Ne feledkezzünk meg saját szenvedésünkről, hogy mások szenvedését át tudjuk érezni.

Szerző: Rabbi Zelig Pliskin
Forrás: Aish.com
Fordította: Bálint Lea
Megjelent: Forrás – 2010. december

Hetiszakasz: Váérá

Mit parancsolt tehát az Örökkévaló Mózesnek és Áronnak?

A Jeruzsálemi Talmud (Ros Hásáná traktátus 3:5) azt mondja, Isten megparancsolta Mózesnek és Áronnak, emlékeztessék Izrael fiait arra a kötelességükre, hogy a hetedik évben a rabszolgáikat fel kell szabadítaniuk. Első látásra nehéznek tűnik megérteni, hogy miért volt szükséges ennek a törvénynek a tanítása, mialatt a zsidó nép még rabszolga volt Egyiptomban, mikor a héber rabszolgákra vonatkozó törvények csak akkor léphetnek életbe, ha már a zsidók tarthatnak rabszolgákat s miután elérték Izrael földjét.

Meg kell értenünk, hogy a rabszolgaság, amiről a Tóra beszél, sokkal inkább nevezhető adósrabszolgaságnak. Ha egy nincstelen koldust lopáson kaptak, eladták rabszolgának (volt, hogy 7 évre). A Talmud azt tanítja, hogy ha valaki szert tesz egy rabszolgára, valójában urat tesz maga fölé. Ha csak egy párna van, azt a rabszolga kapja meg. Rabszolgát csak lényeges és időben korlátozott mennyiségű munkával lehet megbízni. Ha egy családhoz kerül, a Tóra olyan szociális szolgáltatásokhoz juttatja, amik elősegítik a társadalomba való visszailleszkedését.

Rabbi Chaim Shmulevitz úgy magyarázza, hogy akkor, amikor egy ember rabszolgasorba kerül, a szolgálatot gyötrelemnek érzi és sóvárog a szabadságra. Az embereknek emlékezniük kell erre az érzésre, és később habozás nélkül fel kell szabadítaniuk saját rabszolgáikat. Ha valaki szenvedett, nem szabad erről megfeledkeznie, és majd segítenie kell másokat, ha azok hasonló helyzetbe kerülnek.

Egy történet, ami példázza az empátia fontosságát. Egy hideg téli napon Rabbi Eliyahu Chaim Miesel elment egy jómódú ember otthonába, hogy megkérje, hogy adományozzon pénzt egy szegény családnak, hogy otthonukat be tudják fűteni. Amikor a jómódú ember meglátta Rabbi Mieselt közeledni, kiszaladt a ház elé üdvözölni. Mivel úgy gondolta, hogy a Rabbi hamarosan úgyis bejön a házba, nem törődött azzal, hogy felvegye a kabátját. Rav Eliyahu Chaim azonban hosszú beszélgetésbe elegyedett vele, nem törődve a többszöri hívással, hogy menjen be vele a házba. Végül, mikor a jómódú ember már remegett a hidegtől Rabbi Miesel bement a házába és azt mondta: „Pénzt kell kérnem tőled, hogy egy szegény család befűthesse az otthonát. Mivel a te otthonod mindig meleg és van egy vastag szőrmekabátod, talán nem értheted mit jelent szenvedni a hidegtől. Most, hogy átérezted, milyen rossz dolog fázni, biztosan bőkezűen fogsz adományozni.”

vissza