Kontinenseket átívelő hűség
Rodrigez szukát épített a börtönben.
Hosszú történetünk során a zsidók sok és sokféle akadállyal küzdöttek meg, hogy teljesíthessék a szukáépítés micváját. Valószínűleg az egyik leglátványosabb példa arra, mennyire szeretik a zsidók ezt a micvát – és milyen elszántak arra, hogy minden körülmények között teljesítsék – Sebastian Rodrigezé.
Rodrigezt az inkvizíció „judaizálásért”, a zsidó vallás titkos gyakorlásáért tartóztatta le, és 1603-ban is Mexikó City börtönében ült. Amikor elérkezett a szukot, elhatározta, hogy megteszi a lehetetlent: szukát fog építeni. A börtönben. A börtönőrök és a spanyol inkvizíció ügynökeinek orra előtt.
Csak egy kérdés maradt: Hogy a csudában?
Bizonytalan világ
A törékeny, átmeneti szuká az élet mulandóságára kell, hogy emlékeztessen bennünket. A munkánk, az otthonunk, az egész életformánk eltűnhet egy szempillantás alatt. A zsidók Spanyolországban megtanulták ezt a leckét, amikor 1391-ben dühös parasztok tömegei támadtak rájuk. Mire a lázadást megfékezték, az ország csaknem összes zsidó közössége elpusztult. Zsidók ezreit ölték meg, és újabb tízezreket kényszerítettek keresztény hitre.
Sokan az „új keresztények” közül titkos zsidók, ánuszim (kényszerítettek) voltak. Ők csak úgy tettek, mintha jó keresztények lennének, de szívük szerint zsidók maradtak, és zárt ajtók mögött, titokban továbbra is gyakorolták a vallásukat.
A XV. század elején néhol nyíltabban is kifejezhették a hűségüket. Néhány titkos zsidó továbbra is eljárt a családi ünnepekre, és még a zsidó ünnepeket is megülték a vallásukat nyíltan vállaló családtagjaikkal és barátaikkal együtt.
Első kézből láthatták azt is, ahogy az egyház elnyomja és zaklatja az egyre fogyatkozó zsidó közösségeket. Az egyház azt remélte ugyanis, hogy a szegénység és a megaláztatás rákényszeríti majd a ezeket hithű zsidókat a vallásuk megtagadására. Így aztán sokan segítettek nekik az ánuszim közül, hiszen (névleg) keresztényként ők megtarthatták a vagyonukat és a munkájukat is. Szukot előtt például az ánuszim nők kölcsönadták értékes szőnyegeiket és szöveteiket, hogy feldíszítsék velük a zsidó gettó szukáit. Még a ruháikat és ékszereiket is kölcsönadták a szegényebb zsidó nőknek.
Az ünnep alatt az ánuszim meglátogatták a szukákat. Ebben sokat segített a tény, hogy a középkori városok igen kicsik voltak. Így, ha valaki megkérdezte, azt tudták mondani, hogy csak arra jártak, és kíváncsiak lettek a kis „bódékra”. Ha pedig már ott voltak, hát elfogadták a frissítőket, amelyekkel megkínálták őket. De a látogatásnak semmi köze ahhoz a zsidó parancsolathoz, hogy szukában kell lakni az ünnep alatt… legalábbis ezt mondták a titkos zsidók a kívülállóknak.
Akik saját szukát akartak építeni, azok kimentek egy közeli mezőre, és megépítették ott. Ha kérdőre vonták is őket, készen álltak a válasszal: azt mondták, a bódét azért húzták fel, mert úgy hallották, rossz idő készül.
A zsidó és a rejtett zsidó közösségek közötti nyílt kapcsolat 1478-ig tartott. Ekkor az ánuszimot újabb csapás érte: a spanyol inkvizíció. Csaknem egyik napról a másikra lett a judaizmussal való bármilyen foglalkozás büntetendő cselekmény. A régi szukák kellemes emlékei is rémálmokká fakultak.
Az inkvizíció feljegyzései között olvashatjuk például Elvira Martinez 1509-es tanúvallomását, amelyben arról próbálta meggyőzni a vallatóit, hogy a szukában tett látogatása nem a szertartásnak szólt, csak meg akarta nézni az építményt. Juana Rodriguez dacosabb volt. Őt 1504-ben tartóztatták le, és azt vallotta, emlékszik rá, hogy kölcsönadott egy szőnyeget és egy lepedőt egy zsidónak, hogy elkészíthesse a szukáját. „Mindezt a zsidók törvényének a tisztelete miatt, és azokat megtartva tettem, abban a hitben, hogy ez a cselekedetem fog megmenteni.”
De akár félve, akár dacosan válaszoltak, tudták, hogy szorul a hurok – mindannyiuk körül.
Az Újvilág
Az ánuszim közösség kétségbeesett volt, és a dolgok még rosszabbra fordultak a számukra, amikor 1492-ben kiutasították a zsidókat Spanyolországból, hiszen így elvesztették a zsidó élettel való utolsó kézzel fogható kapcsolatukat is. Ezután érkezett a hír, hogy „Christopher Columbus” egy új világot fedezett fel, és ez újjáélesztette az ánuszim reményeit. Amikor Spanyolország eldöntötte, hogy kolonizálni fogja Nueva Espagnát (a mostani Mexikót), szükség lett emberekre is, hogy megalapítsák az új telepeket. Az ánuszim közösség nagy tömegben hagyta el Spanyolországot, hiszen igyekeztek elmenekülni az inkvizíció elől. Becslések szerint az 1500-as évek végére több titkos zsidó élt Mexikóvárosban, mint római katolikus.
A katolikus hivatalnokok aggódó levelekben panaszolták el a helyzetet a spanyol kormánynak. A kormány két módon válaszolt: egyfelől hatályba léptették a vértisztaság törvényét, amely kimondta, hogy csak azok az új keresztények telepedhetnek le Mexikóban, akik bizonyítani tudják, hogy a családjuk legalább három generáció óta kereszténynek számít; másfelől pedig megalapították a mexikói inkvizíció intézményét, a spanyol inkvizíció leágazását.
Érdekes módon a mexikói inkvizíció sosem lépett fel az indiánok ellen, noha sokan folytatták pogány rítusaik gyakorlását azután is, hogy megkeresztelkedtek. Vadásztak viszont az európai és a mulatt közösségekben élő hagyományokra. Jól látható a feljegyzésekből, hogy protestánsokat és erkölcsi kisikláson kapott katolikusokat tartóztattak le. Titkos zsidók szintén gyakran szerepeltek a letartóztatottak listáján.
Mégis a lebukás vagy akár a halál veszélye ellenére is, az ánuszim továbbra is gyakorolták a judaizmust, amennyire csak erejükből tellett. Mivel nem volt zsidó naptáruk, sok közösség a hold járásából számolta ki az ünnepek időpontját. Így szukotot 14 vagy 15 nappal a szeptemberi újhold után ünnepelték. A négyfajta növény (etrog, pálmaág, mirtusz, fűzfaág) feledésbe merült az évek során, de a szuká emléke továbbélt. Néhányan továbbra is kijártak a mezőre, hogy ott építsék fel, mások pedig más módjait találták ki a micvá titkos gyakorlásának.
Reményteli világ
Hamar beköszöntöttek a mexikói inkvizíció legrosszabb évei. Például az 1596-os autodafé során 66 embert ítéltek el. Közülük 41-et vádoltak juadizálással; 22-jüket kibékítették az egyházzal, 10 képmását elégettek el, ők elmenekültek Mexikóból, és kilencüket máglyán kivégezték.
Nagyon könnyen lehet, hogy a szukát építő Sebastian Rodriguez is azok közt volt, akiket elítéltek azon a télen. A feljegyzések szerint ő és a felesége, Constanza azok közt volt, „akiket ki kell békíteni, mert Mózes halott törvényét őrizték és követték”. Rodriguez családjának más tagjai is feltűnnek ugyanezen a börtönfeljegyzésen.
Ez a „kibékítés” jobbnak hangzik, mint amilyen valójában volt. Valószínűleg innen eredt az a cinikus korabeli mondás, miszerint „lehet, hogy nem éget el az inkvizíció, de az biztos, hogy megperzsel”. Az egyházzal való kibékítés azt jelentette, hogy az egyház élni hagy (keresztényként persze), de megbüntet. Constanza és Sebastian Rodriguez esetében a büntetés „életfogytiglani bebörtönzés” és a javaik elkobzása volt.
Nem lehet tudni, hogyan töltötték az első hat szukotot a börtönben, de a hetedik évben emlékezetes feljegyzés készült. (Megtalálható David Martin Gitlitz’s book Secrecy and Deceit. The Religion of the Crypto-Jews [University of New Mexico Press] című munkájában.)
Nos, az ünnep egyik estéjén Sebastian Rodriguez megkért egy embert, név szerint Lemos kapitányt (aki az inkvizíció kémjének bizonyult), hogy hozzon ágakat a börtönbe. Lemos négy indiánnal tért vissza, akik fűzgallyakat hoztak. Miután a börtön nyitott folyosóit és belső udvarát feldíszítették az ágakkal, asztalokat állítottak fel a folyosókon. Egy másik asztalt pedig a Rodriguez család cellájával szemközt állítottak fel az udvaron. Amikor mindez elkészült, a család szabad tagjai meghozták az ennivalót is a börtönbe.
Ez utóbbi nem volt szokatlan, hiszen a családoktól elvárták, hogy gondoskodjanak a bebörtönzöttekről. Ebbe beletartozott az is, hogy ennivalót hozzanak nekik. Az azonban nem volt megszokott, hogy valóságos lakomához terítsenek. A Rodriguez-szuká persze nem volt 100%-ban kóser, de Lemos szerint a jom tovi (ünnepi) öröme határozottan jelen volt benne. A pazar ételek mellett zenéltek, énekeltek, és vigadtak is.
Hogyan úszhatta ezt meg? Azt mondta a börtön gondnokának, aki egyébként a feleségével együtt jelen is volt a lakomán, hogy esküvőt ünnepelnek!
Vajon valóban elhitte ezt a gondok? Vagy lefizették? Vagy ő is titkos zsidó lett volna, vagy talán a rokonai voltak azok? Nem tudjuk.
De azt tudjuk, hogy úgy 400 évvel később Rodriguez döntése, hogy szukát épít a börtönben, még mindig inspiráló példát mutat a zsidóknak, akárhol is vannak – még a spanyol inkvizíció orra előtt is.
fordítás · Lengyel Enikő
forrás · aish.com
Libi Astaire