Vezot hábráchá

Kemény szeretet

A kritika és az atyai szeretet hatása.

Szerző: Rabbi Berel Wein
Forrás: Torah.org
Fordította: dr. Gerő Zsuzsa
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Szerző: Rabbi Berel Wein
Forrás: Torah.org
Fordította: dr. Gerő Zsuzsa
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Hetiszakasz: Vezot hábráchá

A hetiszakaszban olvashatjuk Mózes utolsó szavait a zsidó néphez az áldásokról és prófétai reményről. Mózes, akinek kétségtelenül sok oka volt arra, hogy vegyes érzelmekkel viseltessen a zsidó nép iránt, igen nagylelkűen vesz búcsút tőlük. A hosszú beszéde végén, amely Mózes ötödik könyvének legjavát alkotja, és amely sok kemény szóval és csípős kritikával illeti a zsidó nép viselkedését, múltját és jövőjét, Mózes beszéde fordulatot vesz, és atyai, tanítói szeretettel áldja meg népét.

Áldásában Mózes rámutat az egyes törzsek különböző tehetségeire és személyiségeire. Mindegyiknek megvan a maga betöltendő egyedi szerepe a zsidóság életében. A judaizmus nem olyan vallás, amely egy kaptafára vesz mindent és mindenkit. Ehelyett elismeri a szemléleti és személyiségbeli különbségeket, és ezeket a különböző em­bereket a Tóra irányításával és a tórai parancsolatok és érté­kek tiszteletével egy nemzetté egyesíti. Mózes szavai világosan példázzák ezt a célt és módszert.

„Mózes szavai kiállták az idő próbáját.”

De Mózes áldásának kiemelkedő jellemzője az, hogy áthatotta Izrael iránti szerelme. A szerelem sok­szor ural­­hatatlan érzelem, és talán még inkább az az em­be­ri élet végén. A vezot hábráchá hetiszakasz így Mózes sze­rel­mi dala a zsidó néphez. Mózes minden, az ötödik könyv­ben mondott szava annak példája, amit ma az úgy neveznénk, hogy „keménykezű szeretet”. A ve­zot hábráchá az érzelmekkel teli, szenvedélyes, szinte meg­ma­gyarázhatatlan szerelemnek a példája. Ez az, ami mi­att ez a hetiszakasz a legmegfelelőbb tórai olvasmány szimchát Tóra ünnepén (a Tóra örömünnepe, szukot utolsó napja), mert Mózes Izrael iránti szeretete az, ami élteti Izrael szeretetét a Tóra iránt.

A vezot hábráchá valóban a legszomorúbb történet le­hetne az összes Tórai elbeszélés közül, hiszen Mózesnek az élők sorából való távozásáról szól. Mégis a zsidó nép számára öröm ez a nap, amikor ezt a szakaszt olvassák, mivel Mózes szavai kiállták az idő próbáját. Az egész világ az ő szavait tanulmányozza, és azzal az értékrenddel foglalkozik, amelyre ő tanította Izraelt. És az ő áldása népének ma is ugyanolyan éltető és bátorító, mint azon a napon, amikor először halhatta a zsidó nép.

A judaizmus hosszú távon méri az embereket és esz­méket. Azokat tekinti sikeresnek életküldetésükben, akik­nek az eszméi még mindig helytállók és nélkü­löz­he­tetlenek több generáció után is. Ily módon Mózes Tórájának az ünneplése – amelyet a szimchát Tóra kép­vi­sel, és amelyről megemlékezik – az, ami hitelesíti Mózes életművét. A Tóra kimondja, hogy Mózesnek „sem a szeme nem homályosul el, sem az életereje nem múlik el”.

Neciv írta a tórai kommentárjában, hogy ez Mó­zes­re még a halála után is igaz volt. Igaz marad mind­addig, amíg a zsidók tanulmányozzák a Tórát, és hűsé­ge­sek maradnak Mózes látásmódjához és elveihez. Mózes megmarad a zsidó nép legfőbb tanítójának, men­to­runknak és a vezetőnknek minden dologban. Ha ennek fényében nézzük őt, akkor örvendhetünk, és ün­nepelhetjük a Tórát és életművét. Ezért Mózes áldásai nemcsak Izraelre teljesülnek be, hanem visszaáramlanak magára Mózesre is.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás