Háázinu

Fényes nappal

Szükség van a spirituális számadásra.

Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2011. október

 

Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2011. október

Hetiszakasz: Háázinu

Ismét eltelt egy év, egy ciklus, és Mózes öt könyve a végéhez közeledik. Az e heti szakasz végén a Teremtő azt mondja Mózesnek, hogy menjen fel a hegyre, ahol meg fog halni „Beecem hajom haze” – fényes nappal. (5Mózes 32:48)

Rási, az első számú Tórakommentátor, három helyre mutat rá a Tórában, ahol ez a kifejezés megjelenik.

Noé 120 évet töltött a bárka építésével. A Midrás azt mondja, hogy az Örökkévaló azt akarta, hgy Noé közben arról beszéljen az emberekkel, hogy milyen életmódbeli változással tudják elkerülni a közelgő katasztrófát. Mégis, 120 éven át senki nem hallgatott rá, és ignorálták az előrejelzéseit, amíg el nem kezdett esni az eső. Késlekedtek, makacskodtak, és nem hallgattak a figyelmeztető jelekre. De ekkor, amikor már esett az eső, késő volt. Ekkor döbbentek rá, hogy mi következik. Pánikba estek, és azzal fenyegették Noét, összetörik a bárkát, hogy ne tudjon beszállni. Itt a Teremtő közbelépett: „Beviszem Noét a bárkába. Nem az éj leple alatt besurranva, hanem fényes nappal – Be’ecem hajom haze.” (1Mózes 7:13)

Hasonló jelenet ismétlődik meg az egyiptomi kivonulásnál. Egy teljes évnyi szörnyű csapás és Mózes végtelen könyörgése ellenére a fáraó nem akarja elengedni a zsidókat… egészen az utolsó csapásig, amikor is kétségbeesetten és összetörve rohant az utcán éjfélkor, és könyörgött a zsidóknak, hogy azonnal menjenek el. (2Mózes 12:31) Mi a Teremtő válasza? A fáraó eljátszotta az esélyét. A zsidóknak a házakban kellett maradniuk egész éjjel, mert nem tolvajként kell ellopakodniuk, hanem fényes nappal fogják elhagyni Egyiptomot – Be’ecem hajom haze. (2Mózes 12:41)

A Rási által említett harmadik eset a mostani hetiszakaszban van, amikor Mózesnek szembe kell néznie az azonnali halállal. „Nem hagyjuk, hogy Mózes elhagyjon minket!” − sírt a nép. „Megakadályozzuk, hogy felmenjen a hegyre!” Miért akarták a zsidók megakadályozni Mózes halálát? Mert nem tudták elviselni, hogy elváljanak szeretett vezetőjüktől, aki kihozta őket Egyiptomból, kettéválasztotta a tengert, vizet fakasztott a sziklából, és ami a legfontosabb, Tórát tanított nekik. Képzeljük el! Negyven évig semmi mást nem csináltak a sivatagban, csak panaszkodtak Mózesre. Most hirtelen mindenki megváltoztatta a véleményét. De a kocka el volt vetve. A Teremtő azt mondta: „Mózes délben fog felmenni a hegyre, fényes nappal, hogy mindenki lássa, Isten akaratát nem lehet megakadályozni.”

Spirituális számadás

Ez a három esemény az emberi természet egy sajnálatos mintáját tükrözi. Addig nem akarunk semmit tenni, amíg túl késő nem lesz. Nem kezdünk diétázni és tornázni, amíg nem jön a szívroham. Nem gondolunk házassági tanácsadásra, amíg a szakítás már a küszöbön nem áll. Nem próbálunk meg a gyerekeinkkel beszélni addig, amíg már elsodródtak mellőlünk.

A szőnyeg alá söpörjük a problémát, azt remélve, hogy majd magától eltűnik. De ahogy a daganat a röntgenfelvételen, a probléma csak nagyobb és nagyobb lesz… addig, amíg már túl késő.

Mi hát a megoldás?

A zsidó hagyomány arról beszél, hogy chesbont kel csinálnunk – spirituális számadást a nyereségről és a veszteségről. Úgy, ahogy az üzleti életben fontos a könyvelés, nekünk is szükségünk van egy szabályos rendszerre, hogy felmérjük hol is állunk. Gondoljuk csak el, micsoda ereje van egy ilyen rendszernek ha alkalmazzuk a kapcsolatainkban, karrierünkben és a spirituális életünkben! Alapos megfigyeléssel észrevehetünk épp csak felbukkanó potenciális problémákat, és foglalkozhatunk velük, mielőtt még súlyos gondokká válnának.

A chesbon nemcsak megóv minket a tévedésektől, de növeli a produktivitásunkat olyan területeken, amik az erősségeink.

Íme a chesbon négy egyszerű lépése:

Gondoljuk át, hogy milyennek szeretnénk az életünket látni 12 hónap múlva.

Határozzuk el, hogy ebben az évben ezt elérjük.

Alakítsunk ki egy tervet arról, hogy hogyan érjük el ezt.

Kérjük a Mindenhatót, hogy segítsen nekünk ebben.

Egyszerre egy lépést

De hiszen mindannyian jószándékkal kezdjük, és mégsem érjük el soha a célunkat. Miben más a chesbon?

A kulcs az, hogy olyan realisztikus, rövidtávú célok sorozatát fejlesszük ki, melyeket naponta követhetünk. Akár a kilométerkövek az úton, a rövidtávú célok mind egy-egy lépés a hosszú távú cél felé.

A fejlődés egyik legnagyobb gátlója az az érzés, hogy a feladat nagysága túlnő rajtunk. Ha egy cél túl nagyszabású és elérhetetlen, akkor szükségszerűen elbukunk és elbátortalanodunk.

A zsidó megközelítés azonban más. Jákob híres álmában az Örökkévaló egy égbenyúló létrát mutat neki. A feljődésnek, akár a létramászásnak, lépésről lépésre kell történnie, kicsi, egymásra épülő célok által.

Hogy biztosan sikerüljön, érdemes kezdő célunknak olyasmit kiválasztani, amiről tudjuk, hogy el tudjuk érni. A siker íze megerősíti az önbizalmunkat és az eltökéltségünket, és ezt az energiát magasabb célok elérésére fordíthatjuk.

Találjuk ki az első lépést hosszú távú célunk felé – ez lesz az ideiglenes rövidtávú célunk. Miután elértük, lépjünk tovább hosszú távú célunk második lépéséhez –, ami pedig a következő ideiglenes rövitávú célunk lesz.

Emlékezzünk, a leghosszabb út is egy lépéssel kezdődik. És mivel nem láthatjuk előre a jövőt, csak annyit tehetünk, hogy előrefelé haladunk. Egyszerre egy lépést.

Az, hogy talán soha nem érjük el a végső hosszútávú célunkat nem kell, hogy túlságosan foglalkoztasson minket. Ez például lehet a tökéletesség, amit nagy valószínűséggel lehetetlen elérni. De próbálkozni lehet, csak ennyit várnak el tölünk.

Szemmel tartani a rendszert

A másik kulcsfontosságú elem a fejlődés figyelemmel kísérése. Minden este, mielőtt lefekszünk, tekintsünk vissza a napra, és mérjük fel, hol nyertünk és hol veszetettünk. Azután készítsünk tervet, hogy a következő nap produktívabb legyen.

Kérdezzük meg magunktól:
Mit értem ma el?
Elértem, amit kitűztem magam elé?
Hogyan javítsak holnap?
Mik az erősségeim és a gyengéim?
Mi a nyereségem? Mi a veszteségem?
Mennyire haladtam előre a hosszútávú célom elérésével?
Mi akadályozza, hogy még jobban fejlődjek?

Önfegyelem kell ahhoz, hogy nap mint nap feltegyük magunknak ezeket a kérdéseket. A legjobb, ha kijelölünk magunknak 10 percnyi „szent időt”, amikor nem hagyjuk, hogy a telefon vagy az email zavarjon minket.Keressünk egy szobát és zárjuk be az ajtaját. Ha kell, használjunk füldugót. Napi tíz percet legyünk egyedül saját magunkkal, hogy gondolkozzunk, elmélkedjünk, felmérjünk és tervezzünk.

A megbocsátás napja

Rasi három példát hoz arra, hogy „Be’ecem hájom háze”; a Tóra egy ugyanilyen kifejezést használ a Jom Kipurral kapcsolatban (3 Mózes 23:29).

Mi a kapcsolat? Jom Kipurkor minden egyes zsidó ítélete lepecsételődik a következő évre. Fel vagyunk készülve, vagy húztuk az időt? Érdekel minket egyáltalán, hogy megtapasztaljuk az engesztelés tisztitó erejét?

Jom Kipurkor Isten akarata teljesül, és mi észhez térünk – ha akarjuk, ha nem.

Ez segít megmagyarázni a Majmonidész által leírt anomáliát, miszerint bizonyos helyzetekben, ha valaki nem teszi meg a kötelességét, a bíróság kényszeríti, hogy azt mondja: „Igen, önként meg akarom tenni.”

Nincs ebben ellentmondás? – Kényszeríteni, hoggy önként megtegye?!

Valójában, mindenki a helyes tettet akarja megcselekedni. Változni akarunk. Fejlődni akarunk. Van, hogy ezt fel kell ismernünk… rúgás és kiáltás.

Jom Kipurkor Isten leszedi rólunk az álarcunkat, és a legcsupaszabb formában látjuk magunkat. Nincs étel. Nincsenek cipők. Csak a lélek és a Teremtője. Az életünk kopár valósága…függőben… fényes nappal… „Be’ecem hájom háze”.

Ijesztően hangzik? Nem kell, hogy az legyen. A megoldás egyszerű. Készíts egy mérleget. Találd meg, hol van a nyereséged, és hol van a veszteséged. Majd készíts egy tervet a következő évre.

A Mindenható segítségével sikerülni fog.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás