Újságcikk

Köszöntő – Forrás V. évfolyam 1. szám

az ünnepnapban rejlő kincset.

Szerző: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2013. november

Szerző: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2013. november

Az őszi nagyünnepek elmúltával felszabaduló energiáink jelentős része az elképzeléseitek, igényeitek megismerésére irányulhatott, figyelmün- ket az általatok visszaküldött kérdőívek kiértékelésének (is) szenteltük. Hálás köszönet mindenkinek, aki rászánt pár percet, hogy megossza velünk a véleményét! Az eredmények feldolgozásához azonban idő- re van szükségünk, természetesen igyekezni fogunk, hogy levonjuk a megfelelő következtetéseket, amelyek révén – az Örökkévaló segítségé- vel – tovább erősödhet a munkánk hatékonysága!

Hála a kitöltőknek kaptunk annyi választ, amely alapján már el le- het végezni a kiértékelést. Mégsem hagy bennünket nyugodni az ér- zés, hogy a Veletek való kommunikáció terén még jócskán akad fej- lesztenivalónk. A mostani igyekezetünk is megerősítette a korábbi tapasztalatainkat, amelyek tanulsága rendre a következő volt: csak- nem lehetetlen aktivitásra bírni Téged, Kedves Olvasó! Ezt mutatja a mostani próbálkozásunk is, hiszen a rendszeres olvasóink alig egyti- zede töltötte ki a kérdőívünket. Pedig a világ – és ezen belül minden apró részlet, így a mi tevékenységünk – javítása folyamatos erőfeszí- tést igényel. Higgyétek el, megéri!

Hiszen mi örülünk a bátorító levelek mellett az éles kritikának is! Ennél is jobban örülünk akkor, ha megismerhetjük a véleményetek az újságunkról, ha megtudjuk, mit gondoltok az önkéntes próbálkozá- sunkról. Érdekel, hogy várjátok-e a felbukkanását, szeretitek-e for- gatni, esetleg hasznát is látjátok az olvasgatásának, vagy csak a halat csomagoljátok bele. Szeretnénk, ha megtudhatnánk, Ti is osztjátok-e abbéli meggyőződésünket, hogy érdemes újra és újra hozzálátni a lap szerkesztéséhez, mert ezzel – esetleg a szándékainktól is függetlenül – a budapesti zsidó szellemi élet fellendítéséhez is hozzájárulhatunk.

Amit most a kezedben tartasz, Kedves Olvasó, az egy ingyenes kiadvány, amely mögött nem állnak komoly támogatók. A létrejöt- tét időnként pályázati pénzek segítik, és ami legalább ennyire fon- tos: a munka oroszlánrészét önkéntesek végzik hónapról hónapra. Ennek fényében talán értitek, miért olyan fontos számunkra, hogy megtudhassuk, mit gondoltok a kísérletünkről, amelynek keretében egy korábban elérhetetlen ízt próbáltunk csempészni a zsidó témák- kal foglakozó folyóiratok kínálatába! Ezért szeretnénk, ha javulhatna a párbeszéd közöttünk, hiszen ahogy ezt (talán épp a korábbi lapszá- mainkból) bizonyára tudjátok, a kérdések megértése a zsidó hagyo- mányban mindig közösségben történik. Sokkal világosabb és mélyebb megértéshez tudunk együtt eljutni, mint ha önmagukban próbálnánk megbirkózni a kétségeinkkel!

Ennek megfelelően reméljük, hogy a jövőben többet halljuk majd a hangotok, és ha úgy érzitek, megtaláljátok a módját annak, hogy mel- lénk álljatok az igyekezetünkben! Szeretnénk, ha tudnátok, ezentúl is szívesen vesszük az észrevételeiket, a cikkekkel kapcsolatos megjegyzé- seket, kérdéseket, akár személyesen, akár e-mailben, akár a nyilvános fórumunkon, a Lativ csoport Facebook oldalán!

Chanuka száméách! Lativ staff

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás