Ki távo

A hála gyümölcsei

A hála kifejezése a bizonyosság a teremtésben.

Szerző: Rabbi Chaim Dovid Green
Forrás: Torah.org
Fordította: Sasvári Sarah
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Szerző: Rabbi Chaim Dovid Green
Forrás: Torah.org
Fordította: Sasvári Sarah
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Hetiszakasz: Ki távo

A mostani hetiszakaszunkban a háláról tanulunk. Az első fejezet a „bikurimról” szól. Ez arról a pa­rancsolatról tesz említést, hogy az első gyümölcsökből és a szőlőtőke első terméséből ajándékot kellett vinni a jeruzsálemi Szentély és annak kiválasztott szolgálói, a kohének számára. Amikor az emberek megérkeztek, odaadták a gyümölcsöket a kohéneknek, és hálát adtak Istennek Izrael földjéért. Vajon mit gondol a Tóra a há­láról?

Mindezt megérthetjük a „zsidó” szóból. Etimológiai jelentése – mielőtt a száműzetés során számos országban elterjedt – maga a név, Jehuda volt. Jehuda egyike volt Izrael tizenkét törzsének, amelyik meghatározó lett az első Szentély korában, kb. 2500 évvel ezelőtt. Ugyanakkor minden zsidót összességében jehudimnak neveztek – ami a Jehuda többes száma – habár még csak néhány törzsből álltak.

„mi is szeretnénk valamit visszaadni Istennek”

Jehuda Jákob ősatyánknak, és az ő feleségének, Leá­nak gyermeke volt. Lea – aki egyike volt férje négy feleségének – már nem számított rá, hogy további gyermekei születhetnek, így amikor Jehuda a világra jött, kifejezte háláját és elismerését Istennek: ezért választotta fiának ezt a nevet. A jehuda szó gyökere a „köszönöm” vagy „elismerés”. Ez Jehuda neve és az ő lényege. Ahogy Rási magyarázza: Lea úgy érezte, „többet kapok, mint az én osztályrészem”.

Az állhatatosságunk, ahogy az Örökkévalóba kapasz­kodunk, adja meg a „jehudim” (zsidók) lényegét. Le­nyűgöz bennünket elkötelezettségünk az Örökkévaló iránt. Nem volna elég megabyte elraktároznunk a listát kegyelméről, amelyben egy egyszerű napon részesülünk. Vegyük figyelembe, hogy mennyi fiziológiai folyamatnak kell tökéletesen működnie ahhoz, hogy elolvashassuk ezt az esszét. Egy mélyebb szinten pedig bízunk benne, hogy azok a dolgok, melyek most rosszak, egy abszolút jót szolgálnak, és ezeket ellensúlyozzák is a jó dolgok, melyeket kapunk.

Következésképpen mi is szeretnénk valamit visszaadni Istennek. Tudjuk persze, hogy igazán sosem vagyunk képesek mindent visszafizetni neki. Ez az, amiképp a világot megteremtette. Ugyanakkor ő azt szeretné, hogy legyünk tudatában az „adósságunknak”, és viselkedjünk úgy, mint az, aki buzgón vissza akarja fizetni azt.

Erre szolgál a bikurim micvája: az első gyümölcsök. Ez a mi elismerésünk és hálánk, amely arra buzdít ben­nünket, hogy visszaadjuk Istennek azt elsőt és a legjobbat, melyet ő ad nekünk.

Ne gondoljuk, hogy kevés vagy jelentéktelen az, hogy a gyümölcsök kis ajándékát adjuk Istennek. A midrás azt írja, hogy bikurim az első volt azon dolgok között, melyek a világ teremtésének értelmet adnak. Egy XIX. századi chaszid vezető, Szfász Emesz megmagyarázza a midrást. „Természetesen Isten úgy is megteremthette volna a vi­lágot, hogy mindenki tisztán felismeri az Ő királyságát és a nagyságát. De Istennek (már) van milliónyi világa, amelyben ezt elérheti. Sokkal inkább Isten azt akarja, hogy legyen a világban egyfajta bizonyság, hogy Ő terem­tette azt, ez a bizonyosság igazolja az egész teremtést, még akkor is, hogyha vannak olyanok, akik tagadják.”

Tekintsük ezt egy kis fénynek a vaksötétben. A tóratanulás, a parancsolatok teljesítése és az ima által tanúságtételét adjuk Isten létezésének és uralmának. Ez elegendő ok arra, hogy megteremtse a világot – annak elle­nére is, amit azoknak a felelőtlen embereknek az igazságtalansága okoz, akikkel osztozunk a világon.

Elul havában vagyunk, ami az önvizsgálat hónapja is egyben. A ros hásáná hamarosan itt van. Isten minden évben rendeleteket hoz, amelyekben a világot a maga helyére teszi azzal, hogy a teremtés végső célját idézi elő. A ros hásáná emiatt az ítélet napja. Isten minden évben megvizsgálja az egész világot, és minden embert is abból a szempontból, hogy hozzájárul-e a teremtés céljához. Isten szükséges „javításokat” tesz, ami mindent a saját egyé­ni és közösségi kiteljesedéséhez vezet el. Minden következő „jó” vagy „rossz” világi esemény ezen a döntési folyamaton múlik.

Elul havában egy zsidó hagyományosan megkérdezi ma­gát: „hozzájárultam a teremtés céljához, vagy távol maradtam tőle? Hogyan tudom én személyesen úgy irányítani az életemet, hogy akár csak kis mértékben is, de hozzájáruljak?” Ezzel együtt tudjuk, ez az az idő, amikor Isten különösen fogékony arra, hogy meghallgassa az imáinkat, és készen áll, hogy jótékonyan segítsen bennünket. Azzal, hogy tudjuk, hogyan működik ez a különleges időszak, ragadjuk meg a lehetőséget, és váljunk részeseivé a teremtés látványos folyamatának.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás