módszernek nevezi. A társas készségek és/vagy más (pl. tudás-) területen hasonlók esetében felcserélhetők a szerepek (tanító-tanítvány, döntéshozó, irányító-végrehajtó stb.), a feladatok megoszthatók. A párok között erős, kölcsönös a bizalom, azonos a motiváció, a munkavállalás mennyisége, mértéke, és ezek hatására mindkettőben jelentkeznek, kialakulnak a pozitív változások (pl. fokozódik az önbizalmuk). A törvényszerűen mégis meglevő különbségekkel jól ki tudják egymást egészíteni, bizonyos kérdésekben elfogadják a másik fél kompetenciáját. (A hazai szakirodalomban Nádasi Mária (2003) ezt a változatot páros munkának nevezi.) A feladat megoldásához szükséges képességek, készségek fejlettségében, az előzetes tudás szintjében eltérő tanulók között a szakértő-segítségre szoruló, mentor-gyakornok, korrepetitor-tanítvány viszony szerint alakul a kooperatív tanulás. Itt nem cserélhetők fel a szerepek, a kölcsönös bizalom viszont itt is kialakulhat a „szakértő” pedagógiai érzéke, jól megválasztott módszerei segítségével. Ismert és elfogadott az ilyen jellegű segítség az idegen nyelvek vagy a matematika, a fizika területén is (Nádasi Mária szerint ez a tanulópár). (Nahalka 2006, 86. o.)

Az idő előrehaladtával a jó tanulóból tanító lesz, illetve önállóan is alkalmas lesz a tanulásra, de a tanárok gyakran említik, hogy tanítva a legjobb tanulni. Kor­repetálásnál, másoknak való tanulási segítségnyújtás esetén, egy-egy kiselőadásra való felkészüléskor vagy tanulócsoportok tanításakor bárki megtapasztalhatja, hogy a tanítás igencsak próbára teszi a tudást, a „sima tanuláshoz” képest sokkal intenzívebb megértést, lényegesen alaposabb felkészülést igényel. Valójában nincs ebben semmi meglepő. Jól belátható: ahhoz, hogy valaki mással sajátíttassak el valamit, hogy őt juttassam el a tudáshoz, magamnak rendkívül megbízható, alapos, jól mozgósítható tudással kell rendelkeznem.

Hogyan érhető el ez a megbízható, alapos tudás? „A Pir­ké Ávot (6:6) leírja a 48 utat, amely a Tórához elvezet. Ezek közül az egyik az alapos vita a tanulótársakkal (dikduk cháverim). Aki csak elolvassa a tanulandó szöveget, de nem »köt bele«, nem kezd el rajta vitázni, ezt a lépcsőfokot nem fogja meglépni, így nem fog teljes tudásra jutni.” (Szántó-Várnagy, 2012.) A vitának más előnyei is vannak. Ezzel kapcsolatban persze inkább az az élményünk, hogy egymásnak feszülnek az álláspontok, meg akarjuk győzni egymást, és nem is gondolunk arra, hogy közben tanulási folyamat is zajlik. Pedig a vita akár jelentős tanulási eredményeket is produkálhat. „Természetesen nem elsősorban új ismeretek elsajátításában (bár ez sem kizárt), hanem sokkal inkább bizonyos, köztük szociális képességek, készségek fejlődésében, álláspontok, értelmezések kidolgozásában, a vitakultúra formálódásában, egyáltalán megtanulásában stb.” (Nahalka 2006, 101. o.)

A chevruta szélesebb értelmezéseként gyakran nemcsak egy páros tevékenységet jelent, hanem az adott oktatási intézményen belül történő sok, akár 100-200 pár egy légtérben történő közös tevékenységét. Gyakori, hogy a párok segítséget kérnek, bele-beleszólnak mások beszélgetésébe. Annak ellenére, hogy már talmudi forrásaink vannak a páros tanulás létezésére, Shaul Stampfer történész szerint ez egyáltalán nem volt egyeduralkodó tanulási módszer egészen a XX. század elejéig. Sőt, még a legnagyobb kelet-európai jesivákban is csak egy volt a lehetséges technikák közül, ugyanis az volt a cél, hogy egy olyan művelt elitebb réteget képezzenek, amelynek nincs szüksége a chevrutára a szövegek tanulmányozásához. Ők a chevrutára úgy tekintettek, mint az olyan gyengébb teljesítményű diákok megsegítésének módszerére, akik lépést tudnak tartani az osztályukkal/csoportjukkal. (Gelfman Schultz.)

Felhasznált irodalom:

Eliott Aronson (1999): A társas lény. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
Szántó-Várnagy Ádám (2012): Élesítsük egymást. Forrás III. évf./11. sz.
Gelfman Schultz, Rachael Havruta: Learning in Pairs. (MyJewishLearning.com)
Nádasi Mária, M. (2003): Az oktatás szervezési módjai. In: Falus Iván (szerk.): Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanulásához, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 360–384. o
Nahalka István (szerk.) (2006): Hatékony tanulás – A gyakorlati pedagógia néhány alapkérdése. ELTE, Budapest
P. Roeders (1998): A hatékony tanulás titka. Budapest, Calibra Kiadó

Chevruta a moszkvai Torat Chaim Yeshivaban (Simon Por képe)

vissza