Nőiesség otthon, visszafogottság házon kívül.

Szerző: Domán Chana
Forrás: P. E. Frank: Modesty – An Adornment for Life és Tz. Heller: Our Bodies Our Souls
Megjelent: Forrás – 2010. december

Szerző: Domán Chana
Forrás: P. E. Frank: Modesty – An Adornment for Life és Tz. Heller: Our Bodies Our Souls
Megjelent: Forrás – 2010. december

Az egyik legfeltűnőbb dolog, ami megkülönböztet egy vallásos zsidó asszonyt a szekuláris társadalom nőtagjaitól, az a fejfedő viselése. Régen más népek hölgyei is lefedték a hajukat amikor férjhez mentek. A magyar nyelvben még máig él a „bekötik a fejét” kifejezés. Samson Rafael Hirsch rabbi szerint a reggeli áldások közül az „Oter Jiszráel betifárá” (Aki dicsőséggel koronázza Izraelt) a férfiak tfillinjére és a házas nők fejfedőjére vonatkozik.

A haj a női test egyik legérzékibb része, erről tanúskodnak a hajápoló termékek reklámjai is, ahol soha nem az a fő motívum, hogy „ha ezt a sampont használod, akkor nagyon higiénikus lesz a hajad”, hanem a szép haj érzékiségét hangsúlyozzák. Sokan azt gondolják, hogy egyszerűen azért kell lefedni a hajat, mert az szép és a házas nők ezt a szépségüket megtartják a férjük számára. Ez azonban nem ad magyarázatot arra, hogy az elvált nőknek és az özvegyasszonyoknak miért kell továbbra is befedni a fejüket.

Az egyik igazi magyarázat az, hogy hagyományosan a lányok a házasság előtt nem ismerik a szexualitást, így nincs közvetlen tapasztalatuk arról az erőről, ami a nők kezében van. Nem ismerik saját vonzerejük hatalmát, így nem tudnak ezzel visszaélni. Egy férjes asszonynak viszont közvetlen tapasztalata van az ellenkező nemre tett hatásáról, érzi ezt a hatalmát és ez elkerülhetetlenül hat a pszichéjére. (Ezt láthatjuk egyébként ma lányoknál is, akik nővé érve próbálgatják az erejüket a férfiakon.) Ha ilyenkor nyilvánossá teszi egy érzéki testrészét, az már több szuggesztív energiát sugároz, mint az esküvő előtt. A fejfedő emlékezteti őt arra, hogy vonzerejét kizárólag a férjének kell fenntartania, s ha tudat alatt sugározna is hasonlót a többi férfi felé, tudatosan igyekszik ezt lehalkítani azzal, hogy elfedi a haját. A haj befedésével tehát egy férjes asszony elsősorban saját magát inti, figyelmezteti, hogy ismeri bűverejét, de ez csak kizárólag férjének szól. Mivel az elvált, illetve özvegy nők is átmentek már ezen a pszichológiai változáson, érthető, hogy miért kell továbbra is lefedni a hajukat.

Más változások is járnak a házassággal: akár az Örökkévaló (akinek az egyik legfőbb jellemzője), mi is nap mint nap adhatunk lényünk emocionális, fizikai, intellektuális és spirituális egészével egyszerre; másrészt megismerhetjük azt a fajta teljességet, amit a férj és feleség egysége jelent (ez bölcseink szerint itt a földön az Örökkévaló és a zsidó nép viszonyához hasonlítható). A zsidóság, a pszichológia és a feminizmus is úgy tartja, hogy a nők elsősorban az interperszonális kapcsolataik alapján definiálják magukat. Ádámot még magában teremtette az Örökkévaló, Évát viszont rögtön egy kész kapcsolatba helyezte, ezért mondhatjuk, hogy egy nő az esküvője után nagyobb mértékben „válik önmagává”, mint egy férfi. Ez a státuszváltás is kifejezést nyer a haj befedésével. Minden kultúrában találkozunk azzal a jelenséggel, amikor valaki a státuszra kívánja irányítani a figyelmet, akkor a fejét „jelöli meg”: az indián törzsfők fejdíszétől kezdve a különböző vallások vezetőinek fejfedőjén keresztül a nyugati egyetemeken a diplomázásnál szokásos négyszögletes kalapig.

Magyar megfelelő híján a cniut fogalmát úgy lehetne definiálni, hogy mivel a test hangosabban beszél, mint a lélek, egy kicsit le kell halkítani ahhoz, hogy mi magunk és a többi ember is meghall­ja a valódi hangunkat, hogy kik vagyunk igazából. Nemcsak az öltözködés tartozik a cniut fogal­má­ba, hanem a viselkedés, az egész attitűd is. És nemcsak a nők számára micva, hanem a férfiak számára is. Minél kevésbé azonosítjuk magunkat a testünkkel, minél beljebb helyezkedik el az önképünk, annál természetesebb számunkra a cniut fogalma, beleértve a fejfedést is. A haj eltakarása természetesen nem jelenti azt, hogy el kell tűnnie az egyéniségnek az öltözködésből, ahogy egyébként a cniut sem jelenti a személyiség feladását. A zsidóság nem ért egyet a muszlim felfogással, ahol minden nő egyforma, hosszú ujjú, földig érő és formátlan, sötét ruhát hord és az arcuk több-kevesebb részét is eltakarják. A Tóra szerint nem tagadni kell a testet, hanem a valódi énünk kifejezésére használni. A zsidó nők nem takarják el az arcukat, mert az arc (héberül panim) a benső (héberül penim) kifejezésére szolgál.

Egy férjes asszony rengeteg fajta fejfedő közül választhat: svájcisapka, kalap, kendő (mely megkötésének számtalan módja létezik), paróka stb. vagy ezek tetszőleges kombinációja. A lényeg itt is az, ami általánosságban elmondható a cniutról, hogy a belső szépség, harmonikusság kisugárzása a fontos, kerülve minden provokatív, érzéki megnyilvánulást. Sokan felteszik a kérdést, hogy mi a helyzet a parókákkal. Ho­gyan lehet megengedni valamit, ami úgy néz ki, sok esetben még szebb is, mint az eredeti haj? A legtöbb rabbi megengedi a cniut szellemének megfelelő parókaviselést, mivel az nem más, mint egy hajból készült ruhadarab. Lehet természetes vagy szintetikus, illetve kevert. A saját hajból készíttetett parókáról viszont nagyon megoszlanak a vélemények. A hajbefedés célja nem az, hogy csúnyává tegyük magunkat (a zsidó nőknek figyelmet kell fordítani arra, hogy csinosak legyenek az esküvő előtt és után is) hanem hogy a haj érzékiségét semmissé tegyük. A parókák pedig biztos, hogy nem érzékiek. Mivel a józan észt sajnos nem lehet diktálni, vannak olyan nők, akik olyan parókát választanak, ami a törvény betűjének megfelel ugyan, de a törvény szellemének nyilvánvalóan nem. Ide tartoznak például a hosszú, a feltűnő fazonú, a feltűnő színű, a kihívó vagy a megtévesztésig természetesnek ható parókák. Ez utóbbi kategória különösen problémás, mert ezzel másokkal és saját magával is azt próbálja meg elhitetni, hogy nem visel parókát. Mivel akkor ennek megfelelően fognak hozzá viszonyulni, pszichológiailag megnehezíti saját maga számára is, hogy férjes asszonyként gondoljon magára. (Hiszen az, ahogy mások látnak minket és viszonyulnak hozzánk, hatással van az énképünkre.) Minden rabbi szerint tilos úgy mutatni magunkat, mintha nem teljesítenénk egy micvát, amikor pedig igenis teljesítjük. Ha szégyellünk egy törvényt, az azt jelenti, hogy nem értjük és/vagy nem értékeljük eléggé azt.

vissza