Zsinagóga, kórház, temető – egy város zsidóságának tanúi.

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. február-március

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. február-március

Kolozsvár (románul Cluj-Napoca, jiddisül קלויזנבורג Kloyznburg, illetve Klazin) Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa, az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye székhelye. Az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, melyet Traianus császár alapított, majd 124-ben Hadrianus császár municípium rangra emelte, hogy aztán a rómaiak 271-ben kiürítsék. Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette, a XV. században a város lakossága pedig már felerészben magyar, felerészben szász volt.

A 2002-es népszámlálási adatok szerint 317.953 lakosával Románia harmadik legnépesebb városa – mintegy másfélszer többen élnek benne, mint a jelenlegi második legnagyobb magyar városban, Debrecenben. A lakosság 19%-át alkotják a magyarok, a román lakosság 252.433 főt tesz ki. Két színházával, két operájával, tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja.

A zsidók szempontjából az első izgalmas fejlemény, hogy az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor ugyan engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, és a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket, azonban néhány száz évig viszont csak közvetve játszottak szerepet a város életében, hiszen a különféle korlátozó rendelkezések miatt nem alakulhatott ki állandó zsidó lakosság.

Erdélyben 1810-ig zsidók letelepedését csak Gyula­fe­hér­várott engedélyezték. Más városokban 1810-ig büntették a zsidó betelepülőket. Az 1830-as években azonban már számos zsidó család betelepedését elnézték. Az 1840-es évek törvényei tették először lehetővé azt, hogy a zsidók a városban letelepedjenek, ennek köszönhetően Kolozsvár zsidó népessége gyarapodásnak indult. Lőwy Dániel írja, hogy „az 1835. áprilisi városi tanácsi jelentés 61 zsidó férfit és 48 nőt említett, az 1846-os összeíráskor pedig 58 volt a zsidó családok száma”. 1851-ben egy kő­ből épült klasszicista zsinagóga váltja fel az immáron szűk­nek bizonyuló imaházat a Párizsi utcában. Ez a zsi­nagóga és a körülötte csoportosuló épületek (a rabbi, a ta­nító és a sakter lakásai, illetve a mikve) váltak a későbbi ortodox hitközség vallási és kulturális központjává.

Ekkor, 1868-ban következik be az a bizonyos szakadás, amely a mai napig meghatározza a zsidó világot, amikor is a zsidóság ortodoxokra és neológokra bomlik. A kolozsvári zsidók első lépésben a konzervatívabb irányultságú ortodoxokhoz csatlakoztak, de a részekre tagozódás igen hamar folytatódott, a szefárdok már 1875-ben külön zsinagógát építettek maguknak a Malom utcában Bét Ávráhám (בית אברהם) néven, majd a főleg értelmiségiekből és nagypolgárokból álló, úgynevezett kongresszusi vagy neológ hitközség vált ki az anyahitközségből, hogy 1881-ben status-quo ante alapon álló hitközséget hozzon létre, mely később ténylegesen is neológgá alakult. A status-quo ante hitközség napjainkban sem csenghet ismeretlenül, ugyanis az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) az 1950-ben megszüntetett Statusquo Ante hitközség 2004-es újraalapításaként tekint magára (bár az EMIH jóval közelebb áll az ortodoxiához, mint egykori erdélyi testvére).

A kolozsvári neológ zsinagóga (románul Sinagoga Neologă, illetve Templul Memorial al Deportaților) jelenleg az egyetlen működő zsinagóga a városban, egyúttal a haláltáborokban elpusztult észak-erdélyi zsidóság emléktemploma. A volt Nagy (később Ferenc József, Horthy Miklós, jelenleg Horea) utcában, a Kistemető (Kuun Géza, Crișan) utca sarkához közel található. A zsi­nagógát a kongresszusiak 1887-ben emelték, a hitköz­ség vezetője a neves tudós Eisler Mátyás főrabbi volt, a sé­mi nyelvek magántanára a kolozsvári egyetemen. A mór stílusú zsinagógát Hegner Izidor vasúti mérnök tervei alapján a Horváth testvérek és Reményik Károly cége építette 1886–1887-ben. 1927-ben a vasgárdisták dúlták fel, majd 1944. június 2-án a várost ért légitámadás során a templom is bombatalálatot kapott. 1951-ben állítot­ták helyre.

A Horea utcai zsinagóga

A zsinagógán kívül azonban egy teljesen más típusú intéz­mény is komoly hírnevet szerzett magának: a zsidó kórház. Mivel a két világháború közötti időszakban a Szamos-parti város lakosságának tizede, kb. 16.000 fő volt zsidó, szükség volt egy zsidó kórház megalapítására. „Az első lépések már 1921-ben megtörténtek: a kolozsvári hitközségek ekkor alakították meg az Országos Zsidó Kórházegyesületet, amelynek feladata a kórház felépítéséhez és működtetéséhez szükséges pénz előteremtése lett volna, ez azonban az akkori gazdasági helyzetben nem volt lehetséges. 1927-ben Glasner Akiba kolozsvári ortodox főrabbi tanácsára Sebestyén Dávid építési vállalkozó egy hold nagyságú területet adományozott az építendő kórház javára.” Írja a Múlt-kor történelmi portál.

Az 1928-ban megnyitott sürgősségi osztály létrehozásához is sikerült megfelelő anyagi támogatást szerezni, 1929-ben pedig átadták a Devecseri Emil építész által tervezett épületet, melyben a szülészetet és a nőgyógyászatot helyezték el. 1931-ben ismét új épülettel és osztályokkal bővült a kórház, 1936-ban pedig már 2200 fekvőbeteget láttak el. A zsidó kórház ekkorra már Románia legjobban felszerelt egészségügyi intézményévé nőtte ki magát; orvosgárdáját elismert szakemberek alkották. „Itt dolgozott többek között Goldberger Ede európai hírű bőrgyógyász, Fenichel Mór belgyógyász, Haas Marcell sebész, a breslaui egyetem tanársegédje és Roth Marcell, a román sebészeti klinika docense.”

Tévedés volna azt hinni, hogy a kórházban csak zsidó betegeket kezeltek, a kórháznak a fenntartója, szponzora és orvosi gárdája volt zsidó. Az intézményben természetesen keresztényeket is kezeltek, és igen magas volt azoknak a száma is, akiket díjmentesen láttak el. Húszéves sikeres működés után az akkori román kommunista vezetés 1948-ban államosította a kórházat, ezzel a kórház zsidó vonatkozású történelme befejeződött.

A Házsongárdi temető (románul Cimitirul Hajongard din Cluj) a középkori Kolozsvár várfalaitól délre fekvő Házsongárd nevű domboldalon elterülő temetőkert. Amellett, hogy a sok évszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye, és egyben az emlékezések kegyhelye, vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül temetkeztek ott magyarok, románok és szászok az évszázadok folyamán. A temetőt 1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, az idők folyamán többször kibővítették, így jött létre többek között 1840-ben a régi zsidó temető, majd az 19. század végén a temetőt dél felé kibővítették, itt nyílt meg 1892-ben az új zsidó temető is.

Igen kevesen tudják, hogy Kolozsváron nem csak ez az egy, hanem három másik zsidó temetőkert található. „A Házsongárdi köztemető északkeleti sarkában levő, a Balassa (most Aviator Bădescu) utca felől megközelíthető zsidó sírkertben 1839-ben már több mint ötven halott teste nyugodott. Ugyanebben az évben a városi tanács nem hagyta jóvá a temető bekerítését. 1892-ben megnyílt a Tordai út 110. szám alatti, szintén ortodox zsidó sírkert, majd 1927-ben a város kiigényeli a régi ortodox zsidó temető egy részét, és megegyezés híján 1931-ben önkényesen megkezdődik az utcaépítés. Az exhumált csontokat és a sírköveket a valamivel délebbre (a Hősök temetőjének szomszédságában) található ortodox temetőbe helyezték át. Ez az – időrendi sorrendben második – zsidó temető magán hordja mind a régi zsidó sírkertek, mind a századforduló emancipált zsidóságának a keresztény temetőkhöz hasonlóbb sírkertjeinek vonásait. A két ortodox temető már nem működik; a kolozsvári hitközség Elhalálozási Névjegyzékének két vaskos kötete évtizedek óta nem jegyez ide eltemetett zsidókat” – írja cikkében Salamon Márton-László.

1944. március 27-én a német csapatok bevonultak Kolozsvárra. 1944. május 3-án elkezdődött a városban a zsidók (ekkora már több mint 16.000 fő) gettóba gyűjtése. 1944. május 18-án Márton Áron római katolikus püspök a főtéri templomban mondott szentbeszédében megdöbbenését fejezte ki a zsidóellenes intézkedések miatt, május 22-én pedig levélben is felszólította a miniszterelnököt, a belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy tegyenek valamit a zsidók elhurcolását megakadályozandó. Ez nem történt meg, így 1944. május 25-étől kezdve hat vonatszerelvénnyel szállították német haláltáborba a kolozsvári gettóba gyűjtött zsidókat. Az egykori kolozsvári gettó helyén jelenleg működő téglagyár falán román–angol kétnyelvű emléktábla őrzi az elhurcoltak emlékét.

Kolozsvári születésű volt Kasztner Rezső is, eredeti foglalkozása újságíró, ügyvéd volt. Neve később a „Kasztner vonat” révén vált ismertté. Kasztner egy első látásra jelentéktelennek tűnő zsidó szervezet, a Budapesti Segélyező és Mentőbizottság (héberül ועדת העזרה וההצלה Va’adat Ezrah Vehatzalah) egyik felelős vezetője volt a második világháború alatt a nácik által megszállt Magyarországon. (A német háborús terjeszkedéssel egy időben Kasztner egy központot hozott létre Kolozsváron, amely Ausztriából, Lengyelországból és Szlovákiából segített menekíteni a zsidó lakosságot.) 1944 áprilisától Kasztner vett részt azokon a tárgyalásokon, melyek Adolf Eichmann személyes „zsidóügyi” megbízottjával folytak. Ennek eredményeképpen a németek egy vonatszerelvényt nem Auschwitzba, hanem 6.500.000 pengő váltságdíj fejében Svájcba irányítottak.

Kasztner Rezső

A Kasztner által a németeknek átadott listán szerepelt 388 kolozsvári zsidó neve, akik Kasztner rokonai vagy egyéb gazdag kolozsvári és környékbeli zsidó családok tagjai voltak, valamint zsidó vallási vezetők mellett az erdélyi és magyarországi cionista mozgalom vezetősége (ezért később Kasztnert Izraelben perbe fogták, majd hosszas jogi huzavona után végül felmentették). Az 1684 fős mentőakciót később Kasztner vonata néven emlegették, mely 1944. június 30-án hagyta el az országot. Az utasokat először a bergen-belseni lágerbe vitték, majd több hónap után két részletben, az első csoportot 1944 augusztusában, a másodikat négy hónap múlva Svájcba engedték.

No de mi a helyzet jelenleg Kolozsváron? Nos, a közösség mondhatni él és virul. A kolozsvári zsidó közösség, amely jelen pillanatban körülbelül 400 tagot számlál, egy része vallásos, más része nem. Hasonló problémák jellemzik ezt a közösséget is, mint más közösségeket: kevés a fiatal, fokozódik a migráció, kicsi a létszám, és nem rendelkeznek helyi rabbival. „Rabbival Kolozsvár nem rendelkezik, Bukarestben van egy rabbi, Váradon is volt egy rabbi, de az elment. Nem olyan régen érkezett egy új helyette. Ez az új váradi rabbi hívásra eljön a vidéki hitközségekbe is, temetésekre, esküvőkre vagy bármicvákra. Ilyen szempontból ki tudjuk elégíteni az igényeket” – nyilatkozta a kolozsvári kile egy tagja.

2012. december 11-én szokatlan nyüzsgés vette körül a Horea (Ferenc József) utcai zsinagógát, a város hívő és nem hívő zsidósága jött el, hogy együtt ünnepelje a chanukát. „A padsorok között szintén magyar és román nyelvű beszélgetés moraja hallatszik, az öregek annyira jellemzően magyarok, hogy meg sem fordul az ember fejében, hogy a padban ülő öreg nénitől ne magyarul kérdezze meg, hogy szabad-e a hely mellette” – írja a kolozsvaros.ro hírportál. A zsinagóga teljesen megtelt, többeknek hely sem jutott. A szertartás kétnyelvű, a bevezetőjét is két nyelven olvassák fel. Az ünnepet gyertyagyújtás, kórus és önfeledt éneklés színezi. „Aki még nem volt a kolozsvári zsinagógában, annak sejtelme sem lehet róla, hogy ebben a városban is van egy élő zsidó közösség, fiatalokkal és öregekkel, buzgókkal és kevésbé buzgókkal” – fogalmaz sommásan a hírportál.

Felhasznált irodalom:

Asztalos Lajos: Kolozsvár épített kincsei. Kolozsvár: Stúdium, 2008, 149–150.
Gaal György: Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz. Kolozsvár: Korunk, 1992, 117.
Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, in: Kolozsvár 1000 éve: A 2000. október 13–14-én rendezett konferencia előadásai. Szerk. Dáné Tibor Kálmán et. al. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület; Magyar Közművelődési Egyesület, 2001.
Gidó Attila: A zsidó Kolozsvár. Épülő és építő közösség.
Jozsef, Lukacs: Povestea „orașului-comoară”, Cluj-Napoca, Editura „Biblioteca Apostrof”, 2005.
Salamon Márton-László: Egy másik másvilág. Kolozsvár zsidó temetői. Keresztény Szó, X. évfolyam (1999) 1. szám.
Szalma György: Hanuka ünnepe a kolozsvári zsidó közösségben. Kolozsváros.ro hírportál. 2012.
Sikeres volt a kolozsvári zsidó kórház. Múlt-kor történelmi portál, 2008, 12. 10.

Chanukai ünnepség a kolozsvári zsinagógában

vissza