Az öltözködéssel eltakarjuk a fizikai valót, hogy a szellemire figyelhessünk – ha egy nőnek csak a külsejét nézzük, megfosztjuk belső érzékenységétől, erejétől.

Szerző: Dina Coopersmith
Forrás: Aish.com
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2012. február

Szerző: Dina Coopersmith
Forrás: Aish.com
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2012. február

Biztosan mindenki találkozott már valahol olyan nővel, aki a szokásosnál jobban elfedi magát, pl. hosszú szoknyát visel vagy olyan pólót, amely eltakarja a könyökét. Mi ez? Divat? Vallásos dolog? Valami posztmodern feminista szokás?

A ruha viselése minden kultúrában alapkövetelmény. Még Afrika forró dzsungeleiben is az ott lakók viselnek valami minimális ruházatot. Az állatok azonban sehol. Miért más az ember? Miről szól a ruházkodás koroktól és kultúráktól függetlenül?

Az az igazság, hogy nem volt ez mindig így. Valamikor az emberek nem viseltek ruhát. Jóllehet, csak egy rövid ideig. Ádám és Éva a bűnbeesés előtt az Édenkertben meztelenül barangolhatott.

„És mindketten mezítelenek voltak, az ember és az ő felesége, de nem szégyellték magukat.” (1Mózes 2:25) A bűnbeesés után azonban meg­változott a ruházkodáshoz (vagy annak hiányához) való viszonyuk. „Akkor megnyíltak mindket­tő­jük szemei és megtudták, hogy ők mezítelenek: összefűztek fügefaleveleket […]” (1Mózes 3:7)

A változásra Ádám és Éva bűnének megértésével találhatunk magyarázatot. A kommentárok szerint azáltal, hogy ettek a tudás fájának gyümölcséből, a bűnökre való hajlam is beépült az emberi lélekbe. Korábban a férfi és a nő rendelkezett intellektuális választási lehetőséggel a jó és a rossz között, de a bűnök az emberi testen kívül voltak, nem belső késztetés vagy érzelmi vágy vezetett az elkövetésükhöz.

„A bűnbeesés előtt az emberi lélek a testen keresztül nyilvánult meg.”

A bűnbeesés előtt az emberi lélek a testen keresztül nyilvánult meg. Test és lélek összhangban volt egymással. Például ha a lélek imádkozni akart az Örökkévalóhoz, a test korán felkelt és imádkozott. Ha a lélek tanulni akart és hatékonyabban fejlődni, a test egészséges ételeket evett, és vigyázott magára, hogy biztosítsa a megfelelő energiát a feladat végrehajtásához.

A bűnbeesés után valamiféle kettősség jött létre. Szinte skizofrénia. A lélek imádkozni akar, a test sóhajt egyet, megfordul és lecsapja az ébresztőórát. A lélek küzd, hogy tökéletesítse magát, a test csokitortát enne, TV-t nézne, és a tengerparton fe­küdne. A test már nem szolgálja a lelket, nem siet teljesíteni a kéréseit. A test nemcsak hogy nem a lélek tükre, hanem ellentétes célokkal működik.

Mi a köze mindennek az öltözködéshez, illemhez és a test elfedéséhez? Mikor Ádám és Éva az Édenkertben voltak, a testük a lelkük tükre volt, nem volt szükség elfedni az ember spirituális tisztaságának kifejeződését, az Örökkévalónak az emberi testben rejlő képét. Azonban, mikor a bűn az ember részévé vált, a test ellentétbe került a lélekkel. A testre nézve a szemlélő megzavarodik, és ahelyett hogy a belső tulajdonságokra összpontosítana, csak a fizikait, a külsőt és a felszínt látja. Szükségessé vált a fizikai háttérbe szorítása azért, hogy a spiritualitás váljon hangsúlyossá. A test legyen elfedve azért, hogy a lélek sugározhasson rajta keresztül.

Miért tűnik úgy, hogy az erényesség jobban vonatkozik a nőkre, minta a férfiakra? A test és a lélek közti diszharmónia nem egyformán vonatkozik rájuk? Valóban az erényesség mindenkire vonatkozik:

– „Megmondta az Örökkévaló neked, ember, hogy mi a jó és mit kíván tőled: semmi mást, minthogy jogot cselekedjél, szeretetet kedvelj és szemérmesen járj a te Isteneddel.” (Micha 6:8)
– „…És a szemérmességgel bölcsesség jár” (Példabeszédek 11:2)

A zsidóságban a leghősiesebb cselekedetek titokban történtek, fanfárok, nyilvánosság és feltűnés nélkül, ez mutatja a szemérmességet. Például Izsák feláldozása vagy Jákob harca az angyallal nem a nyilvánosság előtt zajlott, annak ellenére, hogy meghatározó szerepe volt az ősatyák életében. Mégis, amikor a szemérmességen az öltözködést és elfedést értjük, az sokkal inkább vonatkozik a nőkre, de emellett érdekes módon a tóratudósokra és az Örökkévaló sivatagi tartózkodási helyére, a Szentélyre is:

– „A tóratudósok legyenek különösen szemérmesek öltözetükben és viselkedésükben”. (Derech Erec Zuta 7)
– „Attól a naptól fogva, hogy felépült a Szentély, az Örökkévaló azt mondta: a szemérmesség helyénvaló.” (Tanchuma Bamidbar 3)

Mi a közös vonás a nőkben, a tóratudósokban és a Szentélyben? A tóratudósok olyan emberek, akiket a közösség nagy tudásuk miatt tisztel. Amennyiben ők az Örökkévalót, a szentséget képviselik a földön, rászolgálnak erre a nagy megbecsülésre. Azonban ha minket a karizmájuk, jó megjelenésük, szónoki képességük ragad meg, akkor nem vagyunk képesek észrevenni a belső szentségüket, lényegében bálványt imádunk a téves irányú nagyrabecsülésünkkel. Ezért a tóratudósoknak kötelessége szemérmesnek lenni, hogy ne tévesszenek meg minket a megjelenésükben, viselkedésükben megnyilvánuló külsőségek, melyek ha túl hangsúlyosak, elfedhetik belső lényegüket.

Hasonlóan a Szentély az Örökkévaló földi tartózkodási helye. Az edények és az építmény a legjobb anyagokból készültek: aranyból, ezüstből, rézből, gyönyörű szövetekből. Ha a Szentélyt csak mint egy épületet szemlélnénk – spirituális tartalomtól mentesen –akkor fát, köveket imádnánk, eltorzítva a valóságot, és azt a célt, amelyre a Szentély épült.
Az edényeket ezért befedték, így háttérbe szorítva a ragyogó, elegáns külsőt, hogy ezáltal képesek legyünk a felszín alatt meglátni a spiritualitást.

És itt jönnek a nők. A nőknek a zsidóság szerint van egy különleges jellemzőjük, amelyet „biná”-nak neveznek, melyet pongyolán mélyebb értelemnek fordíthatnánk. A Tórában a nőket úgy ábrázolják, hogy gazdag a belső világuk, rendelkeznek egy olyan kivételes képességgel, amellyel befolyásolni tudják az emberek személyiségét; jellemzően éleslátók és a logikán túlmutató, a külső tényezőktől és a külső felszíntől független érzékenységgel rendelkeznek.

Ha kívülről szemlélünk egy nőt, a belső jellemvonásaitól és spiritualitásától eltekintve, akkor megfosztjuk őket egyedi képességeiktől és erejüktől. Az a veszély áll fenn, hogy tárgyiasulnak, lealacsonyulnak. Valóban azt látjuk, hogy azokban a kultúrákban, ahol a nőket elsősorban fizikai jellemzőikért tisztelik, végtelenül lealacsonyítják és kihasználják őket.
Ezt a veszélyt tekintve – párosulva azzal az erős férfiúi hajlammal, hogy a fizikait és a külsőt vegyék észre, és a vizualitás vezérli őket – a nők jól tennék, ha háttérbe szorítanák a testüket, azért, hogy hangsúlyozni tudják, ami igazi szépségük: belső erejük, a lelkük.

– „Minden dicsősége a király leányának belül van.” (Zsoltárok 45:14)

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egy nő ne nézzen ki szépen. Valójában, ha nincs borzasztó fizikai állapotban, és a belső szentség észrevehető, akkor micve dicsérni az „edényt” a szent­ségéért, a spiritualitás képviseléséért.

Ahogy a Szentély lenyűgözően szép volt és a Tóratudósoknál is fontos a külső megjelenés, ugyanígy a nőt mint a gazdag és rejtőzködő belső lényeg nyilvánvaló hordozóját feltűnővé teszi a szép külső megjelenés. Ez van spirituális tartalommal megtöl­tve, és ez nem csak egy üres külső héj.

vissza