Vájécé

A bizalom ereje

Bízzunk önmagunkban, hogy másokban is bízni tudjunk.

Szerző: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2010. november

Szerző: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2010. novemberHetiszakasz: Vájécé

Ebben a hetiszakaszban Jákob természetfölötti erőt kívánó tettet hajt végre: elgörgeti a kút száján levő hatalmas követ, amelyet több ember sem tudott elmozdítani:
És volt, amint meglátta Jákob Ráchelt, Lábánnak, az anyja bátyjának a lányát, és Lábánnak, az anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördítette a követ a kút szájáról, és megitatta Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait.” (Genesis 29:10) Sokszor egy jócselekedet végrehajtásánál, egy cél elérésénél, egy rossz szokás elhagyásánál hihetetlen motiváló erővel bír, ha az ember valakit le akar nyűgözni, valakinek tetszeni akar. Természetesen a pozitív tettek önmagukban hordozzák jutalmukat, de a gyarló ember számára a kezdeti motiváció szakaszában sokszor szükség van valamilyen külső motiváló erőre, ami lehet akár anyagi siker, társadalmi elismerés vagy egyéb hasonló. De ahogy bölcseink mondják, mitoch selo lismá, bá lismá (amit kezdetben nem önmagáért teszünk, előbb-utóbb önmagáért fogjuk tenni).

Rabbi Samson Raphael Hirsch a következő kérdést teszi fel: miért takarták el a pásztorok a kút száját egy ilyen rettenetesen nehéz kővel, miért nem használtak egy kisebbet, aminek a mozgatása nem igényelt ekkora energiát? Azért, mert a pásztorok nem bíztak egymásban, és attól tartottak, hogy ha egy kisebb, könnyebben mozgatható kővel takarják el a kutat, akkor valamelyikük önállóan el tudja görgetni és titokban vizet tud lopni a saját juhai számára. Ezért egy akkora követ választottak, amit csak együttesen tudtak elmozdítani a helyéről.

Jákob rájött erre, ezért mondta nekik:
“Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje, hogy betereljék a nyájat: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.” (Genezis 29:7)

Jákob tudta, hogy a rossz tulajdonságok vonzzák egymást: akik ennyire gyanakodnak és nem bíznak egymásban, azok gyakran azért félnek attól, hogy a másik igazságtalanul nagy adaghoz jut, mert valójában ők maguk nem hozzák ki magukból a maximumot, nem tesznek meg mindent a saját sikerükért és boldogulásukért. A lelkük mélyén tudják ezt, de ahelyett, hogy a saját eredményeiken próbálnának javítani, a mások eredményeit lesik frusztráltan, és minden eszközzel próbálják megakadályozni, hogy mások sikeresebbek legyenek, mint ők.

Kívánom mindannyiunknak, hogy sikeresen elérjük céljainkat, akár külső motiváló erő segítségével, de anélkül, hogy közben másokon keresztülgázolnánk és megakadályoznánk őket saját álmaik megvalósításában.


vissza

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás