Felelősségről és erőfeszítésről.
Szerző: Rabbi Berel Wein
Forrás: Torah.org
Fordította: Csordás Devorá
Megjelent: Forrás – 2012. március
Szerző: Rabbi Berel Wein
Forrás: Torah.org
Fordította: Csordás Devorá
Megjelent: Forrás – 2012. március
Mózes második könyve, a Smot (nevek) a zsidó élet alapvető tanulságával zárul – a felelősséggel. A Tóra hosszan részletezi a miskán (pusztai Szentély) építésénél felhasznált anyagokat és anyagiakat. Magának Mózesnek kellett elszámolnia a miskán munkáiról, valamint a költségekről, arról, amibe ez az óriási vállalkozás került. A Tóra így tanít: a zsidó életben nem lehetnek elvarratlan szálak – sem a nyilvános, sem a magánélet terén. „Ádám muád leolám” – szól a tórai törvény –, az ember mindig felelősséggel tartozik és elszámoltatható a cselekedeteiért, viselkedéséért. Az élet végén mindenesetre eljön majd ez a felelősségre vonás mindannyiunk számára. Ezért olyan fontos, jelentős és lényeges végül minden, amit csak teszünk életünk során, tűnjön is az bármilyen jelentéktelennek és apróságnak az adott pillanatban. Mert végül számot kell adnunk szavainkról, cselekedeteinkről, viselkedésünkről.
„A felelősség folyamatos magatartás, nem alkalmi spirituális csúcs, nem a lélek tovatűnő extatikus élménye, hiszen azok a pilla- natok ritkák…”
A Tóra Smot könyve az Isteni Jelenlét leírásával zárul, amint az, úgymond, látható és érezhető volt a zsidók sivatagi táborában. Ramban azt tanítja, hogy a Smot befejezése így mutatja be, amint Izrael népe újra az ősapák és ősanyák szintjére kerül, hiszen az ő otthonaikban volt érezhető az Isteni Jelenlét. Az Isteni csak ott érzékelhető, ahol jelen van a felelősség minősége. A felelősség folyamatos magatartás, nem alkalmi spirituális csúcs, nem a lélek tovatűnő extatikus élménye, hiszen azok a pillanatok ritkák, mulandók, és többnyire illuzórikusak. Ezzel szemben a mindennapok embert próbáló taposómalmában felelősségteljes, lojális embernek lenni – ez a valódi út, melyen haladva megtapasztalhatjuk a spiritualitást, annak normális, természetes és legkívánatosabb állapotában.
Hiszem, hogy ez az ok, amiért a zsidóknak saját erőfeszítésükkel és munkájukkal kellett felépíteni a sivatagi miskánt. A miskán létrejöttét számos csodálatos és természetfeletti esemény kísérte. Képtelenség lett volna pusztán emberi erőfeszítések árán létrehozni a menórát, a briách hátichont és a többi tárgyat. Akkor hát miért nem „szállt” egyből az égről a földre a miskán? Miért kellett Becálélnek, Oholiovnak és a többi zsidó mesternek annyit dolgoznia szorgalmasan valaminek a létrejöttén, ami így is, úgy is természetfeletti építmény? A válasz abban a felelősségben és számon kérhetőségben rejlik, amellyel az emberi erőfeszítés egy adott cselekedethez viszonyul. Az ember egyedül semmit sem tudna véghezvinni. Isten mégis azt kéri, hogy adjunk bele minden tőlünk telhetőt az adott feladatba. És ezekért az erőfeszítéseinkért és az árért, amit fizetünk, felelősséggel tartozunk, számon kérhetők vagyunk. Ha helyesen, őszintén és becsületesen belefektetjük, amit tudunk, akkor erőfeszítéseink, időnk és tehetségünk által felépülhet egy miskán. Ha azonban úgy gondoljuk, hogy nem tartozunk felelősséggel tetteinkért és próbálkozásaink hiábavalók, vagy ami még rosszabb, lényegtelenek, akkor a miskán építésének egész élménye elveszik. Ez pedig szomorú, tragikus. Ezért hát „cházák, cházák, venitcházék”, erősítsük meg magunkban az isteni szolgálatot és felelősségérzetet, hogy még napjainkban, a mi időnkben felépülhessen újra a Szentély!