Interjú

Magyar rabbi Lipcsében

Egy épülő közösség fiatal, tettre kész vezetője.

Szerző: Fináli-Magyari Judit
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Szerző: Fináli-Magyari Judit
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Interjú Balla Zsolt rabbival

Bár Balla Zsolt rabbi Lipcsében él és dolgozik, az in­ter­jú készítése alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ő itt is igazán közkedvelt, népszerű személyiség, aki a belvárosban sétálva lépten-nyomon ismerősökbe bot­lik, akinek mindenki örül, hiszen vidám, kedves, köz­vetlen és igazán lelkes. Tipikus pesti menő srác­nak gondolhatnánk, azonban az élete egyáltalán nem ne­vez­hető tipikusnak, hiszen már kilencéves korában a Biblia volt a kedvenc könyve, 23 évesen ortodox jesi­vá­ban tanult, 30 éves korára pedig az 1300 tagú lipcsei zsi­dó közösség rabbija lett. Az interjúban arról az útról me­sél, amely az említett állomásokat összekötötte, és per­sze azokról az emberekről, akik az úton mögötte, mel­­lette álltak.

„hirtelen
a bibliai történetek családi történetekké váltak”

Vegyes házasságban születtem, és a zsidóság nem volt té­ma otthon, sokáig nem is tudtam, hogy zsidó vagyok. Gyerek­ként a Biblia volt a kedvenc könyvem, akkor még így hívtam, a Tóra fogalmát csak később ismertem meg. Nagyon tetszettek a történetek, amelyek olyan embe­rek­ről szólnak, akik erkölcsi standardokat kívánnak közve­títeni. A rendszerváltás környékén olvastam egy hirdetést arról, hogy az egyik katolikus templomban bibliaórát tar­ta­nak, amelyre lehet jelentkezni. Megkérdeztem anyu­ká­mat, hogy járhatok-e rá. Azt mondta, hogy akkor ta­lán beszélnünk kellene. Ekkor tudtam meg, hogy zsi­dók vagyunk, és mikor anyukám elmondta, hogy az ő apu­kája lévi, akkor hirtelen a bibliai történetek családi történetekké váltak, az az érzésem támadt, hogy az egész a családomról, az őseimről szól. Így az egész iga­zán személyessé vált számomra. A katolikus templom he­lyett a Nagyfuvaros utcai zsinagógába kezdtem el Raj Tamás rabbi talmud-tórájára járni. Ő volt az, aki első­ként közvetítette felém azt, hogy a zsidóságot le­het örömmel, szeretettel, élvezettel csinálni, és hogy ak­tí­van, cselekedetek által kell azt megélni. Képes volt bevonni az embereket, és arra ösztönözni mindenkit, hogy tevőlegesen vegyünk részt a zsidó életben. 12 éves voltam, amikor javasolta a szüleimnek, hogy vigyenek a Lauder iskolába. Az első lauderes tanév előtti nyáron Izraelbe mentem a Bnei Akiva táborba, ahonnan három hét­tel később ciceszben és kipában jöttem haza, és szá­mon kértem a családtól, hogy miért nem tartunk kósert. Anyu­kám mondta, hogy rendben, de akkor nincs több téli sza­lámi sem. Talán mégsem olyan fontos akkor… gon­dol­tam 12 éves fejjel. A Lauder visszafogott abban, hogy két hét alatt fekete kalapos zsidó váljon belőlem, ami­ért nagyon hálás vagyok, hiszen utólag tudom, hogy a túl­sá­gosan hirtelen történő, drasztikus váltás idővel vissza­üthet. Rengeteg embernek vagyok hálás, amiért és ahogyan egyengették az utamat. Nem önerőből értem el azt, amim van, hanem nagyon jó emberekkel hozott össze az élet, akik finoman, a megfelelő irányba terelgettek, hogy szépen lassan, fokozatosan, 12 éves koromtól kez­dő­dően azzá válhassak, aki lettem. Mindkét szülőm mind­végig támogatta a döntéseimet.

A középiskola után már tudtad, hogy rabbi szeretnél lenni?

A Lauder után a Műszaki Egyetemen tanultam to­vább, műszaki menedzsernek, 2003-ban végeztem. Ekkori­ban tanultam meg davenolni (héberül imádkozni) az előimádkozást. Egyébként fontos megemlítenem, hogy a Lauder Alapítvánnyal a mai napig nagyon jó a kap­csola­tom, rengeteg programjukon vettem/veszek részt, a rabbiszemináriumot, ahol tanultam, szintén a Lauder Ala­pít­vány tartja fönn. De visszatérve a történetemre, a fordulat 23 éves ko­rom­ban következett be, amikor mad­­rich (ifjúsági csoportvezető) vol­tam a szarvasi zsi­dó táborban. Egy nagyon kedves házaspárnak köszön­­he­tem, ami ezután történt. Verő Tamás rabbiról és a fe­le­sé­gé­ről van szó, akik segítettek eldöntenem, hogy mi­­hez is kezdjek az egyetem után. Tamás felesége azt javasolta, hogy vegyek részt egy egyéves egyetemi prog­ramon Svéd­országban, ahol a zsidó kultúráról tanul­ha­tok. To­mi viszont a berlini jesivát javasolta. Én akkori­ban azt gondoltam, hogy a jesivákban csak elvakult em­be­rek tanulnak, ezért mielőtt végleg döntöttem volna, el­ha­tároztam, hogy egy hétvégére kimegyek Berlinbe megnézni, hogy mi is várna ott rám. Örökre meghatározó él­mény volt az a sábesz, amelyet kint töltöttem, fiatal, intelli­gens, tanult, korombeli emberek között. Nyitottak voltak és sokfélék, ami közös volt bennük, az a tanulás iránti el­kö­­teleződésük. Ez alatt az egy hétvége alatt belát­tam, hogy amit itt tanulni le­het, az nem mérhető össze egy egyetemi programmal. Itt eredeti forrásokból, eredeti nyelven tanulhattam. Emellett döntöttem. Az egy évből kettő lett, a harmadik évben pedig Jeruzsálemben, a Midrash Shmuel Yes­hivában tanultam, ahol nagy ha­tás­sal volt rám a Ros Jesiva, egy roppant ka­riz­matikus rab­bi, később az esküvőnket is ő vezette le. Berlinbe vissza­térve el­kezd­tem a rabbiprogramot. Kezdetben az ok­ta­­tásmenedzsment érdekelt, ezzel szerettem vol­na fog­­­lalkozni, és gondoltam, hogy ehhez sem árt a rabbi­ok­­levél. Aztán később, amikor közösségbe kerültem, és emberekkel kezdtem beszélgetni, foglalkozni, tanulni, akkor ez megváltozott, és magával ragadott a közösségi ve­zetői munka. A rabbiprogram hivatalosan 4 évig tart, de 3 év alatt elvégeztem, 2010-ben kaptam meg a dip­lo­mát, egy másik diákkal együtt, mi ketten voltunk az első vizsgázók, akik ebben a képzésben tanultak. A diploma megszerzése után különböző programok megszer­ve­zé­sében vettem részt, a célom a fiatalok bevonása, a látó­kö­rük szélesítése volt.

Hogyan kerültél Lipcsébe?

Még a rabbiprogram alatt megnősültem. Amikor Izrael­ből visszatértem Németországba, részt vettem a német Lauder-táborban, a későbbi feleségem ott volt madrich. Szeret­tem volna őt „férjhez adni”, azaz segíteni a ki­há­za­sítását, több ismerősömnek is mondtam, hogy talál­koz­zon vele. Aztán valaki megkérdezte, hogy miért nem én talál­kozom vele. Megkérdezték, hogy len­ne-e kedve ve­lem meg­is­merkedni, és sze­ren­csére volt. 2007-ben volt az es­kü­vőnk, azó­ta két kislányunk született. A fele­ségem 12 éves korától élt Lip­csében, ahhoz a kö­zös­ség­­hez tar­tozott, amely a volt szov­jet tag­áll­­amokból került Né­met­országba. 3 évvel ez­előtt köl­­töztünk együtt Lipcsébe, aho­vá hívtak minket, szerették volna, ha közösségi rabbiként részt ve­szek a közösségi életben.

Milyen közösség volt ott akkor Lipcsé­ben? Mik a fő vál­tozások azóta, hogy oda­mentél?

A közösség tagjai a volt szovjet tagál­la­mok­ból származ­nak. Az igény, hogy többet sze­ret­nének tudni, belőlük, belülről indult, ezért is hívtak oda. Tehát a motiváció megvolt. Lipcsében 6 fiatal val­lá­sos család van, egyenként 2-3 kisgyerekkel, akikkel min­den este tanulunk. Reggel-este van minjen. Sok az idős ember, aki szeretne tanulni, ők oroszul tanulják a Kicur Sulchan Aruchot, héberül a Chu­mást (Mózes 5 könyvét). Nagyon inspiráló dolog felépíteni valamit, látni a fejlődést. Saját óvodát hoztunk létre, a cél a saját iskola, de ehhez még túl kevés a gye­rek. 1300 tagja van hivatalosan a hitközségnek, még kb. 400-500 ember, akik hivatalosan nem tagok. Na­gyon sok az idős ember. Lipcse az utóbbi tíz évben kez­dett feljönni, korábban sok fiatal hagyta el, most ez meg­vál­tozni látszik. Az idősek az orosz nyelv miatt is ke­resik a zsidó közösséget. Emiatt is fontos számukra, de a fiatalabbaknál ez már nem motiváló. Sábeszkor kb. 70-80 fő jön el a zsinagógába. Pén­tek esténként az imát kö­ve­tően vacsorát tartunk, kü­lön az időseknek, és külön a fia­talok­nak. Kb. 30 fő idős, és 15-20 fő fiatal vesz részt ezeken.

Te hogyan osztod meg magadat közöttük?

Felváltva veszek részt hol az egyiken, hol a másikon. Emellett időnként az otthonunkban is tartunk sábeszi vacsorákat, ezek mindig személyesebbek, mégis más az ott­honi atmoszféra. Mindig van, aki tudja vezetni az ét­ke­zéseket akkor is, ha én nem vagyok ott, szerencsére va­gyunk annyian, hogy el tudjuk osztani az erőforrásokat.

Mivel lehet motiválni az embereket arra, hogy tanul­ja­nak, részt vegyenek a zsidó közösség életében?

Az idősebbeknél ugye az orosz nyelv fontos kulcs, ez mo­tiválja őket arra, hogy keressék a zsidó közösséget. A zsidó hitközség paradox módon segíti őket a német társadalomba való integrációban. A fiatalokat nehezebb itt is bevonzani. De az ő bevonásuk is lassacskán halad előre. Fontos ebben, hogy felelősséget ruházzunk rájuk. Például szükség volt gábájra, megkértem egy srácot, hogy vál­lalja el ezt a pozíciót. Megtanulta, hogy mit kell tenni, vál­lalta a felelősséget. Tehát szükség van rájuk, és ha ezt érzik, akkor komolyan is veszik a feladatukat. Hihetetlen dolog a nulláról felépíteni valamit. Fantasztikus, hogy embereket taníthatok. Van egy ember, aki elhatározta, hogy minden reggel szeretne tanulni, 6.30-tól 7.20-ig, a reggeli imán túl tanulunk. Minden tettünknek követ­kez­ménye van egy ilyen új, éppen épülő közösségben. Ez nagyon nagy felelősség.

Felmerült benned valaha, hogy visszagyere Magyaror­szágra?

Magyarországon itt vannak a barátaim, akik nagyon hiá­nyoz­nak. És persze ott van bennem az az érzés is, hogy kellene értük tenni valamit. De felelősséget vállaltam a lipcsei zsidóságért, és jelenleg ott van a feladatom.

Szerinted mi az, ami Magyarországon segíthetne ab­ban, hogy az itteni közösség élőbbé váljon?

Kiindulópontnak nagyon jó, ha van néhány olyan család, akikre épülni tud majd a közösség. De Magyarországon biztos másra van szükségük az embereknek, mint Lip­csé­ben, hiszen más történelmi háttérrel rendelkeznek, mint ott. De egy biztos: nagyon empatikusnak kell lenni, mert fantasztikus emberek vannak itt.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás