Történelem

A Kabbala története

Kabbala – a zsidó misztikus hagyomány – Az Örökkévaló útmutatásai nemzedékről nemzedékre.

Szerző: Rabbi Simon Leiberman
Forrás: Aish.com
Fordította: Domán Sándor
Megjelent: Forrás – 2011. május

Szerző: Rabbi Simon Leiberman
Forrás: Aish.com
Fordította: Domán Sándor
Megjelent: Forrás – 2011. május


Ennek az írásnak a témája a Kabbala forrása, fejlődése, valamint “titkosságának” okai.

Kabbalának (“megkapott”) hív­ják a zsidóság misztikus hagyományát. Ebben az elnevezésben az hangsúlyozódik ki, hogy az embernek meg kell kapnia a Tóra e misztikus megértését. A Kabbala elemeit az Örökkévaló a Tóra többi részével egy időben mutatta meg, majd ez továbböröklődött kiválasztottról kiválasztottra, a szóbeli hagyomány többi vonatkozásával ellentétben, melyek esetében az értelmezés is szerepet játszott.

Amikor valaki értelmezi a Tóra vagy a zsidó törvények bármely vonatkozását úgy, hogy racionális (és nem misztikus) nézőpontot használ, akkor nem szükséges közvetlen forrással rendelkeznie az állításhoz. Szükséges, hogy az állítás illeszkedjen a Tóra általános szellemiségébe, és értelemmel kell bírnia abban a közegben, ahol bemutatják. Jó, ha más területekről is alá van támasztva.

A Kabbala esetében korlátozott lehetőségünk van arra, hogy “új” vagy “eredeti” értelmezéseket adjunk – a kulcs a pontos közvetítés. Olyan tannal állunk szemben, melynek elemeit az Örökkévaló mutatta meg az embernek, ugyanolyan módon, ahogy az egész Tórát is, majd az idők során átadta egyik emberről a másikra.

A Kabbala kibontakozásának mérföldkövei, állomásai: Az első a Tóra maga. A Kivonulás könyvében egy nagyon rejtélyes párbeszéd jelenik meg az Örökkévaló és Mózes között.

„Olyan tannal állunk szemben, melynek
elemeit az Örökkévaló mutatta meg az embernek…”

“És mondta (Mózes): Kérlek, mutasd meg nékem a Te dicsőségedet. És mondta (az Örökkévaló): Átviszem minden jóságomat előtted, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Arcomat azonban, mondta, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén. És mondta (az Örökkévaló): Íme, van hely énnálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engem, de arcomat nem láthatod.” (2Mózes 33,18-22)

Bármennyire rejtélyes és nehezen érthető is ez a párbeszéd, van néhány nagyon fontos pont, mely innen származtatható.

Vegyük figyelembe, hogy ez a dialógus nagyon röviddel a tóraadás után történt. Mózes megkapta a Tórát annak teljességében, így másra már nem számíthatott. (Ld. Maimonidész, A Tóra alapjai 9:1). Tehát mi mást szeretett volna még Mózes az Örökkévalótól?

A válasz az, hogy a már megkapott kinyilatkoztatás megértésének mélységéért esedezett, nem pedig egy új Tóráért. Ebből a kívánságból egyrészt láthatjuk, hogy a Tórának van egy olyan megértése, amely távol marad tőlünk; másrészt, bár rendelkezünk a teljes terjedelmű Tórával − melyet Mózes megkapott a Sínai-hegyen−, ez még nem garantálja azt, hogy eljutunk ehhez a mélyebb megértéshez.

Az Örökkévaló válaszából kitűnik, hogy e mély megértés természete nem az Örökkévalóról magáról szól, hanem inkább az Örökkévaló és a mi világunk közötti egymásra hatásról.

A Bölcseink úgy magyarázzák, hogy Mózes kívánsága annak teljes megértése volt, hogy „miért van az, hogy a becsületesek szenvednek és a gonoszak sikeresek”. Ez könnyedén látható az Örökkévaló válaszában: “könyörülök, akin könyörülök”. Az, ahogy az Örökkévaló irányítja a világot – az Ő útjai és szokásai –, a lényege annak a mély tudásnak, melyet Mózes keres.

Az Örökkévaló határt szabott a megértési szintnek. Egyesek (akik a hollywoodi filmek látványvilágához szoktak) azt képzelhetik, hogy az, hogy “nem láthat engem ember, élvén”, a vakító fény és a dörgő hangok miatt van! Az Örökkévaló fizikai érzékelése nem létezik. A Bölcseink e helyett úgy magyarázzák, hogy ennek az idézetnek a helyes értelmezése a következő: “egyetlen ember sem értheti meg teljesen az Örökkévalót, ameddig él”. Egy ember – bármennyire is kifinomult – fizikai létezéssel bír, így a megértése is némileg fizikai. Ez megakadályozza őt azon dolgok értelmezésében, melyek bizonyos mértékig teljesen metafizikai jellegűek.

Erre utal az, hogy “és hátulról meglátsz engem”. Ha valakit szemtől szembe látok, akkor teljesen érzékelem azt, amit mond és tesz, ugyanilyen módon, az Örökkévalót “szemtől szembe” látni azt jelenti, hogy az Örökkévaló útjait tökéletes tisztasággal megérteni. Az ember nem képes erre. Az Örökkévalónak csak a hátát láthatja, ami azt jelenti, hogy lehet elképzelése arról, amit tesz, de tökéletes tisztasággal nem rendelkezhet.

Ezek a megértések megtalálhatók abban, hogy “az Úr nevét”. Tehát az Örökkévaló ezeket a kinyilatkoztatásokat így írja le: “kiáltom előtted az Úr nevét”.

Valójában az Örökkévaló különböző nevei, melyek a Kabbala magját alkotják, nem holmi rejtélyes, a torok mélyén képzett kiejthetetlen szavak, melyek kozmikus felfordulást okoznak − inkább az Örökkévaló és az ember egymásra hatásának különböző oldalait írják le.

Azaz, amikor Mózes mélyebb betekintést kért az Örökkévaló rejtélyes útjaiba, akkor az Ő nevének felfedése volt az elsődleges eszköz ehhez.

Az Örökkévalóról megszerzett pontosabb tudás abban a pillanatban a jóság tudása volt, mely túl van a mi megértési körünkön.

Lássuk mindezt a rejtélyes párbeszédet övező események összefüggésében.

Izrael gyermekei súlyos bűnt követtek el az aranyborjú imádása által, és a megfelelő büntetésük az volt, hogy teljes egészében megsemmisüljenek. Mózes nem rendelkezett az ima olyan szavaival, mely javíthatott volna a helyzeten. Ezért arra kérte az Örökkévalót, hogy mutassa meg végtelen jóságát, amely által az ítélet elhalasztható és könnyíthető lenne; mivel olyan súlyos volt a bűnük, hogy annak enyhítéséhez a kegyelem különleges fokára volt szükség. Ez a kegyelmi fok egészen addig nem mutatkozott meg, ezért nem is lehetett annak alkalmazásához folyamodni. Az Örökkévaló ezért feltárta előtte “teljes jóságát”. Ez megadta Mózesnek akkor (és számunkra ma) azt a képességet, hogy imádkozzon hozzá – hogy a rendkívüli jóság azon tizenhárom tulajdonságához folyamodjon, melyekkel az Örökkévaló rendelkezett.

Ez a “Jóság tizenhárom tulajdonsága” (melyekre az 2Mózes 34,6-7 szakaszai hivatkoznak) képezi az alapját az engesztelési napi és böjtnapi imáinknak, valamint a különleges, ünnepélyes imák alkalmainak.

A Tizenhárom tulajdonság megértése a kabbalisztikus tudás és tanítások egy másik fontos vonatkozása, melyről a sorozat következő részeiben lesz szó.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás