Gyereknevelés

Az élménydús Széder megtervezése

A Pészach öröme a gyermekek számára.

Szerző: Doron Kornbluth
Forrás: AJSpirit.com
Fordította: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2011. április

Szerző: Doron Kornbluth
Forrás: AJSpirit.com
Fordította: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2011. április

A gyermekek számára a Pé­szách a zsidó év egyik fénypontja. A szülők számára az év egyik legnagyobb lehetősége. Ez egy nagyon mozgalmas időszak: takarítás, főzés, készülődés a vendéglátásra, könyvekből való felkészülés az ünnepre. Megható is, mert előtérbe kerülnek a családi érzelmek, és spirituális, mert a szabadság és megváltás gondolata bekerül mindennapi életünkbe.

Hogyan használhatjuk fel ezt a lehetőséget arra, hogy gyermekeinknek maradandó zsidó emlékeket szerezzünk?  Három dolgot kell megvizsgálni.

1. Célok

Nekünk, felnőtteknek, a céljaink között szerepelhet, hogy valami újat tanuljunk, folytassuk a családi hagyományokat, közelebb kerüljünk a zsidóság jelentésének megértéséhez, vagy sokaknak egyszerűen csak a túlélés. Mindemellett mi lehet a zsidó nevelési cél a pészachi Széder során? Mit szeretnénk, hogy a gyermekünk kitanuljon belőle? A fiatalabb gyermekek számára az izgalmas zsidó élmény szerzése és a pészachi történet alapjainak megtanítása, valamint a szabadság értékének megértetése a fő célok.

Idősebb gyermekeket már szük­séges bevonni a témák megvitatásába, hogy érezzék, hogy ők is a zsidó nép fontos része, de fontos a családi hagyományok megerősítése is, mely a Szédert mindenki számára emlékezetessé teszi.

Célszerű előre tervet készíteni, megtervezni a célokat, hogy magabiztosan tudjuk a Szédert levezetni.

2. Viselkedés

Gondoljuk végig a múlt évi Pé­száchot megelőző időszakot. Va­jon milyen hozzáállást láttak a gyerekek. Lehet, hogy nem mindig teszik magukévá, amit mondunk nekik, de látják a viselkedésünket. Az, hogy a gyermek a Pészáchot a zsidó év fénypontjának látja, vagy egy zsidó rituálénak, amit fenn kell tartani, a szülő viselkedésén múlik. Kell, hogy a gyerek érzékelje az izgalmat, várakozást és a zsidó büszkeséget de ne a kínzó kötelességet, a stresszt és az aggodalmat. Bár a pészáchi takarítást tökéletesen kell elvégezni, mégis nagyon fontos, hogy az ünnepet megelőző hangulat az otthonunkban olyan legyen, amilyet majd gyermekeink is szeretnének az ő jövőbeli otthonukban. Mikor a Pészách előtti készülődés már nagyon hektikus, fontos, hogy ne kiabáljunk a gyerekkel. (Menj ki innen a keksszel!) Hogy lehet a házat is jól kitakarítani és a főzéssel is időben elkészülni? Kerülni kell a halogatás kísértését, és ügyelni kell más, feszültséget okozó körülményekre is (például a nagy elvárások, az új ruhát a gyerek ne koszolja össze, az anyós látogatása).

Év közben a zsidó élet az áldozatokról, az izraeli terrorizmusról, közösségbeli kötelezettségek­ről szól. Pészáchkor azonban az Örökkévaló maga hozott ki minket a szolgaságból és kifejezte felénk irányuló szeretetét. Ezen az estén királyok vagyunk – ez a remény és megváltás éjszakája. Ezt kell közvetítenünk a gyermek felé.

3. Tevékenységek

A Pészách ellensége a passzivitás. A rabbik, akik összeállították a Hággádát, nem véletlenül vonták be a gyermekeket, és így kell nekünk is tenni. Ahelyett, hogy egy ember felolvassa a Hággádát, míg a többi csöndben ül és hallgat egész este, mindenkinek részt kell vennie benne és élveznie kell azt. Hogy tudjuk ezt elérni?

Tegyünk fel sok-sok kérdést (ösztönzésként díjakat is felajánlhatunk). Például: Miben különbözik ez az este a többitől? Miért? Miért eszünk csak maceszt? Mi az a szabadság? Miért eszünk keserűfüvet? Miért mártogatunk kétszer? Miért oldalra dőlve eszünk? A gyerekeknek látni kell, hogy vannak válaszok ezekre a kérdésekre, és hogy a hagyománynak van jelentése. Ha valaki nem tudja a válaszokat, itt az alkalom, hogy utánaolvasson. El lehet menni tanulni, vagy az interneten is utána lehet nézni.

A kérdések feltevésénél még fontosabb, hogy jutalmazzuk a gyereket, ha jó kérdést tesz fel. Erről szól a „Má Nistáná”. Ha feltesszük a kérdést, mi a szabadság, a legtöbb gyerek azt válaszolja: nem kell iskolába menni; azt csinálhatok, amit akarok; so­ká­ig fennmaradhatok este! Ez egy jó lehetőség megismerni a gyerekeket, és hogy elgondolkozzanak, mi is a szabadság igazából.
− A szabadság az a képesség, hogy azt tegyük, amit igazán szeretnénk, ami nagyon fontos a számunkra. Ötletek a széder élménydússá tételéhez.
− Mondjuk el a történetet néhány hibával (pl. Egyiptom királyát Philiph-nek hívták), és engedjük, hogy a gyerekek észrevegyék és kijavítsák a hibákat.
– Készíthetünk bemutatókat a csapásokhoz (pl. pingpong labda jég helyett, játékszöcske sáskának, szemüveg a sötétséghez).
− A Chád Gádjá alatt valaki adjon ki állathangokat.
− Használhatunk egy banánt, hogy telefont imitáljunk és beszélhetünk a fáraóval.
− Lehet feltenni kérdéseket és jutalmat adni a jó válaszokért.

− Ajándékot adni annak, aki jó kérdést tesz fel vagy utalást talál a Hággádában a szabadságra.

Idősebb gyerekek készíthetnek álriportokat, beszámolókat, amit felolvasnak (pl. „Az egyiptomi kivonulás legfrissebb hírei”).

Egy kis tervezéssel a pészachi Széder a zsidó év fénypontja lehet. Tartsuk szem előtt, a cél az, hogy a gyerekek is részt vegyenek a Széderen, kérdezzenek és jól érezzék magukat. Ne feledjük, ha kipihentek, pozitívak és vidámak vagyunk, a gyerekek is magukévá teszik ezt az értést.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás