Szerző: Magyari Judit
Megjelent: Forrás – 2011. április

Szerző: Magyari Judit
Megjelent: Forrás – 2011. április

− Már gyerekkoromban is nagyon aktív voltam, mindig három-négy dolgot csináltam egyszerre. Ez egyébként a mai napig így van. Fiatal koromban tájfutottam, néptáncoltam, érdekelt a régészet, ha valahol ásatások voltak, akkor én biztosan a gödör mélyén voltam megtalálható. Izraelbe is ennek kapcsán jutottam el először. A Bnei Akiva ifjúsági szervezet minden évben szervezett utat Izraelbe, ami két hét munkából és két hét országjárásból állt. ’92-ben régészeti tábort hirdetett meg, amire én is jelentkeztem.

Ugyebár én pécsi vagyok, és ku­riózumnak számított az összes program, aminek a híre eljutott oda hozzánk. Körülbelül száz zsidó élt a gyerekkoromban Pécsett, de messze nem volt olyan zsidó közösségi élet, mint Pesten. Egy-egy hírlevél jutott el néhány programról, így szereztek tudomást a szüleim arról, hogy lehetőség van Izraelbe utazni. Visszatérve tehát az érdeklődésemre, az, hogy párhuzamosan több mindent csinálok, az egyetem alatt is jellemző volt. Suli mellett egy rajzfilmstúdióban dolgoztam trükkoperatőrként. Ez röpke tizenöt évig tartott. Középiskola után informatikus mérnöknek tanultam, majd közgazdasági egyetemre mentem. Közben, tizennyolc évesen, pár fiatallal együtt létrehoztunk egy zsidó ifjúsági szervezetet. Ennek az az előzménye, hogy a rendszerváltás után a szüleimmel elkezdtünk zsidó közösségi programokra járni: zsinagógába, ün­nepekre. 14 éves voltam ekkor, és ahogy az én generációm kezdett felnőni, azt tapasztaltam, hogy vannak fiatalok, akiknek léteznek igényeik, és milyen jó lenne, ha nekik külön szerveznének programokat.

A szüleim generációjából nem sokan jártak zsinagógába, ezért a nagyszülők generációjától kellett tájékozódnunk arról, hogy hol is vannak az unokák. Szó szerint házról házra jártunk, bekopogtattunk, és szedtük össze az unokákat. Egy körülbelül 30 fős csoportot sikerült összehozni. Minden évben rendeztünk két shabbatont, kibéreltünk egy kulcsos házat az erdőben, és oda vonult el a csoport. Évközben rendszeresen szerveztünk programokat, hanuka partyt, purim partyt, temetőt újítottunk fel nyáron, különböző konferenciákat tartottunk. A csoportunk egy idő után csatlakozott a UJS-hez (Hungarian Union of Jewish Student, azaz Zsidó Fiatalok Ma­gyarországi Egyesülete), mivel ők profi pályázatíró csapattal is rendelkeztek, nem is beszélve a sok fiatalról. Úgy éreztük, hogy jó lesz, ha egyesülünk. Onnantól kezdve a UJS pécsi klubjaként működtünk. Összesen nyolc évig vezettem a pécsi klubot. Szerencsére volt, aki továbbvigye a stafétabotot, így nyugodt szívvel hagytam ott a várost.

Mikor költöztél fel Pestre, és miért?

− ’92-ben és ’93-ban is kint voltam Izraelben, ahol jó pár fiatallal megismerkedtem, és ezt követően időről időre jöttem föl Pestre azért, hogy találkozzak ezekkel az emberekkel. Az évek során kialakult egy baráti kör, és én egyre több időt töltöttem itt. De ténylegesen 2004-ben költöztem föl Pestre, az egyetem elvégzése után, amikor megházasodtam. A zsidó vircsaft könnyen rabul ejti és megfertőzi az embert. Sokan kérdezték, hogy miért csinálom a közösségszervezést. Tudnék mon­dani szépen hangzó dolgokat, de hogy igazából mi is motivál ebben az egészben, azt nem tudom megmondani. Most már 17 éve vagyok szervezőként, vezetőként benne a zsidó közösségi életben, több szervezetnek voltam az alapítója, és többen a mai napig is benne vagyok mint kurátor.

A Jewish Meeting Point 2002-ben, egy meglévő igényre támaszkodva jött létre. Mint vidéki zsidó, pontosan tudtam, hogy milyen nehéz az ismerkedés. Elég sok zsidó él vidéken, de ahhoz viszont kevés, hogy lehetőség legyen társat találni, ami pedig hát az alapja egy közösség fennmaradásának. A bátyámmal, Kürti Gáborral közösen indítottuk a JMPoint-ot, ami egy zsidó társkereső és közösségi oldalnak indult. Azért választottuk azt a nevet, hogy zsidó találkozási pont, mert már sok tervünk volt akkor is azzal kapcsolatban, hogy majd hogyan bővüljön és épüljön ez a közösségi portál. 2005-ig teljesen saját pénzből, a szabadidőnkben építettük az egész szervezetet. Három év után egyértelművé vált, hogy ez már több, mint hobbi, már nem munka mellett, hanem munka helyett csináltuk, és napi 8-10 órát ültünk a gép előtt, saját kapacitásunkat is meghaladva. Ekkor létrehoztunk egy alapítványt, és elkezdtünk segítő kezeket is bevonni a munkába, hiszen ketten a bátyámmal már nem bírtuk vinni az egészet. A JMPoint a Zsidó közösségért Alapítvány néhány évvel később már közhasznú címet is kapott, és az alapító okiratába annyi minden került bele, ami körülbelül egy tíz év alatt megvalósítható tervnek felelt meg. Nagyjából most, 8 év után tartunk ott, hogy valóban mindent megvalósítottunk, ami az alap tervben benne volt, de persze állandóan, így most is vannak új project-tervek. Csak hogy néhányat említsünk a már megvalósult projectek közül: működik ugye a társkereső oldal, a virtuális zsidó múzeum, a zsidó konyha, a Jewbox.hu (zsidó zenei és kulturális magazin és rádió), a JMPoint Akadémia − szerveztünk nemzetközi tréningeket, nyári tábort családoknak, különböző szemináriumokat stb.

Kik dolgoznak jelenleg a JMPointon?

− Körülbelül hat-nyolc alkalmazott vesz részt napi rendszerességgel a munkában, és húsz ember szerződéssel dolgozik, ők főleg oktatók, és az akadémia megvalósításán dolgoznak. Körülbelül ötven olyan önkéntes van, aki egy-egy programban vesz részt, de van több olyan is, – ilyenek pl. a fórum moderátorok – akik az év minden napján segítenek. Az éjszakai műszakban pl. Amerikából segítenek, hiszen nekik olyankor nappal van. Nekem jelenleg a JMPoint a fő munkám, furcsa is, hogy most csak egy dologgal foglalkozom, bár tulajdonképpen ez az egy munka is állandóan legalább öt-hat különböző projectet foglal magába. Így valójában most is épp annyira megosztom az energiámat a különböző területeken, mint korábban, mondjuk egyetemista koromban.

Mit tekintesz a JMPoint életében a legnagyobb siker­nek?

− Ha a hivatalos elismeréseket nézzük, akkor a Westbury Group − Compass Europe nevű kiadványát említhetném, ahol 2009/2010-ben bekerültünk Európa 12 leginnovatívabb zsidó szervezete kö­zé. Ez nagyon nagy elismerésnek számít. Ha pedig az emberi részét nézzük, akkor a sok-sok JMPoint-os párra és gyermekeikre gondolok. Mindig jó érzés látni és hallani, hogy megint egy pár egymásra talált nálunk, vagy újabb gyermek született.

Nagyon sok emberrel ismerkedtem meg a közösségi oldalnak köszönhetően. Indítottunk egy klubrendszert, azóta önálló közösségek is létrejönnek. Ezek önálló életet kezdenek élni, és maguknak szerveznek különböző programokat, saját kezdeményezésre. Mindez a fórum-életnek köszönhető. Ez szintén nagy sikernek mondható.

A tagok 70 százaléka semmilyen zsidó szervezettel sem tartott kapcsolatot, de a fórumon keresztül lassacskán bevonódnak. Ismerek valakit, aki itt talált először zsidó közösségre, lassan elkezdett különféle programokon részt venni, aztán neki látott Talmud-Tórára járni, héberül tanulni, és most már Izraelben él.

A JMPoint egy első lépésnek, egy küszöbnek tekinthető. Mivel a neten van, egy nagyon könnyű, könnyen hozzáférhető első lépés. Ismerősök, barátok nélkül szinte elképzelhetetlen, hogy az ember csak úgy lemenjen egy zsinagógába, hiába is érdeklődik. Volt olyan tagunk, aki regisztrált az oldalra, és két évig szinte napi rendszerességgel olvasta a fórumot, de nem mert megszólalni, írni. Még anonim módon sem. Mi nem akarunk létrehozni olyat, amit már más csinál. Vannak szervezetek, akik például profi módon tanítanak, vagy sportprogramokat szerveznek. Mi inkább segíteni akarjuk ezeket a kezdeményezéseket, nem pedig helyettesíteni. Szeretnénk megtalálni, elérni és bevonzani azokat az embereket, akik eltávolodtak a közösségtől. Az összes projectünk olyan tehát, mint egy csatorna, vagy egy ujj a kézen. Utak. És tulajdonképpen a különböző élethelyzetek, szükségletek azok a momentumok, amelyek elvezetnek hozzánk. Ha valaki, tegyük fel, társat akar, akkor megtalál minket. Ha valaki állást keres, akkor is megtalálja az oldalt. Ha valakit a kultúra és a zene érdekel, megtalálja az oldalon működő Jewbox-ot. Ha tanulni szeretne, ott az Akadémia. De előbb-utóbb eltalál hozzánk az is, akit az örökségvédelem érdekel, vagy a zsidóság tárgyi világa (lásd Virtuális Zsidó Múzeum).

Ezek mind csatornák, amelyeken keresztül megpróbáljuk az embereket elérni, és első körben virtuálisan a közösség részévé tenni. A következő feladat ezután ezt a csoportot a megfelelő helyre tovább irányítani. Ezért is van az, hogy minden zsidó szervezetnek térítésmentesen hirdetjük a programját. Úgy gondoljuk, hogy a JMPoint a hétköznapokra való. Tulajdonképpen két valós program – például egy tanulás, ünnep stb., amikor az emberek ténylegesen összejönnek – között keletkező űrt tölti ki. Tehát nem az a cél, hogy itt éljenek az emberek virtuális életet, hanem hogy aktív közösségi életben vegyenek részt, és amikor éppen nincsen program, akkor is tudják tartani egymással a kapcsolatot. Sok ember csak átmenetileg tagja a JMPoint közösségének. Ez azért nem szomorít el bennünket, mert ha az emberek más zsidó szervezetnél kötnek ki, és aktív tagjai lesznek valamelyik közösségnek, akkor mi már elvégeztük a dolgunkat. Tehát ez a közösségi oldal nem fenyeget azzal, hogy a kapcsolatoknak pont a lényege vesszen el − mint például leülni egy kakaó vagy kávé mellé, és beszélgetni. Éppen az a cél, hogy megmutassa az embereknek, hogy együtt lenni, közösséget alkotni jó.

Hol van a JMPoint bázisa?

− Éveken keresztül otthonról, az íróasztal mögül csináltuk a munkát, aztán − miután a lakást ellepték a szervezettel kapcsolatos kellékek − muszáj volt továbblépnünk. Az ortodox hitközségtől kaptunk egy termet, ami tulajdonképpen a Kazinczy utcai zsinagógához tartozott. Ott töltöttünk el három évet, tavaly pedig átköltöztünk egy irodába a Hegedűs Gyula utcába. Általában a hétköznapokon ott vagyok.

Én a JMPoint-tal kelek és fekszem. Mivel a feleségem is aktívan részt vesz az Alapítvány munkájában (pl. a Green Jews nevű projectben és Zöld Izrael Oktatási Programban), az Alapítvány valóban átszövi a mindennapi éle­tünket.

Mesélsz a családodról?

− A feleségem és a két lányom nagyon fontos részei az életemnek. Ameddig nem voltak gyermekeim, addig a munka nagyon komoly prioritás volt, és mindig na­gyon sokat dolgoztam. Amint már említettem, mindig több dologgal foglalkoztam egyszerre. Egyetemista koromban egy bankban gyakornokoskodtam, és mellette rajzfilmeket készítettem. Hetente két éjszaka nem is aludtam, hogy mindez beleférjen. Miután megszülettek a gyerekek, a prioritásokat át kellett helyezni. Ez nem ment egyik napról a másikra. De most már, amikor a gyerekek otthon és ébren tartózkodnak, ők vannak a középpontban. Nap mint nap kell dolgoznom azon, hogy megtaláljam ezt az egyensúlyt.

Ha jól értem, akkor a szervezetnél két típusú munkát is végzel. Az egyik a különféle programok kigondolása, ehhez óriási szociális érzékenység kell, a másik pedig mindezek megvalósítása, amely inkább gyakorlatiasságot követel. Hogyan fér össze ez a két szemlélet, munkatípus?

− Nagyon pontosan látod! Két típusú vezetőt ötvözök egy személyben. Egyszerre vagyok az Alapítvány stratégiai vezetője, aki a hosszú távú terveket készíti, és egyben az úgynevezett operatív vezető is, aki ezeket megvalósítja. A pályázatírástól az egyes projectek irányításáig mindent én vezénylek le. Rengeteg emberrel kell kapcsolatot tartanom. Mindezekhez nagyon sok időbeli-térbeli kapacitásra, fejlődni tudásra van szükség. Sajnos a napi rutin néha nem teszi lehetővé, hogy a gondolatok szárnyaljanak.

Elárulsz valamit a JMPoint Alapítvány legújabb tervei­ből?

− A JMPoint Alapítvány és a Lativ Kolel közös szemináriumsorozatot tervez az elkövetkező két évben: shabbatonokkal összekötött tanulásokat vidéken, különböző városokban, ahova szeretettel várjuk majd a fiatalokat a tanulócsoportból is!

vissza