„Járj ártatlansággal Istened, az Örökkévaló előtt” – írja a Tóra. Rási szerint egy embernek el kell fogadnia a sorsát, anélkül hogy a jövőt megpróbálná előre kitalálni. Inkább mindent szeretettel és ártatlansággal kell vennie. Chofec Cháim így következtetett ebből a sorból: Istennel kapcsolatban kell az embernek ártatlannak lennie, nem az emberekkel. Amikor az emberek egymás között vannak, észre és odafigyelésre van szükségük, nehogy becsapják mindenféle megbízhatatlan alakok.

Chofec Cháim Jákob példáját hozza, akit is támnak – ártatlan embernek – hívtak, ugyanakkor hihetetlenül ravasz volt Lábánnal szemben. Egyszer pár diák panaszkodott Chofec Cháimnak, hogy kereskedők átverték őket, és ezért sok pénzt veszítettek. A rabbi azt válaszolta nekik, hogy mivel túl sok időt töltöttek már jesivában, hozzászoktak, hogy ártatlanul járnak Isten előtt. Abban viszont hibáztak, hogy azt hitték, ezt meg lehet tenni az emberekkel is.

Chofec Cháim leckéje nagyon logikusnak tű­nik, de nehéz összeegyeztetni a b’cedek tispot et ámi­te­chá parancsolatával, amely arra szólít fel minket, hogy jó­indulatúan ítéljük meg embertársainkat, még akkor is, amikor rossz színben tűnnek fel. Hogyan lehet egy­szerre arra törekedni, hogy pozitívan lássunk valakit, és közben gyanakodjunk is rá? Az egyszerű válasz erre az lenne, hogy megpróbáljuk jóindulatúan megítélni a má­sikat, ugyanakkor a gyakorlatban óvatosan járunk el, hogy elkerüljünk minden kárt, ha az illető nem tűnik megbízhatónak. Két baj van ezzel a megközelítéssel. Először is teljesen lehetetlennek tűnik egyszerre alkal­mazni két ennyire ellentétes elvet. Hogyan lehet jóhisze­műnek lenni, miközben gyanakszunk a másikra? Másod­szorra pedig furcsának tűnne, ha a Tóra azt várná el tőlünk, hogy azokkal legyünk elnézők, akikről pontosan lehet tudni, hogy megbízhatatlanok.

Hogy össze tudjuk hangolni ezeket az elképzeléseket, muszáj közelebbről megvizsgálnunk a jóindulatú ítélkezés parancsolatát. Sok történet van, melyben valaki látszólag helytelenül cselekedett, ugyanakkor a valóságban vala­milyen rendhagyó magyarázat volt rá, hogy ezt miért teszi. Megkülönböztetünk cádikot (igaz embert), béj­no­nit (átlagos embert), rását (erkölcstelen embert) és ejnó makirót (idegent). A cádik szinte sohasem követ el bűnt. Őt mindig kötelesek vagyunk jóindulatúan bírálni, még akkor is, amikor valószínűnek tűnik a vétkessége. A bejnoni általában kerüli a bűnt, de néha megbukik. Őt akkor kell továbbra is jónak tartani, amikor nem vagyunk benne biztosak, hogy mi is történhetett, és a számára jó és rossz verzió egyszerre lehetséges. A rásá folyamatosan bűnözik, ezért nem kell számára kifogásokat keresnünk, még akkor sem, amikor cselekedetei jónak tűnhetnek. Sőt, Rábénu Jona szerint kifejezetten rosszindulatúan kell elbírálnunk. Az ejnó makiró megítélésében nincs kötelezettségünk.

Mindebben az a nehéz, hogy nincsen rá tórai vagy rabbinikus forrásunk. A Tóra csak annyit mond, hogy nézzünk másokat jó szemmel, de nem tesz különbséget különböző zsidók között. Honnan vették bölcseink ezt a különbségtételt?

Rav Yitzchak Berkovits azt mondja, hogy ez a micvá nem egyenlő azzal, hogy minden cselekedetet jótettként kéne értelmeznünk, miközben mellőzünk bármiféle ra­cionalitást. Inkább arról van szó, hogy az embereket logikusan, ésszerűen és igazságosan kell megítélni. El­képzelhető, hogy valaki általában szigorúan nézi em­bertársait. A Tóra szerint ez helytelen, de nem arra int minket, hogy naivak legyünk.

Ha ezt az érvelést nézzük, akkor ésszerűnek tűnik, hogy miért adtak bölcseink különböző útmutatást különböző em­berekhez. Egy cádiknál logikus, hogy akkor is jót fel­tételezünk, amikor mást látunk. Például ha látunk egy cá­dikot bemenni egy nem kóser étterembe, miközben tudjuk róla, hogy szigorúan tartja a kóserságot, akkor nem kell azt feltételeznünk, hogy enni készül. Még akkor is, ha látjuk, hogy eszik, akkor is azt kell gondolnunk, hogy életveszély miatt eszik, ezért megengedett neki a tréfli. Ezzel szemben egy rásá, aki mondjuk ismert tolvaj, és olyat tesz, ami látszólag ellentmond az általánosan róla alkotott képnek, akkor is lehet negatívan értelmezni a viselkedését. Ugyanez a logika vonatkozik a többi ka­tegóriára is. Amikor ésszerűen lehet valakiről pozitívan ítélkezni, akkor a Tóra kötelez minket erre. Amikor nem, akkor nem.

Így könnyen tudjuk együtt értelmezni a micvát és a Chofec Cháim gondolatát a naivitásról. A micva nem az, hogy naivak legyünk. Éppen ellenkezőleg: reális értékelést vár tőlünk, és néha arra is rávilágít, hogy mikor gondoljunk rosszat másokról. Tehát amikor például üzleti kérdésekről van szó, akkor a b’cedek tispot nem azt kívánja, hogy hiszékenyek legyünk, hanem azt, hogy igazságosan és pontosan ítéljünk. Ahogyan már mondtuk, ez önmagában sem könnyű. Könnyen lehet, hogy az ember természetesen hajlik arra, hogy szigorúan és igazságtalanul kezeljen másokat. A Tóra szerint ez rossz. Meg kell próbálnunk jó színben látni az embereket.

Rabbi Yehonasan Gefen

fordítás · Horváth Árje
forrás · aish.com