Elszántabb ellenzőjét a chaszid mozgalomnak aligha lehetett találni a Kárpátok mentén, mint Mojse Teitelbaum (aki a „datolyafa” nevet választotta, mert az vagyon írva a 92. zsoltárban: „az igaz ember virágzik, mint a datolya-pálma”). Rengeteg problémája volt a chaszidokkal: későn imádkoznak, nem ügyelnek a Sömá pontosan meghatározott idejére, énekelnek-táncolnak, nem gondolva a világ száz bajára, sőt még isznak is és nem tanulnak.

Reb Mordhe elemi iskolai tanító rendszeresen tájékoztatta a rabbit a világban történtekről: Németországban mindenféle reformmozgalmak fenyegetik az ősök hagyományát (orgona, kórus), a nők elhagyják a férjeiket, ismeretlen emberekkel barátkoznak. Szörnyűség mindenütt. Franciaországban Napóleon császár egy szigetre akarja letelepíteni a zsidókat; Szinhedriont alapított az egykori nagy bíróság mintájára; ki tudja, ki diktálja a szabályokat, a törvényeket, a hagyomány, vagy a császár. Oroszországból pogromokról hallani. Forr a világ… Ráadásul reb Mojsenek egy elvált emberhez kellett a lányát férjhez adnia, aki mindent betetézve még chaszid is volt. Hozományt nem tudott biztosítani, hát megígérte, elutazik egy szombatra (sábeszra) a lublini látóhoz. De nem tudta, mit akarhat tőle ez a „megszállott”.

Teiltelbaumot 49 éves korában Sátoraljaújhelyre hívták rabbinak. A városka nevét nem tudta kimondani, s a hívei közül is többnek problémát jelentett a hosszú helységnév – helyette inkább Ihelnek, Sadaradának hívták. (Előtte Sinévében szolgált. Kicsiny közösség, de jelentőségét növelte, hogy elődje Smelke Horovitz volt, aki később Nikolsburgban híres jesivát vezetett. A kállói rabbi is nála tanult.)

Lublinban − igen komoly és hosszú vita után − már nem biztos, hogy szilárdan a chaszidizmus ellenzői közé tartozik. Dilemmáját az döntötte el, hogy a lublini bölcs, Smelke Hószed személyében famulust küldött a rabbi mellé. Ő vette rá, hogy próbálja ki hitét. Tállyáról érkezett egy jómódú üzletember, aki epilepsziával – vagy ahogy a nép mondta: nyavalyatöréssel – küzdött. Járta az orvosokat, ispotályokat, eredmény nélkül. Smelke, a famulus, egy roham után javasolta a férfinak, hogy látogassa meg a rebét. Meg is tette. Teitelbaum adott neki egy kis pergamen kámeát kis zacskóban, amit a beteg nyakába akasztott és élete végéig hordott. Teljesen meggyógyult és hosszú-hosszú évekkel jutalmazta meg az Ég. Szájról szájra járt a hír, hogy minden bajra, gondra kámeát oszt az igaz ember és gyógyít, lelki vigaszt nyújt, sőt, az állástalanoknak megélhetést, a nélkülözőknek kenyeret ad.

Rebe vagy rabbi? A rabbi egy hivatalos státusz. A rebe olyan, mint egy nagy család feje. Tanácsa nélkül nem köttetik házasság, nem jön létre üzlet, még a gyermek neve is megbeszélés tárgya. Mojse Teitelbaum mind a két tisztséget betöltötte.

Két szófért (írnokot) alkalmazott, akik reggeltől estig gyártották a kámeákat idézetekkel, áldásokkal. Akár a patikában, volt egy nagy szekrénye apró rekeszekkel, amelyekben vagy hatvan pergamen lapocska sorakozott. Minden betegségre, gondra más-más kvitliket adott. Oly sok munkája adódott, hogy egyetlen famulus (gábe) már nem tudta ellátni a várakozók hosszú sorát, így több segítő kézre volt szüksége, akik teát, süteményt osztottak a látogatóknak, miközben várakoztak. A rabbi vallotta, aki hitte a gyógyító erejét, az meggyógyult, aki nem s kételkedett benne, az beteg maradt.

Egyszer feltűnt egy úrihölgy a fiacskájával. A rebe asszonyt egyedül nem fogadott, meglepetésre a hölgyet mégis behívta. Csak a legbizalmasabb embere, Smelke Hoszed tartózkodott kettőjükön kívül a szobában. Az anya a rebe segítségét kérte. A fia étvágytalan, gyenge, félénk, még a bártfai orvos sem tudott rajta segíteni. Behívták a kisdiákot, a rabbi megkérdezte a nevét. Kossuth Lajos – felelte a fiú. Nagy ember leszel, mert a neved szerepel Dávid Király hatvanadik zsoltárában: „Tisztelői zászlót kapnak.” A mondatot záró szeláh (örökké) azt jelenti, hogy az ifjú neve maradandó lesz, a szó számértéke 90-nél is több, annyi évet él majd a földön Kossuth Lajos. A gyermek megnyugodva, vidáman szaladt édesanyja karjai közé.

A nagy kolerajárványt a zsidók áldozatok nélkül átvészelték, mert a higiéniai szabályokra a rabbi fokozottan felhívta a figyelmet és pálinkát osztott, amely akkor orvosságnak számított.

Megjósolta Napóleon bukását, bár a császár keze alatt jól élnek a zsidók, de a kedvező helyzet hitüket rontja. Megjövendölte azt is, hogy a cár alatt a szegénység a zsidókat is érinti, sőt üldözésben is lesz részük, de a córesz hitüket erősíteni fogja. Hitt abban, hogy a Messiás biztosan hamar el fog jönni, ugyan késik, de előbb-utóbb megérkezik. Minden pénteken az ablakban leste, hogy jön-e már. Elérkezett azonban 1841 Tamusz hó 28. A cádik lehunyta a szemét. Maradt utána a híre és sok-sok legenda. Könyvei közül a Jiszmáh Mojse a legnevezetesebb. Sírját a mai napig sokan látogatják.

De ki lett az utódja? A fia vagy az unokája? Esetleg harmadik személy? Megtudjuk a legközelebbi számból.