Tadzsikisztánról meglehetősen kevés információ lát napvilágot a médiában, azonban több magyar és nemzetközi hírportál tudósított egy szomorú eseményről, miszerint 2008. június 22-én ledózerolták a közép-ázsiai muzulmán állam utolsó zsinagógáját. A maradék háromszázötven fős közösség így imahely nélkül maradt. Az új zsinagóga híre már nem jutott el az újságok hasábjaira.

Az ókori szövegek alapján valószínűsíthető, hogy a kereskedő zsidó törzsek már Dávid király uralkodása alatt, tehát i.e. 1000 körül már jelen voltak Közép-Ázsiában. Ma is él az a nézet a tadzsik zsidók körében, hogy magukat tekintik az i.e. 597-től kezdődő babiloni fogság során elveszett törzsek leszármazottjainak, de a babilóniai fogság után is vándoroltak egyes csoportok Közép-Ázsia felé. Ezen zsidó csoportok, akiket magyarul bocharai vagy buchari zsidóknak nevezünk, több mint 2500 éven keresztül voltak elvágva a zsidóság többi részétől, azonban sikeresen megőrizték vallásukat, zsidó identitásukat és kultúrájukat. Később több iraki, iráni, jemeni, szír, marokkói, illetve a spanyol inkvizíció elől menekülő zsidó csoport érkezett és csatlakozott a bocharai zsidókhoz.

A bocharai zsidók neve az 1920 előtt fennálló Bocharai Emirátus nevéből ered. Héberül a nevük bucharim (בוכרים) (buchari nyelven яҳудиёни бухороӣ yahudiyoni buxoroī). A nyelv, amelyet beszélnek, a buchori (бухорӣ buxorī), tudományos elnevezése pedig a Judæo-Tajik, mely a klasszikus perzsa nyelven alapszik, számtalan héber, illetve több üzbég és orosz kölcsönszót használ. A buchari nyelv egy perzsául beszélő számára többnyire könnyen érthető. A buchari nyelv lejegyzésére elsősorban a héber ábécét használták, egy rövid ideig latin betűs volt, azonban az 1940-es évektől a szovjet befolyás hatására folyamatosan áttértek a cirill betűk használatára, mely mára szinte teljesen egyeduralkodóvá vált. A jeruzsálemi Kol Jiszráél rádió napi rendszerességgel sugároz buchari nyelvű műsort.

Az első zsinagógát a 17. század elején emelték Bochara városában, holott ebben az időben érvényben volt Omár kalifa rendelete, mely szerint tilos új zsinagógát építeni, valamint az iszlám bejövetele előtt és azóta is működő zsinagógákat le kell rombolni. A bocharai zsidók mizráchi, vagyis keleti zsidónak számítanak. A judaizmus szfárdi irányzatába vezették be többségüket gyermekkorukban, köszönhetően egy Joszéf Maimon nevű rabbinak, aki a marokkói Tetuanból érkezett Bocharába. Maimon rabbi annak érdekében, hogy az üldözést elszenvedő és az emiatt drámaian megcsappant lélekszámú közösség újra régi fé­nyében tündököljék, szellemi vezetőjükké vált. Arra törekedett, hogy felélessze a judaizmus hitét és elősegítse tanításainak megtartását. Megváltoztatta a Perzsiából hozott vallási hagyományokat, helyettük pedig a szfárdiakat vezette be, ezzel végül sikerült megmentenie a közösséget az asszimilációtól. A 19. század közepén a bocharai zsidók megkezdték Izrael földjére való visszatelepülést, mely az 1980-as évek végére erőteljesen felgyorsult, így majdnem az összes bocharai zsidó elhagyta szülőföldjét. Izraelen kívül az Egyesült Államokba, Európába vagy Ausztráliába költöztek. Míg lélekszámuk 150-200 ezer fő közé tehető (ebből 100–120 ezer Izraelben él), addig mára Tadzsikisztánban hivatalos adatok szerint mindössze 50–100, egyes becslések szerint 150–350 fő maradt.

Tadzsikisztán fővárosában, Dusánbéban egyetlen zsinagóga állt, melyet a 19. században építettek a két zsidónegyed egyikében, hogy vallási, oktatási és közösségi központtá váljon. A zsinagógát 1920-ban foglalták el a szovjetek, majd 1952-ben államosították. 1958-ban a zsidó közösség újra használatba vehette, azonban a föld továbbra is állami kézben maradt. Túlélte a tadzsik függetlenné válást 1991-ben és az 1992-től 1997-ig tartó polgárháborút, mint ahogy azt is, mikor 1995-ben vandálok próbálták tönkretenni más, zsidók által lakott ingatlanokkal együtt. A zsidó közösség 2003-ban kapta meg azt a hivatalos levelet, melyben a kormány az épületek − azaz a mikve, a kóser mészárszék és az iskola − elhagyására szólította fel az illetékeseket. A kormány a dusanbei városfelújítási program részének tekintette a zsinagóga és a hozzá tartozó részek elbontását, melynek helyére az 1992 óta hatalmon lévő Imomali Rakhmon elnök palotájához tartozó új szárnyat szándékozott felépíteni.

A zsidó közösség tiltakozása nem jutott el a megfelelő fórumokhoz. Ugyan 2004-ben Abraham Dovid Gurevics közép-ázsiai főrabbi is tiltakozott, és az antiszemitizmus vádjával illette a kormányzatot, az amerikai külügyminisztérium egyszerű bürokratikus problémának nevezte az esetet, mintsem ideológiai vitának. Az UNESCO 2004-es levelében tiltakozott a zsinagógarombolás ellen, mely szerint az „ellentétben állna a nemzetközileg elfogadott kulturális javak védelmével”. A BBC is hírt adott 2006-ban az esetről, kiemelve azt a tényt, hogy a helyi tiltakozókat rendre fenyegetik az állami szervek. Rövidéletű fordulatnak tűnt, amikor a tadzsik kormányzat 2006 márciusában úgy határozott, hogy a zsinagóga megmaradhat akkori helyén, ugyanis két hónappal később már a zsinagóga új helyen való felépítését vették tervbe. A nemzetközi visszhang közepette a helyi zsidóság továbbra is harcolt közösségi jogaiért, de sem a fellebbezés, sem a tiltakozások nem tudták megakadályozni a dusanbei városi bíróságot az elrendelt parancs végrehajtatásában.

Habár a kormányzat semmi esetre sem szándékozott kompenzálni a közösséget ért károkat, végül egy 1500 négyzetméteres parcellát bocsátott rendelkezésre egy megépítendő zsinagóga számára a Dusanbinka folyó partján, a Firdauszí kerületben. 2008. június végén Lev Levjev, a FÁK-országok Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke látogatást tett a leendő zsinagóga helyén. Ennek építését részben az említett szövetség, részben a Bocharai Zsidó Hitközség fedezte, nem beszélve a magánszemélyek adományairól.

Az új zsinagóga kevesebb, mint egy éven belül, 2009. május 4-én megnyitotta kapuit az imádkozók előtt, elsősorban a tadzsik üzletembernek, Haszan Asszadullozodának köszöhetően, aki a volt tadzsik elnök, Emomali Rahmon sógora. A megnyitón jelen volt Tracey Ann Jacobson, az Egyesült Államok nagykövete, a tadzsik kulturális miniszter, valamint a Szari Oszijo mecset imámja, illetve több mint 50 egykori emigráns zsidó, akik Izraelből és az Egyesült Államokból tértek vissza a jeles eseményre. Az imám szerint a zsinagóga felépítése az „egységet, a szabadságot, a békét és az egyenlőséget” szimbolizálja. Mihael Abdurahmonov rabbi is úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint ezzel a lépéssel a közép-ázsiai zsidó élet újra megélénkül, és „az új zsinagóga sokkal jobb lesz a réginél”.