Egyéb

A tanulás élvezete

Igaz érdeklődés vezet a tanulni akaráshoz.

Szerző: Binjomin Zeév
Forrás: Rabbi Bentzion Shafier: Learning to Love Learning – TheShmuz.com, #157
Megjelent: Forrás – 2013. február-március

Szerző: Binjomin Zeév
Forrás: Rabbi Bentzion Shafier: Learning to Love Learning – TheShmuz.com, #157
Megjelent: Forrás – 2013. február-március

Mi az igazi öröm? Mi az igazi élvezet? Próbáljuk ki! Tegyünk fel egy mély, filozófiai, az emberi elme és lélek mélyébe tekintő kérdést ismerőseinknek: „Hogy vagy?” Hogy mi ebben a mély? Figyeljük csak meg, milyen válaszokat adnak rá: „megvagyok”, „minden rendben” stb. Az ilyen és ehhez hasonló válaszok megfelelők egy olyan szituációban, ha például az ember éppen most élt túl egy tömegmészárlást. De a mai korban, a mai körülmények között?! Amikor sok száz évvel ezelőtt nem volt tiszta víz a csapban, most pedig a technikai lehetőségek garmadája áll a rendelkezésünkre?

Ez arra késztet minket, hogy újragondoljuk, mi is az igazi élvezet és öröm. Azt hihetnénk, az öröm maga az élvezet. De ez tévedés. Ha így lenne, akkor egy igazán szomorú ember enne valami finomat, és már el is múlna a szomorúsága. De nem ezt tapasztaljuk. Valójában ez két füg­getlen dolog.

„érlelni kell addig, amíg
már igazán kíváncsiak vagyunk a válaszra”

Dávid király zsoltárát (119:162) Málbim úgy magyarázza, hogy nem volt nagyobb öröme a tanulásnál. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy örömet lelt benne, élvezte a megismerési folyamatot. Képzeljük el, hogy megnyerjük a lottó ötöst. Erre várunk évtizedek óta. Legalább ezt a szintű örömöt érezte Dávid király mindennap, minden egyes újonnan tanult dolognál. Ez a szint számunkra is elérhető.

Számos olyan embert ismerünk, aki azt mondja, nagyon fontos számára a tóratanulás, támogatja minden erejével, de neki személy szerint nem megy, egyszerűen „nincs hozzá agya”. Közben pedig azt látjuk, hogy ugyanez az ember briliáns a saját szakmájában. A tóratanuláshoz tehát hiányzik a motiváció. Először a tanulás szeretetét kell megtanulni, hogy mi tud olyan jó lenni abban, ha tanulunk. A jesivákban kétféle tanuló van: aki akar tanulni, és aki akar akarni tanulni. Az igazi élvezetes tanulás az ijun, az elmélyülés. Ehhez még csak nem is kell feltétlenül talmudszakértőnek lenni. A legegyszerűbb magyarázatban is lehet elmélyülve tanulni. Csak át kell érezni a tárgyalt kérdés súlyosságát. Meg kell rágni, meg kell fontolni, érlelni kell addig, amíg már igazán kíváncsiak vagyunk a válaszra. És aztán elolvasni a választ, újra és újra átmenni rajta.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás