Ráv Chánántá Jomtov Lipe a zsidó közösség szolgálatában a nagyvilágban – szolgálat mindhalálig.
Szerző: Deutsch Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. február
A népiskolát a pesti vezető és a főispán határozott kérésére sem engedélyezte. Sőt, amikor a Központi Iroda elnöke, Reich Ignác meghalt, megkérdezése nélkül Lipschitz Lipót abaújszántói rabbit választották utódnak, aki veje volt Semen Rokéáchnak, a híres rabbinak. Lipschitz Lipót élénk levelezést folytatott a tiszaeszlári per idején a világ egyházi méltóságaival és politikusokkal, leleplezve a képtelen vádakat. De az a hír járta, hogy gyerekeit világi iskolába járatta. Ez nem tetszett ráv Lipenak és tiltakozásával a pozsonyi bölcset is megkereste. A bölcs kompromisszumot javasolt: maradjon a diplomatikus Lipschitz az elnök, de helyettese a munkácsi hitközség vezetőjének, Chájim Luzer Hártsteinnek legyen fontos kérdésekben aláírási kötelezettsége. Bármennyire aktívnak és tevékenynek bizonyult ráv Lipe, hetvenedik évébe lépve elfáradt. Második fia, Jajlis lakodalmát még megérte (viszont betegségére tekintettel nem a menyasszony házában Plancsován, hanem Szigeten tartották az esküvőt). Néhány nappal később 1904-ben örökre lehunyta a szemét. Egész Magyarország megrendült. 24 órán keresztül özönlöttek a gyászolók. A gyászbeszédet a pozsonyi bölcs tartotta: „Suhant a fejsze, és letörte a chászidizmus Libanonjának leghatalmasabb törzsét.”
Utóda elsőszülött fia, a tehetséges Chájim Cví (Hers) lett. A rebecen Jajlist szerette volna e tisztségben látni, de a közösség vezetői nem láttak okot, hogy ne az apa akarata érvényesüljön. Nagy megtiszteltetésként a Teitelbaumok történetében először Chájim Cví szerezte meg a jogot és címet arra, hogy a Szentföld jámborait támogató perselyeket (amelybe péntek este gyertyagyújtás előtt dobtak pénzt és eddig a vizsnyiciek privilégiuma volt) a Szentföldre juttassa. Kitűnő könyvet is írt Ácé Chájim címmel. Kéziratban maradt számos írása. Sajnos a balsors is üldözte, 8 gyermekét temette el. Érzékenyen érintette az első világháború, az utána következő zűrzavar, valamint Trianon, amikor a chaszidizmus fellegvárait elcsatolták Magyarországról. Szívbetegséggel küszködött, orvosai nyugalomra intették. Ő azonban hangoztatta: „Az életnek csak akkor van értelme, ha az ember kötelességének eleget tesz.”
Békeszerető ember lévén tragédiának érezte a közösségek közötti vagy azokon belüli vitákat, nézeteltéréseket, ezért tartott a csehszlovák Apsa felé, hogy egy ilyen gondot elsimítson. Sziget akkor már Romániához tartozott. A határhídon átmenve a kaput bezárták mögötte a románok, de a csehekhez nem mehetett be, talán ebédeltek vagy mást csináltak, órákig állhatott a két ország között télvíz idején hóviharban. Miután csuromvizesen elintézte Apsán, amiért ment, az eszméletét vesztette. Visszaérkezve Szigetre, néhány napos pihenés után, Kisvárdára szándékozott utazni, mert ott is békét kellett teremtenie a viszálykodók között. A család és az orvosok óvták az úttól, mégis vállalta az utazást. Kisvárdán halt meg 1926. január 21-én.
Törvényes örököse egy 14 éves gyermek volt. Anyja Chájem Hers testvérét, Jajlist javasolta, de az özvegy követelésére a gyermek Zálmen Lébet választották meg rabbinak. Egy régens-tanácsot neveztek ki melléje.
Jajlis és az anyja elhagyták Szigetet. A család barátja Szatmáron nyitott neki kis imaházat, bész hámedrest, ahol Jajlis tanulhatott és taníthatott. Majd hívták Nagykárolyba, s bár Meir Perles késői utódjának lenni nem kis felelősség, mégis vállalta. Viszont Szatmárral sem szakított. Szatmárnémetiben 1848 előtt nem telepedhetett le zsidó (a kivétel egy zsidó vendéglős, Kesztenbaum Sámuel, aki néhány évvel hamarabb kapott engedélyt), később áskenáz rítus jellemezte a várost, ahol zsidó iparitanuló iskola is működött. Juda Grünwald, majd a fia Lézer Duved a chászidizmus irányába haladtak. Jelentős jesívát alapítottak a városban. Az őket nem kedvelők status quo ante szervezetet hoztak létre. 1928-ban Lézer Duved váratlan halála után Jajlis neve is szóba került, mint utód. Viták itt is adódtak, de kulturált körülmények között. A harmincas évek elején Jajlis elismert rabbi lett Szatmárnémetiben.
Szerette volna rendezni a viszonyát az unokaöccsével, ezért hozzáadta feleségül lányát. Sajnos a szerencse nem kísérte a frigyet, az asszonyka rövidesen meghalt. Zálmen Léb, aki nagyapja nevét örökölte, újra megnősült, népes család feje lett.
Jajlis (Joel) jesivájába rangot jelentett bejutni. A chászidizmus vezérpálcája Romániában és Magyarországon élő zsidók szemében Szatmárra került. A vészkorszakban Jajlisnak felajánlották, hogy a Kasztner-vonattal kimenekítik az országból.
Szatmár és Sziget visszakerült Magyarországhoz, amelynek csak rövid ideig örülhettek, mert a zsidótörvények rájuk is vonatkoztak. Zálmen Lév visszautasította, hogy elhagyja a közösségét, kis csomagot akasztott botjára és haladt az élen tucatnyi gyermekével a halálba. Kivívta az utókor csodálatát.
Jajlis szerint a cionisták egyetlen pozitívumának tekinthető a Kasztner-vonat − amely, bár a lista állandóan változott és a lemaradtak vagy hozzátartozóik nem felejtettek, de tény, hogy − számos jeles személyiséget mentett meg. Jajlis is bírta közössége csodálatát, hogy volt ereje vállalni Magyarországtól és a magyar nyelvterülettől távol iskolájának és világnézetének átmentését. Először Izraelben élt, de nem maradt ott. Amerikában azonban mozgalma egy nagy tábornyi hívet mondhatott magáénak. Mozgalma fogalommá vált. Amikor meghalt, a szigeti rabbi követte a trónon. Irányzatát sokan vitatják, de sokan csodálják.
Most Máramarossziget és Szatmárnémeti csendes. Csak ritkán hangos a turistáktól. Pestről is ellátogat az OR-ZSÉ-ről egy-egy küldött. Néhány öreg őrzi a ráv Teitelbaum-ok emlékét, történetét, amelyet most dióhéjban elregéltünk kedves Olvasóinknak.