Lativ hírek

Jutka és Gábor esküvője

Szerző: Bálint Lea
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

Szerző: Bálint Lea
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

Idén július 10-én került sor az első esküvőmre, amin részt vettem. Igazság szerint a másodikra, mert volt már egy korábbi is, de arra alig emlékszem, az anyukám vitt el, és állítólag négykézláb mászkáltam a padok alatt. Tehát idén, a Grund Ligetben volt az első esküvő az életemben, ahol nemcsak, hogy nem mászkáltam négykézláb, de ráadásul kaptam személyesen meghívót (de még milyen meghívót!). Még azt is elmondhattam, nemcsak a vőlegény vagy a menyasszony négykézlábas „valakicsodája” va­­gyok, hanem talán a kemény maghoz tartozom, hiszen jól ismerem mindkettőjüket.

Gáborral, a vőlegénnyel egy zsinagógában találkoztam, ahol tanítgatott néha. Mindig nagy élvezettel hallgatom, mert remek humorral, nagyon érdekesen, okosan tud kivételes dolgokról előadni. Ez teszi őt szerintem sikeres, jó rabbivá is. Úgy tudom, szinte egyedül kovácsolt össze egy nagyon jó hangulatú, jól működő közösséget Dél-Pesten, aminek sok tagja lelkesen jár a Kolelbe is. Gábor szerintem sokat adhat a magyarországi zsidóságnak, mert fiatal, határozott a fellépése, határtalan tisztelettel bánik mindenkivel. Sokaknak, köztük nekem is, ő ajánlotta Rav Keleti Koleljét, és ezért nagyon hálás vagyok neki.

Jutkát, a menyasszonyt a Ko­lel­ban ismertem meg. Úgy emlékszem, eltartott egy kis ideig, amíg igazán közel kerültünk egymáshoz, talán azért, mert egyikünk sem nyílik meg könnyen. Azt tudtam, hogy Jutka pszichológus, ami nagyon tetszett, mert a lélektan mindig nagyon érdekelt. Biztosan csodála­tos pszichológus, mert amellett, hogy természetesen nagyon okos, mindenki felé érdeklődő, finom tisztelettel fordul, az ember valamiért azonnal jól érzi magát a társaságában.

Szerintem Jutka és Gábor tökéletes párt alkotnak. Az esküvőn nagyon jó volt a hangulat, és a násznép a nagy meleg ellenére sem volt tikkadt, talán azért, mert mindenki egyformán örült, hogy ez a két ember szereti egymást, és egészen biztosan boldogok lesznek együtt. Rengetegen jöttek el, voltak Németországból, és két híres rabbi Izraelből látogatott el: a magyar származású Cvi Weber rabbi és Náchum Eisenstein rabbi, akinek a felesége újhelyi.

Először a a férfiak énekelve kísérték a hüpe alá a vőlegényt, majd a menyasszonyt a násznép. A szertartást Rav Keleti vezette le, a ketubát Dov Lévi rabbi olvasta fel, magyarul pedig Németh Zoltán. Gávriel, a vőlegény, megígérte, hogy megadja Juditnak a neki járó kétszáz ezüst zuzt (vagy micsodát). Reméljük, meg is teszi, jól is néznénk ki, ha nem tenné. A két tanú Szabó Smíl és Dov Lévi voltak, a hét áldásra a pár Domán Sijét, Panyi Miklóst, Szántó Ádámot, Bárász Tamást, Oblath Andrást és Rav Keletit kérte fel. Ezután tört el a pohár, és kezdődött a „buli”, a szigorú tíz perc után a székemelgetés, a tánc, majd pedig az evés, alkonyatkor újra a tánc. Sok Kolelos is maradt. Miután mindenki elfáradt, következett a karaoke, egészen felszabadult, magabiztos énekesekkel, Gábor például elénekelte a „Hey Jude”-ot, persze egy kántorhoz illően.

Meg kell mondjam, nagyon jól éreztem magam, nagyon-nagyon örülök, hogy ismerhetem Gábort és Juditot. Büszke vagyok rá, hogy meghívtak, és ott lehettem az esküvőjükön. Mazel tov!

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás