Gyereknevelés

A szülői minta

A szülői példamutatás a gyermeknevelés egyik alappillére.

Szerző: Rabbi Chaim Morgenstein
Forrás: Torah.org
Fordította: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2010. augusztus

Szerző: Rabbi Chaim Morgenstein
Forrás: Torah.org
Fordította: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2010. augusztus

A gyereknevelés legfontosabb területe, amelyre a szülőknek kitüntetett figyelmet kell fordítaniuk, az, hogy jó példát mutassanak a gyerekeiknek, Steipler rabbi szavaival élve: a személyes példamutatás a gyereknevelés 50%-át teszi ki. Van egy történet egy fiatalemberről, aki megkérdezte Chofetz Chaimot, hogy mikor és hogyan készülhet fel a gyereknevelésre. Chofetz Chaim azt kérdezte: Hol tartasz az életben? A feleségem most adott életet az első gyermekünknek – válaszolta. Mázel Tov – felelte a rabbi –, de akkor már pár évvel elkéstél„.
Chofetz Chaim egy nagyon fontos üzenetet közvetített: a chinuch (nevelés) akkor kezdődik, amikor a szülők még egyedülállóak, amikor felkészítik és formálják magukat arra, hogy a leendő gyermekeik számára a lehető legjobb példaképekké váljanak. A szülői példamutatást szélesebb értelemben az egyén cselekedetei, viselkedése, és szokásai összességeként értelmezzük, amely a saját gyerekeire is nagy hatással van.  Ezen hatásnak az az oka, hogy a gyerekek természetszerűleg igyekeznek utánozni a szüleik viselkedését.

Rav Moshe Aharon Stern a szerepmodellek dinamikáját az alábbiak szerint magyarázta: A gyerekek szemében a legnagyszerűbb személyek a szüleik, és amit tesznek az olyan, mint maga a Szináj hegyről származó Tóra. A gyerekek megfigyelik és tanulmányozzák a szüleik cselekedeteit és viselkedését, és ezt, mint mély benyomást elraktározzák a tudatalattijukban. A gyerekek egyszerűen bíznak abban, hogy a szüleik nem fognak semmi olyat átadni, aminek nincs köze a Tórához vagy nem etikus. A szülők a gyerekek első rabbijai, tanítói, és az ő cselekedeteik a saját chinuchjuk alapja.

Ezen túlmenően, mivel a gyerekek intellektusa még nem eléggé fejlett, ezért inkább az érzelmeik, mintsem a logikájuk szerint cselekednek. Emiatt jobban megtanulják és elsajátítják azt, amit látnak, mint amit hallanak. Így érthetővé válik, hogy egy gyerek számára nagyobb hatással van az, ha lát valakit, aki teljes mértékben tartja a micvákat és istenfélő zsidóként viselkedik, mint az, ha csak elmondják a számára,  mit is kell tennie.

Ezt a koncepciót tovább magyarázta Rav Yaakov Kamenetzky, aki a szülők szerepét a chinuchban nemcsak tanítóként definiálta, hanem máspijimként is, olyan emberként, aki a befolyása által tanít. A tanárok vagy a hivatalos oktatók jobbára csak információkat adnak át. A máspijá szó a sipuáchból (lejtős) származik. A mód, ahogy a szülők cselekednek, viselkednek, beszélnek – automatikusan leáramlik a gyermekeik felé. Rav Yissachar Frand ezt Rav Yaakov lefelé szivárgó teóriájának nevezi, mivel a szülők viselkedése leszivárog a saját gyerekeikre, mind befolyásolva őket, mind azáltal, hogy az a részükké válik.

Yissachar Frand elmeséli, hogy ennek a koncepciónak a szemtanúja volt egy vele megtörtént esemény révén. Egyszer, amikor elment otthonról, félúton a jesiva felé hirtelen ráeszmélt, hogy elfelejtett bencsolni (az étkezés utáni áldásokat elmondani). Mivel ez egy nagyon forró és párás nyári napon történt, megfordult a fejében, hogy tud-e az otthonától távol bediávád (post facto) bencsolni. Végül úgy határozott, hogy nem keres kifogásokat, és hazamegy, izzadva közben a rettentő hőségtől. Aznap úgy esett, a kislánya épp otthon volt és csodálkozva kérdezte meg az édesapját, hogy miért tért haza ilyen hirtelen. Amikor elmondta, hogy az elfelejtett bencsolás miatt jött haza, a lány fölkiáltott: Micsoda?! A bencsolás miatt jöttél haza? Rav Frand ráeszmélt, hogy a lányánál épp most ért el győzelmet. Az, hogy a kislány látta az édesapja erőfeszítését, hogy maradéktalanul teljesítse a bencsolás szabályait, nagyobb hatással volt rá, mintha számtalanszor beszéltek volna annak fontosságáról. Rav Frand megjegyezte, hogy mivel mindez nem szándékosan történt, így sokkal nagyobb hatással volt gyermekére: ez az édesapa igazi őszinte szándékát mutatta meg a számára.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás