A Dávid király családjából származó Rámbám idejében sok olyan zsidó élt Egyiptomban, akik muszlim hitre tértek. Sok rabbi azonban nemcsak őket kritizálta élesen, hanem azokat a zsidókat is, akiket nyilvánosan arra kényszerítettek, hogy az iszlám előírásait gyakorolják. Ezek a rabbik az áttérésre kényszerített hittestvéreikről is azt tartották, hogy olyanok, mint a mesumodim, azaz a kikeresztelkedettek, illetve azt, hogy ezeknek a zsidóknak sincs részük az Eljövendő Világban. A fiatal Rámbám már elég bölcs volt ahhoz, hogy megértse az áttérésre kényszerítettek helyzetét és a védelmükre keljen. Igeret hásmád című hosszú, levélként írt értekezésében úgy véli, hogy mindannak ellenére, amit ezek a hitsorsosok tettek, zsidók maradtak és nem szabad kétségbeesniük. Mélyen elítélte azokat, akik a mesumodim kifejezéssel merték illetni a kényszerből áttérítetteket, mert, érvelése szerint, ez a kifejezés csak a hitüket önszántukból elhagyókra alkalmazható. Ez pedig óriási különbség. Mindazonáltal arra bátorította az áttérésre kényszerítetteket, hogy amilyen gyorsan csak lehet, térjenek vissza őseik hitéhez, és amennyiben a külső körülmények lehetővé teszik, újra gyakorolják – nyilvánosan is – a zsidó vallást.

A kiváló doktor hírében álló Rámbám, Szaladin, egyiptomi uralkodó orvosa volt. Ez a tevékenység biztosította számára a párnószét (megélhetést), de ez rengeteg munkával járt, illetve nagyon fárasztó volt, így alig maradt ideje művei, köztük a már említett Misné Torá (Jád Hácházáká) megalkotására. A „jád” szó számértéke 14 (jud: 10, dálet: 4), mely a Misné Torá fő részeinek számával egyezik meg. Rabbi Móse ben Májmun a gálut (szétszóratás) szörnyű nehézségei miatt írta meg ezt a művet. Úgy gondolta, a  zsidók  talmudi  tudása  egyre kevesebb, és már nem képesek olyan mélységekben (illetve olyan magasságokban) befogadni a Gemárát, mint a korábbi generációk. A zsidó nép, mint mondta, egyszerűen nem képes megfelelni a zsidó vallás törvényei által támasztott követelményeknek, mert a gálut borzasztó körülményei olyan károkat okoztak, melyek a tóratanulásban is éreztették a hatásukat. Tehát azért alkotta meg a Misné Torát, hogy az ám szegulá (választott nép) rendelkezésére álljon egy olyan útmutató, mely érthetően, fogalmi zavarok nélkül és mellőzve a mély pilpult (talmudi viták és okfejtések), segítse a zsidóságot a háláchá (vallási törvények) útvesztőiben. Rámbám a Misné Torát héberül írta meg, a könnyebb eligazodás céljából pedig fejezetekre bontotta.

Maimonidész másik mesterműve a Széfer Hámicvot címet viseli. Azt sokan tudják, hogy a zsidóságban 613 micvá (parancsolat) van, azt azonban már kevesen, hogy melyek ezek.  Nézetkülönbségek vannak abban a vonatkozásban is, hogy a micvák mire is kötelezik a zsidókat. Rámbám minden egyes micvát megmagyaráz ebben a művében, és mindegyik parancsolat esetében kifejti, hogy ezek milyen tartalmú, milyen mértékű kötelezettségeket rónak a zsidó nép tagjaira.

Kortársai közül sokan foglalkoztak a görög és az arab filozófiával, és ebből kifolyólag nem kevés emberben ébredtek fel olyan kérdések, amelyek a Tórát, illetve a zsidó hitet is érintették. Erre a nagy érdeklődésre mintegy válaszként írta meg Rámbám monumentális filozofikus művét, a More Nevuchimot, azaz a Tévelygők útmutatóját. Akárcsak a Misnára írt magyarázatait, ezt is arabul írta, hogy a tömegek számára is elérhető és érthető legyen. A Tévelygők útmutatójában Rámbám elmagyarázza, hogy nincs semmiféle ellentmondás a logika és a hit között, bebizonyítja a zsidó vallás alaptételeinek igazságát és magyarázatot fűz a Tóra micváihoz. Ez a mű napjainkban is a zsidó gondolkodást meghatározó alapkönyv.

Rámbám 1204-ben halt meg, három hónappal azelőtt, hogy betöltötte volna életének 70. évét. Kérésére Izraelben temették el a Kineret-tóra néző Tibériásban, ahová egész életében vágyott. Az egész zsidó világ gyászolta.

Fia, Rabbi Ábrahám az apja nyomdokait követte. Szintén nagy Talmud-tudós volt, számos fontos tóramagyarázata maradt fent és ő is a szultán udvarában szolgált, mint kiváló orvos.

A Chájé Szárá hetiszakasz (melynek jelentése: „Sára élete”) Sára halálával kezdődik, a Vájechi hetiszakasz (magyarul: „És élt”) Jákob halálát meséli el. Vajon miért az életre utalnak a hetiszakaszok nevei, ha a halálról szól a tartalmuk? Azt szokták mondani, hogy a cádikok (igaz emberek) haláluk után is élnek. Nyolc évszázaddal ezelőtt temették el Rámbámot, de művei olyan fénnyel ragyognak, hogy általuk alkotójuk is „tovább él” a zsidóságban.