Korách

A belülről jövő megszabadulás

A támadás és a visszahúzódás közötti út – Isten útmutatásával.

Szerző: Szántó-Várnagy Ádám
Megjelent: Forrás – 2012. július

Szerző: Szántó-Várnagy Ádám
Megjelent: Forrás – 2012. július

Ebben a hetiszakaszban találjuk Korách és társainak lázadását Mózes és Áron ellen. A két fél szembenállásának gyönyörű szimbóluma a mandulavessző: „mondd meg Izrael fiainak, hogy vegyenek tőlük egy-egy vesszőt, törzsenként, minden fejedelmeiktől […]”. (4Mózes 17:17.) Korách pártja komoly támadásokkal, agresszív kijelentésekkel illette, elsősorban Áront és azt, hogy miért ő kapta meg a papságot, „holott az egész nép szent”. (4Mózes 16:3.) A történet olvasása közben kellemetlenül érezhetjük magunkat, hogy hogyan lehetséges az, hogy pont Áron, ez a békés és népszerű vezető lett a célpontja ennek a nemtelen támadásnak. Az az Áron, akiről így tanuljuk: „Légy Áron tanítványai közül való: békét szerető, békéért cselekvő, a teremtményeket szerető, aki közel hozza őket a Tórához!” (Pirké Ávot 1:12.)

Megfigyelhetjük, hogy az események sodrása emlékeztet a klasszikus drámai cselekmények lefolyására, legyen az akár görög dráma vagy hollywoodi film. A jót, az ártatlant megtámadja a gonosz, de végül fordulatos események után győz az igazság, és a jó nyer, míg a rossz elbukik. Van azonban egy fontos különbség, amelyet a Tórából meg tudunk tanulni, de a szekuláris kultúrának nem része. Áron a „jó”, békeszerető. Békeszeretőnek nem akkor kell lenni, amikor kedvesek hozzánk. Aki a békét igazán szereti, tesz érte a baj idején is. A hollywoodi történetekben a „jó” többnyire valamilyen „jogos bosszú” eszközével védi meg magát a rátámadó gonosz ellen. A Tórában ezzel szemben, nem túl konfrontatív módon, a védekezés a mandulavesszők törzsenkénti elültetésével kezdődik. Ez nem valamiféle hókuszpókusz. Sokkal mélyebb tanulságot tartalmaz annál a látszólagos információnál, hogy Mózesnek hatalmában állt csodát tenni, mert a mindenre képes Örökkévaló volt mellette. Ez semmi újat nem tartalmazna korábbi ismereteinkhez képest.

„Mindig végig kell gondolni, hogy mit akarhat mindezzel a Teremtő.”

A tanulság abban van, hogy ha mi tényleg jók vagyunk és a ránk támadó tényleg nem jó, akkor nem érdemes agresszióra agresszióval válaszolnunk. Sok esetben az agresszor provokátor, és éppen ez a célja. Azzal, hogy kiállunk, és nyíltan ellene támadunk, éppenséggel engedelmeskedünk neki. A probléma az, hogy leginkább kétféle megoldásban tudunk gondolkodni: passzív (azaz visszavonuló) és agresszív (azaz támadó). A Tóra harmadik lehetőséget, harmadik utat kínál fel nekünk, melyet a mindennapokban is alkalmazhatunk.

Ennek titka abban áll, hogy a vallásos ember „képletében” az Örökkévaló is szerepel, mint aki a szálakat hátulról mozgatja. Ez a plusz információ felbecsülhetetlen következményekkel jár, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy hogyan szemléli a vele történő eseményeket, másodsorban azzal, hogy hogyan reagál rájuk. A legtöbb ma élő ember, ha Mózes és Áron helyében lett volna Korách csapatával szemben, először is haragot és elkeseredettséget érzett volna. Ezek a mi jelzőberendezéseink, amelyek azt jelzik, hogy valami nem stimmel a világnézetünkkel kapcsolatban. A helyes világnézet az, hogy minden szálat az Örökkévaló irányít hátulról. Minden emberhez rendel kihívásokat, amelyek az ő lelki fejlődéséhez az adott pillanatban a legjobban passzolnak. Korách Mózes számára az Örökkévaló küldötte –és mi értelme lenne haragudni a küldöttre? Mózes és Áron büszke lehet magára, hogy ilyen nagy és komoly lelki feladatot érdemeltek, amit sikeresen meg is tudtak oldani.

Az ilyen típusú lelki kihívásokat sajnos nagyon sokszor félreértelmezzük. Isten nélküli világképünkben sok emberben, közösségben veszélyt, ellenséget látunk, holott csak Istentől helyes félni, mivel egyedül neki van hatalmában jót vagy rosszat tenni. Aggodalomra adhatnak okot például a közelmúltban közösségünk ellen elkövetett antiszemita atrocitások. Ezekkel kapcsolatban nem helyes a hallgatás, lapítás, de az ellenkezője, az agresszív konfrontáció, vagy csak belülről érzett bosszúvágy sem. Mindig végig kell gondolni, hogy mit akarhat mindezzel a Teremtő. Azt, hogy térjünk meg, csináljunk tesuvát? Fogjunk össze, növeljük a zsidóságon belül a békét (Áhávát Jiszráél)? Fejlesszük belső, lelki tartásunkat (például a muszár tanulmányozása által) olyan magas szintre, hogy semmilyen külső hatás ne tudja azt befolyásolni?

Mind a purimi, mind a peszáchi megszabadulás történetében azt látjuk, hogy a kezdetben ellenséges környezet tiszteletét, megbecsülését kivívja az öntudatra ébredő zsidóság. Ahogy Rabbi Jonathan Sacks leírja, a nem zsidók tisztelik az olyan zsidókat, akik tisztelik a zsidóságot. Viszont szégyellik az olyan zsidókat, akik szégyellik a zsidóságot. Rabbi Yochanan Zweig ír ennek hátteréről, és ezt a különös tiszteletet, amelyet mindkét esetben ugyanaz a héber kifejezés (meciát chén) ír le, megmagyarázhatatlanabb, rejtélyesebb dolognak írja le, amelyet egyedül Istennek áll hatalmában befolyásolni. Ezért is fontos, hogy jobban tudatában legyünk az ilyen mögöttes folyamatoknak, amelyeket a felszínen könnyű félreértelmezni.

Rabbi Dovid Rosenfeld (Torah.org) alapján.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás