Filozófia

Róma patái

Az egymás iránti alaptalan gyűlölet a legnagyobb bűn.

Szerző: Rabbi Aharon Feldman
Forrás: Innernet.org.il
Fordította: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

„Miért lett az első Szentély lerombolva? A három fő bűn miatt, amikben elromlottunk akkoriban: bálványimádás, szexuális immoralitás és vérontás…”
„De a második Szentély idején [a zsidók] tanulták a Tórát, betartották a zsidó törvényeket, segítettek egymáson; akkor miért lett lerombolva? Az egymás iránti alaptalan gyűlölet miatt. Ebből tanulhatjuk, hogy az alaptalan gyűlölet olyan nagy bűn, mint a bálványimádás, szexuális immoralitás és vérontás együttvéve.”
(Talmud – Joma 9b)

A VÉGSŐ PRÓBATÉTEL

A zsidó történelem annak a története, hogy Ábrahám leszármazottjai próbatételek során igyekeznek a rossz minden aspektusát legyőzni, és ezáltal a Messiás eljövetelét lehetővé tenni.

Nabukodonozor és a Babilóniai Birodalom igyekezett a saját bálványait a zsidó népre erőltetni, de a zsidók ellenálltak és hűségesek maradtak Istenükhöz. A perzsák szexuális örömökkel próbálták eltéríteni őket, de a zsidók helytálltak, és ezt minden Purimkor megünnepeljük. A görögök igyekeztek kulturálisan asszimilálni a zsidókat; az efeletti győzelemre Chanukakor emlékezünk. Mindegyik korszaknak megvolt a maga próbatétele, és mindegyiknél sikerült helytállni.

A római korszak volt a folyamat kiteljesedése. A hosszú és fárasztó úton sikeresen végigmentünk, és már csak egy, végső rossz maradt, hogy legyőzzük. Nem a bálványimádás, vagy a testi vágyak, hanem a legmélyebben rejlő rossz volt itt a kihívás: az ember kollektív önzősége. Az ember ösztönös vágyát – a hitet a saját erejében és a fantáziát, mely arról győzi meg, hogy az ember eredményei a saját erőfeszítéseiből ered – kellett leküzdeni. Végül tehát a zsidó népnek saját magát kellett legyőzni, teljesen bízva az Örökkévaló gondviselésében.

A kihívásnak nem sikerült meg­­felelni. Ahelyett, hogy teljesen elutasítottuk volna a kollektív egoizmust, engedtük, hogy ez a sajátosan római betegség megfertőzzön minket; valamint rászoktunk arra, hogy magunkat imádjuk, és ennek folyományaként a hatalomvágy, a mások feletti uralomvágy hatalmasodjon el rajtunk. Ennek elkerülhetetlen következménye az egoizmus, egy olyan társadalmat épített, ami a kölcsönös versengésen alapul, és ez a személyes szintet is elérte. Az uralkodás és mások feletti hatalom hatására az ember a másik létezésében a saját céljainak elérését gátló fenyegetést látta/látja.

Ezek az ambíciók okozataként a zsidók utálni kezdték egymást alaptalan gyűlölettel, aminek az egyetlen oka a másik létezése felett érzett bosszankodás. Amikor ez a gyűlölet annyira erőssé vált, hogy már nem volt remény arra, hogy legyőzzék, Isten elvette a két ajándékot: a Szentélyt és Izrael földjét. A hosszú száműzetés elkezdődött.

KARMOK ÉS BENDŐK

A kóser állatoknak két jelük van: kérődznek és hasított a patájuk. Ez a két jel azt mutatja, hogy nem ragadozó és elégedett a sorsával. A ragadozók nem kérődznek, mert nem esznek növényi táplálékot, a húsnak pedig nem kell kérődzés. Amint a zsákmányt megemésztette, azonnal új préda után néz, mindig elégedetlen és mohó, míg a kérődző elégedett azzal, ami már a hasában van, és kétszeresen használja fel. A ragadozó állatnak karmai vannak, amivel széttépi az áldozatát; a kóser állat megelégszik azzal, amit a Teremtő a földből ad neki. Nincsenek áldozatai, ezért csak patákra van szüksége.

„Az elégedetlenség az isteni gondviselésbe vetett bizalom hiány.”

A kommentátorok megmagyarázzák, hogy a nem kóser állatok tiltottak, mert fogyasztásuk által finoman hatnak az emberre: elégedetlenség a sorssal és más élőlények kihasználása a fogyasztóik tulajdonságaivá válnak. Nincs még olyan káros dolog a spirituális egészségre, mint ezek a tulajdonságok. A tizedik parancsolat /„Ne kívánd… !”/ adja az alapját ennek a gondolatnak. Az elégedetlenség az isteni gondviselésbe vetett bizalom hiánya.

Majdnem az összes nem kóser állat nélkülözi mind a két említett jelet. A Tóra csak négy állatot emel ki, amelyiknek a kettőből csak az egyik van meg: a teve, a házinyúl, a mezei nyúl és a disznó. Az első három kérődzik, de nincs hasított patája. A negyedik, a disznó hasított patájú, de nem kérődzik.

Ezt a négyet a Tóra azért emeli ki, mert négy fajta spirituális tisztátalanságot jelképeznek. Az első háromnak megvan a belső kóserság jele (kérődzés), de a külső (hasított pata) nincs. Így jelképezik az olyan fajta frusztrált spirituális típusokat, ahol az ember belső lényege képes elérni a szentséget, de egy nem megfelelő külső viselkedés miatt ezt képtelen megvalósítani. Ha valakinek a viselkedése másokra nézve káros (mint a ragadozóké), akkor a „patái” – vagyis a külső természete – „karmokká” változnak, még akkor is, ha a belő természete potenciálisan „kérődző”, vagyis elégedett a jussával.

A negyedik állat, a disznó rendelkezik a kóserság külső jelével, de a belsővel nem. Így a tisztátalanságnak egy rosszabb fajtáját jelenti: egy ember, akinek a felszínes viselkedése szentséget mutat, de belül tagadja Isten hatalmát. Ennek az embernek „hasított patái” vannak karmok helyett, de a belső természete egy ragadozóé; karmok jobban passzolnának neki.

A négy fajta spirituális tisztátalanság, amit ez a négy állat jelképez, Bölcseink szerint a négy nagy királyságot is jelképezi, amik a történelem során leigázták a zsidó népet: Babilon, Perzsia, Görögország és Róma. Az első három, sorrend szerint a teve, a házinyúl és a mezei nyúl tulajdonságait hordozzák; a negyedik, Róma pedig a disznóét.

Csakúgy, mint az első három említett állat, az első három királyság a ragadozók tulajdonságait mutatta: gazdagságot és hatalomvágyat mások eltiprása árán. De a szívükben hittek Istenben és a gondviselésben. A Római Birodalom ezzel szemben, mutatta az összes külső jelét a spiritualitásnak: a felszínen civilizált volt, jólétet biztosított, igazságot és emberi jogokat prédikált; de belül nem hitt semmiben, csak önmaga szolgálatában. (Midrás – Vájikrá Rábá 13)

SZÁMŰZETÉS ÉS MEGVÁLTÁS

„Azt mondta Rabbi Jochánán: inkább a korábbi generációk karmai, mint a mostani belei.” (Talmud, Joma 9a)

A külső viselkedés – ami tisztátalanságot mutat, de valójában elrejti a belső tisztaságot – jobb, mint a belső rossz elfedve külső tisztasággal. Ez alapján magyarázza Rabbi Jochánán, hogy miért voltak jobbak a zsidók korábbi generációi, amik a három főbűnben (bálványimádás, szexuális immoralitás és vérontás) fetrengtek, mint a későbbi generációk, akik a vallás szerint éltek, tanulták a Tórát és betartották a törvényeit. A korábbi nemzedékek, mondja Rabbi Jochánán rosszak voltak a külső viselkedésükben, de a szívükben elismerték Isten királyságát. Egyszerűen csak nem tudtak uralkodni a vágyaikon.

A későbbi generációk (a római időszakban) a felszínen helyes életet éltek; de a társadalmuk tele volt gyűlölettel és irigységgel, mert a szívük önzéssel és Isten mindennapi dolgok feletti hatalmának elutasításával volt elrontva. Nem bíztak abban, hogy Ő látja el az embereket a szükségleteikkel, és úgy képzelték, hogy az ember egyedül irányítja a sorsát. De ami a legrosszabb, az ember úgy gondolta, hogy a másik potenciálisan veszélyes a saját sikerére nézve, és így a gyűlölete tárgyává tette.

Folytatva a kóser és nem-kóser állatok szimbolikáját, a korábbi generációk olyan állatokra hasonlítottak, amiknek karmaik vannak, de kérődznek, a későbbi generáció pedig olyan, mint a disznó: mutatja a hasított patáját, de belül tisztátalan. Rabbi Jochánán azt mondja: „Jobb az, aki ragadozóként viselkedik, de a szíve Istenhez húz, mint a legszentebb módon viselkedő ember, akinek a szíve csak saját magát szolgálja.” Így amikor a zsidók belső romlása annyira súlyossá vált, hogy Isten kénytelen volt elzavarni őket a földjükről, a Római Birodalom fennhatósága alá kerültek, ahol külsőleg emberi értékeket, igazságot és felelős kormányzást hirdettek, de belül csak saját magát és a saját hatalmát imádta, ezt a magatartást a Tóra disznóként jeleníti meg. Ez volt az a nép, amely tükröt állított a zsidók elé, megmutatva az új, rossz tulajdonságaikat.

Mivel még mindig nem utasították el ezt a kultúrát, a rab­szolgáivá váltak. Az ok egyszerű: nem sikerült legyőzni az egoizmust könnyű módon, most a ne­héz módon kell szembeszállni vele. Amíg szenvedésben, szét­szóratásban és rabszolgaságban élnek, belülről kell elutasítani a római értékrendet. Ha sikerült volna megállni ebben a hatalmas megpróbáltatásban, eltörölték vol­na a rosszat, ami miatt ki lettek űzve a földjükről.

A római uralom általi megpróbáltatás a legnehezebb kihívás, amiben a zsidó népnek valaha is helyt kellett állnia – és ez a mai napig tart. Mivel ez tartalmazza a lehető legnehezebb küzdelmet: az ember saját önimádatának az elutasítását. A küzdelem már több, mint 1900 éve folyamatosan tart, a­hogy a nyugati világ római öröksége továbbra is uralkodik a zsidó élet felett ilyen vagy olyan formában. A zsidó népnek még sosem kellet ennyire bonyolult körülmények között küzdenie. De ezeknek a nehézségeknek fontos indoka, oka van, hiszen et­től a küzdelemtől függ a világ sorsa. Amint ez a rossz el lesz törölve, eljön a Messiás, és az emberiség végre felismeri a céljait, amikre teremtve lett.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás