Sábátkor fölidézzük Amalék gonosztetteit, hogy a szentség spiritualitásával felülkerekedjünk rajtuk.
Szerző: Rabbi Zvi Belovski
Forrás: Aish.com
Fordította: Bujdosó Gyula
Megjelent: Forrás – 2013. február-március
Szerző: Rabbi Zvi Belovski
Forrás: Aish.com
Fordította: Bujdosó Gyula
Megjelent: Forrás – 2013. február-március
Hetiszakasz: Tecáve
Bölcseink az amalekiták gonoszságát az alábbi sorokkal fejezik ki: „Amalék a Sábát ellentéte.” (Pirké DeRabbi Eliézer 43:1.)
A fenti különös gondolat megértéséhez szentéletű apám a következő magyarázatot adta: a tízparancsolat kétszer fordul elő a Tórában, mindkét változatban mással indokolva, hogy miért kell a sábátot tartani:
„Mert hat napon teremtette az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Örökkévaló a sábát napját, és megszentelte azt.” (2Mózes, 20:11.)
„Emlékezzél meg, hogy rabszolga voltál Egyiptom földjén, és kihozott onnan téged Örökkévaló Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta neked Örökkévaló Istened, hogy a sábát napját megtartsad.” (5Mózes, 5:15.)
Tehát alapvetően azért kell sábátot tartanunk, hogy megemlékezzünk őseink egyiptomi kivonulásáról és arról, hogy az Örökkévaló hat nap alatt teremtette a világunkat. Miért a kétféle magyarázat?
A teremtés hat napja alatt létrejött az anyagi világ, de az első sábátig hiányzott a spirituális létezése, lelke, ezért nem volt kapcsolata annak teremtőjével, végső forrásával, az Örökkévalóval, aki anyagi értelemben nem létezik. Amikor eljött a sábát, egyfajta szent energiát lehelt a fizikai világba, lehetőséget adva számára, hogy kapcsolatot létesítsen az Örökkévalóval. Elmondhatjuk tehát, hogy az első alkalommal kapott kőtáblák szerint a hetente megtartott sábát célja az, hogy a teremtés sábátját újra megeleveníthessük; a sábát révén szentséget vihetünk hétköznapjainkba, hogy az isteni és a földöntúli utat találjon a mindennapi életünkbe. A szombattartó zsidó valójában nesámá jetérát (extra lelket) kap minden sábátkor, mely a nap magasabb rendű, spirituális céljait tükrözi, melyeknek a hét többi részét is át kell hatniuk.
Az egyiptomi kivonulás azonban a sábát teljesen más aspektusát emeli ki, melyben az Örökkévaló a természet törvényeit legyőzve mér természetfeletti csapást az egyiptomiakra. Csapás csapást követ, ami a hárommillió lelket számláló zsidóság gyors, csupán egy nap alatt végbemenő kimenekülésében csúcsosodik ki Egyiptom földjéről, mely az akkori világ legfejlettebb és legkegyetlenebb állama volt. Az Örökkévaló az egész fizikai világot felhasználta, hogy megvalósítsa szent céljait. Az egész anyagi világ elismerte hatalmát, és megremegett, amikor felfedte előtte jelenlétét, a Tengeri ének tanúsága szerint:
„Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el. Akkor megrettennek Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged Kánaán minden lakója.” (2Mózes, 15:14–15.)
„a sábát szellemi fénye azért létezik, hogy hatást gyakoroljon ránk és anyagi világunkra”
A tízparancsolat utóbbi változata szerint azért tartjuk a sábátot, hogy megemlékezzünk ezen fontos eseményekről, ezért azt feltételezhetjük, hogy ez a természetfeletti, erőteljes szentség minden héten megismétlődik. És valóban, a sábát szellemi fénye azért létezik, hogy hatást gyakoroljon ránk és anyagi világunkra, mindenestül áthatva azt. Testiségünket sábátkor megtagadjuk az Örökkévaló mindent körülvevő jelenléte előtt. Fizikai világunkat és minket is zavarba ejt a sábát spirituális világa annak tökéletességével. Valóban, a „zavarba ejteni” kifejezés héber megfelelője (busá) alkotó betűi ugyanazok, mint a sábát szóé.
Amalék cselekedete pontosan az ellentéte volt a sábát ezen két fő aspektusának. Amikor a Tóra arra int minket, hogy emlékezzünk meg az amalekiták tetteiről, és pusztítsuk el őket, az alábbi sorral teszi:
„Emlékezz, mit tett veled Amalék az úton, amikor Egyiptomból kijöttetek: hogy rád támadt az úton, és megverte a sereg utolsó részét, mind az erőtleneket… (5Mózes, 25:17–18.)
„A »rád támadt« szókapcsolatot kifejező héber szó magömlést és megbecstelenítést jelent. Amalék népe meg akarta őket rontani természetellenes nemi cselekedetekkel.” (Rási, uo.)
Amalék erőszakot akart tenni Izrael népén, nem csak fizikailag, de szellemi értelemben is. Elfajzott cselekedetei arra utalnak, hogy az újonnan kialakuló zsidó nép lelkét akarta megfertőzni szennyel és gonoszsággal. Ez nyilvánvalóan ellentétes a sábát első számú céljával, hogy megtöltsük hétköznapi életünket és anyagi világunkat isteni szentséggel és tisztasággal.
A sábát második célját – hogy felfedje az Örökkévaló dicsőségét, hogy az felülkerekedjen fizikai valónkon – Amalék tettei szintén meghiúsították. A világ népei nem mertek kezet emelni a zsidókra, mert félelemmel vegyes csodálattal töltötte el őket Izrael Istenének hatalma, Amalék nemzetsége azonban másképp viselkedett:
„Mert a többi nemzet félt háborúba indulni ellenetek, de ők [Amalék] voltak az elsők akik ellenetek vonultak, utat mutatva a többi ellenségeteknek is.” (Uo.)
A többiekkel ellentétben Amalék népét egyáltalán nem hatotta meg az Örökkévaló csodálatos hatalma, ezért azonnal megtámadták a zsidó népet, amint átkeltek a Nádas-tengeren. Az Örökkévaló nagysága iránti ekkora érzéketlenség teljesen ellentétes a sábát szellemi fényénél tapasztalt szerény nyugalommal.
Talán ezért időszerű sábátkor olvasni Amalék tetteiről és kötelességünkről, hogy őt és szellemiségét elpusztítsuk, ahelyett hogy a többi napon tennénk ezt. Mert ha a világ Teremtőjének parancsára sábátot tartunk, már azzal jó úton haladunk afelé, hogy legyőzzük az Izrael ősi ellensége által elkövetett gonoszságokat.