Városok

Barcelonában jártunk

Úti élmények kalandokkal és egy barátságos zsidó közösséggel.

Szerző: Szántó Várnagy Eszter Leas
Megjelent: Forrás – 2013. november

Szerző: Szántó Várnagy Eszter Lea
Megjelent: Forrás – 2013. novemberr

Jom kipur után indultunk el Barcelonába, egy tudományos konferenciára. Mivel erev szukotra rakták férjem, Binjomin Zeév előadását, nem tudott volna hazajönni, ezért én is vele tartottam, hogy az ünnepeket együtt tölthessük. Szállást csak a konferencia napjaira foglaltunk, kb. 5 percre a szefárd zsinagógától és a kóser bolttól. Az épület még magában foglalt egy askenáz imatermet, konyhát, irodákat, kis könyvtárat. Indulás előtt úgy véltük, fölösleges a szállás foglalása az ünnepekre, hiszen úgyis sátorban kell aludni, és csak akad valaki aki teljesíti a vendéglátás micváját.

Tervünk az volt, hogy Binjomin Zeév minden reggel és este részt vesz az imákon, és elmeséli kicsi történetünket: miért is vagyunk itt, és majd valaki vendégül lát… Volt is egy fiatal vállalkozó, aki Dél-Afrikából költözött ide, de csak a szombatot merte felajánlani a várandós felesége beleegyezése nélkül. Végül nem fogadtuk el a lehetőséget, mert mindketten nagyon megfáztunk, és egy kismamát különösen nem akartunk megfertőzni. Így kedd este biztosra menve kerestünk egy másik szálláslehetőséget a közelben. Szerdán reggel Binjomin Zeév reményvesztetten indult el a zsinagógába, de annál nagyobb örömmel tért vissza szállásunkra.

Egy fiatal latintanár szívesen befogad minket, csak azt hitte, hogy nem aludhatunk nem zsidónál, ugyanis ő és felesége betérősök. Miután tisztázták, hogy ez nem probléma, megadta címét, és 20 perccel később már náluk is voltunk. Szerencsére közel laktak a zsinagógához. Hálásak voltunk nekik. Két kislányuk van, a nagyobbik majdnem 6 éves, és már iskolába jár (ott az óvodai évek alatt is folyik tanítás), egy kéttannyelvű zsidó iskolába Barcelona mellett. S hát az angol jobban ment neki, mint nekem. A kisebbik még nincs 3 éves. Nagyon közvetlenek voltak velünk. Együtt mentünk az esti és reggeli imákra.

A zsinagógába szép számmal mentek az emberek. Minden korosztályból jelen voltak. A rabbi Izraelből jött, előtte jó pár évig Franciaországban tevékenykedett. Ide csak 2-3 éve érkezett úgy, hogy nem beszélte a nyelvet. Mi már csak azt érzékeltük, hogy minden étkezés után spanyolul tart 20 perces tanításokat (dvár tóra és misnájesz), illetve mincha (délutáni ima) előtt egy egyórás előadása volt. Persze egy-egy szó nem jutott eszébe, de a közösség tagjai kisegítették. Mióta ő van, elintézte, hogy legyen betérés. Az imádkozás alatt a gyerekeknek adott feladatokat. 4-6 évesek a Tóra visszahelyezése előtt mondtak el egy zsoltárt, az esti imánál a bár micvá előtt állók egymás közt felosztva mondták el a Smát. Az asszonyok többsége befedte a fejét, és hajkurászták copfos fiaikat (3 év alatt nem szokás levágni a fiúk haját). A közösségen látszott, hogy élvezik a rabbi jelenlétét. A zsinagógát végignézve láttam, hogy hetente többször is van tanulás, amelyet ő vagy a felesége tart. Itt található pár tanítása: http://ravbarjen.wordpress.com/

A sátrat az egyik erkélyen állították fel a hátsó udvarnál. Minden alkalommal valami mást raktak ki az asztalra. Volt lazac, felvágottak, sült édesburgonya, katalán lasagne, többféle saláta és krémek. Szombaton csicseriborsós sólet. Az imáról szinte mindenki felment a kidusra, de csak kevesen maradtak a végéig. Volt egy csoport, akik a rabbi előadását várták meg. A szefárdok ( nekem úgy tűnt) barátkozósabbak voltak. A zsinagógában a székek a bimá felé néztek. A frigyszekrény ajtaja előtt nem volt függöny, hanem az ajtó mögött található meg. A tóratekercs egy faburkolatú dobozban van, amelyet ezüsttel díszítettek. A jád külön volt. A tok segít, hogy állva maradjon a tekercs, és úgy olvassák. Az imák sorrendje eltérő a miénktől.

Barcelonában körülbelül 3500 zsidó él. Természetesen itt is van Chabad-központ, és több kóser étterem is található ott.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás