Kis bibliai madárkalauz

MA már kevésbé jellemző, de az én gyermekkoromban még szokás volt, hogy ha a kicsikben felmerült a kérdés, vajon honnan lesz a kisbaba, a szüleik azt válaszolták, hogy a gólya hozza őket.

Ez a közép-európai ember számára jól ismert vándormadár a tavasz beköszöntével mintegy rejtélyes módon bukkan fel a hosszú hideg télidő alatti távollétét követően. A gólya háztetőkre, a kémény tetejébe vagy annak közelébe fészkel. Mivel minden gyermek ismerte ezen nagy, fehér, hosszú csőrű állat eltűnő és hirtelen felbukkanó természetét, a szüleik számára kézenfekvő volt „az élet igazságait” oly módon elkerülni, hogy a kisbabák születését a gólyák érkezéséhez társították.

Érdekes módon a Tóra a gólyát a Smini hetiszakaszban említi elsőként. Láthatjuk, hogy a Tóra nem osztja az egykor általánosan elfogadott nézetet/hiedelmet, amely szerint a gyermek születéséért és létezéséért a gólya a felelős. Sőt, a mostani, Tázriá hetiszakasz első fejezete igen egyértelműen és világosan számol be a gyermek fogantatásáról és születéséről.

A Tóra a gólyát a tisztátalan állatok közé sorolja, ezért a zsidók számára tilos e madárfaj tagjainak fogyasztása. Az állat héber megfelelője a „hászidá”, amelyhez Rási egy elbűvölő kommentárt fűzött. Ebben a madarat egy „nagy fehér szárnyasként” azonosítja, s az ófrancia cikonia megnevezéssel illeti. Ha fellapozunk egy gyerekeknek szóló zoológiai témájú könyvet, arról értesülhetünk, hogy a háztetőkre és fákra fészkelő, a gyermekszületés szimbólumaként is ismert európai fehér gólya latin neve nem más, mint a ciconia ciconia. Rási tehát kétségtelenül jól ismerte ezt a madarat. Kommentárjában megkísérli megfejteni, miért is nevezhetjük a ciconia ciconiát, vagyis a gólyát hászidának. A héber kifejezés ugyanis azt jelenti, hogy „a kedvesa, pontosabban az, aki szerető kedvesség által, „heszedből” cselekszik. Ennek okaira már a Talmud is kitér, azt a megoldást vázolja fel, hogy gólya „kedves a barátaihoz”, nagylelkű és védelmező a saját fajtájának tagjaival.

Régen a párásá egyes lelkes tanulmányozóit kíváncsisággal kezdte eltölteni a tény, hogy egy ilyen szenvedélyes és kedves madarat miért is sorolunk a tisztátalan szárnyasok közé. Mindenesetre általánosan elfogadott, hogy a fogyasztásra tiltott állatok bizonyos nemkívánatos személyiségjeggyel bírnak. Íme, ez a csodálatos madár, amely kiérdemelte, hogy hászidának, jámbornak nevezzük. Akkor miért tartjuk mégis tisztátalannak?

Egy lelkes tanuló, kinek kilétét homály fedi, felvetette, hogy a hászida kedves ugyan, de csak a saját barátaival. Csupán a fajtársaival könyörületes, más fajok iránt közömbös, gyakran kegyetlen. Ez a fajta megkülönböztető attitűd a negatív személyiségjegyek közé tartozik. Ezért a gólya tréfli, tilos.

Milyen erőteljes és fontos tanítás ez mindannyiunk számára.

Időről időre tőlünk távoli területeket, sokszor egzotikus országokat sújtó természeti katasztrófákról, hurrikánokról, cunamikról, és a mindezeket elszenvedő etnikailag és kulturális szempontból tőlünk különböző emberekről kapunk hírt. Ilyenkor a helyes attitűd, ha figyelünk azokra a tőlünk különböző emberekre, akik szörnyű tragédiákat élnek át, s nem gondolhatunk mindig csak magunkra, a mieinkre. De vajon melyikünk állíthatná, hogy egy hajszálnyi kísértése sem volt elfordulni az emberek szenvedéseitől csupán azért, mert távoli helyen történt, és az ottani emberekkel nincs érdemi kapcsolatunk. Természetes válaszreakció lenne, ha azt mondanánk, „a jótékonyság otthon kezdődik”, valamint, hogy inkább a saját barátaink ismerőseink, és a hozzánk közelállók felé fordulunk, nem pedig az „idegen etnikumok” sírását és könnyeit szárítjuk.

A Rási által adott üzenet egyértelmű. Az ilyen reakció tréfli. Abszolút hibás figyelmen kívül hagyni az emberek szenvedéseit, csak mert mások, mint mi, vagy távol vannak tőlünk. A hászida együtt érző, nagylelkű, de csak az övéivel. S nem viselkedhetünk a hászidához hasonló módon.

A hetiszakaszban közvetlenül a gólyát követően egy további madár, az anafa is említésre kerül (Vájikrá 11:19). Rási morcos, haragos szárnyasként jellemzi ezt az állatot, és felvetette annak lehetőségét, hogy az általa is ismert gémmel azonosítható. Ezért, míg a gólya a megkülönböztető jellegű nagyvonalúságot szimbolizálja, addig a gém a harag kártékonyságát jeleníti meg. Ez utóbbit a zsidó hagyomány igen negatívan ítéli meg. A bölcseink szerint az az ember valódi személyisége, és ami szerint megítélhetjük őt, hogy milyen módon tudja kontrollálni a saját dühét. A Talmud kijelenti, hogy az, aki haragossá válik, az hajlamos súlyos hibák elkövetésére, ezért a legbölcsebb ember is hibázhat, ha megengedi magának, hogy dühös legyen.

A bölcseink Mose rabénu példáján keresztül szemléltetik, hogy még a legbölcsebb ember is a harag csapdájába eshet, és hibázhat, ahogy azt az aktuális hetiszakaszban is láthatjuk. „A vétekáldozatra való bakot pedig számon kérte Mózes, és íme, elégették; azért haragudott Eleázárra és Itámárra…” (Vájikrá 10:16).

A következő mondatokból világossá válik, amire Mózes testvére, Áron is rámutatott, hogy Mózes túl hamar és tévesen ítélkezett. Javára legyen írva, hogy nem okozott nehézséget a számára tévedésének elismerése.

Malbim, a ragyogó és éleslátó XIX. századi kommentátor e mondatok alapján azt állítja, hogy a düh és a tévedés között kölcsönösség áll fent. Igen, amikor valaki dühös, a döntése zavarossá válhat, ami hajlamossá teszi a hibázásra. Emellett az is igaz, hogy ha valakit elvakít a tévedése, az hajlamossá válik a haragra. Viszont a tisztánlátás már eleve kizárja a dühödt reakciót.

Láthatjuk tehát, hogy milyen nagyszerű bölcsességet tapasztalhatunk már a bibliai szöveg tanulmányozásának kezdeti fázisaiban is. Első látásra a hét bibliai szakasza bemutat számunkra két, a zsidó étlapról hiányzó madárfajt. A felszín alatt azonban e szárnyasok, a gólya és a gém két hatalmas fejezetet nyit meg a zsidó etikai kódexben. A gólya példája arra tanít bennünket, hogy mennyire fontos a mások irányába a jótékonyság etnikai, vallásbeli különbségek ellenére és földrajzi távolságtól függetlenül. A gém természete pedig arra világít rá, hogy milyen veszélyeket rejt a harag, illetve hogy milyen a kapcsolat az intellektuális képességeink és érzelmi világunk között. Néha ugyanis a hibás gondolataink bűnös érzelmekhez vezethetnek. De sokkal gyakoribb az az eset, amikor az zabolátlan érzelmek veszélyeztetik a gondolkodásunkat, s ez akár beláthatatlan következményekkel is járhat.

A két tanítás a két madártól tehát a következő: légy figyelmes minden emberrel a köztetek lévő különbségektől függetlenül, és tartsd kordában az indulataidat, hogy megóvd magad a tévedések és hibás cselekedetek csapdájától.

fordítás • Adler Dvora

forrás • Torah Tidbits