Egy éjszaka a király nem tudott aludni. Nem tudta hová építesse új palotáját. Így, hosszú sétára indult birodalmában. Meglátott egy férfit, amint egy kéve búzát fölkap. Átvitte a gabonát a szomszédos földre, és ott letette.

− Mit csinálhat ez az ember? – gondolkozott a király. – Rabló lehet? Hamarosan, a király meglátott egy másik férfit, amint a szomszédos földön felkapja a kéve búzát. Áthordta az első földre, majd letette.
− Mit csinálhat az a férfi? – gondolkozott a király. – Ő is egy rabló?

Másnap reggel a király magához hívatta az első férfit.

– Miért cipelted a szomszédos földre a kéve búzákat? − kérdezte.

− A gabonát a saját földemről vittem át a testvérem földjére − felelte az ember. − A testvéremnek nagy családja van. Sok búzára van szüksége, hogy gyermekeit etesse. Én egyedül élek, nincs sokra szükségem. A fölösleges búzát átviszem testvérem földjére.

A király hivatta a második férfit.

− Miért vitted a búzát a szomszédos földre? − kérdezte.

− A búzát a saját földemről cipeltem át testvérem földjére. − felelte a férfi. − A testvérem egyedül él. Nincs családja és nincsenek gyermekei, akik segítenének neki nap mint nap összegyűjteni a búzát. Így minden éjjel a fölöslegem áthordom bátyám földjére.

Micsoda testvéri szeretet! – álmélkodott a király. − Ez az a terület, ahol fölépíttetem palotámat. Mindkét testvér hatalmas láda aranyat kapott, és a király megvette a két földet.