Reuven kőfejtő volt. Minden nap elindult nehéz csákányával, hogy a hatalmas hegyek szikláit darabolja. Aztán a köveket eladta az embereknek, akik házakat és falakat építettek abból.

Egyszer a király meglátogatta azért, hogy köveket rendeljen. Reuven, amint meglátta a király díszes hintóját, ékszereit, szolgáit, akik uralkodójuk minden parancsát engedelmesen teljesítették, azt kívánta: „Bárcsak a király lehetnék! S láss csodát!” Óhaja valóra vált. Reuven lett az ország királya!

Ragyogó palástot viselt, s pompás hintóban utazott. Aztán délben, amikor a forró nap sugarai rásütöttek, azt gondolta: „A nap tüze erősebb, mint a király. Bárcsak a nap lehetnék!” S láss csodát, Reuven nappá változott. Ő sütött le a földre, nevelte a fákat, virágokat, melegség és jóérzés töltötte el szívét. „Nagyszerű a napnak lenni!”

Később egy felhő sodródott elé és nem látta többé a földet. Azt gondolta: „A felhő hatalmasabb a napnál. Azt kívánom, legyek felhő!” Reuven puha, pamacsos felhővé vált. Áttáncolta az eget. „Szeretek felhő lenni − mondta −, kellemes idefenn.” Aztán jött egy erős szél és messzire fújta. Értem, tehát a szél a felhőnél is hatalmasabb. „Bárcsak szél lennék inkább!”

Reuven szél lett. Ő fújta el a fák leveleit és ő terelte a hajókat az óceánon. Egyszer egy óriási hegy tűnt fel előtte, nem tudta mi tévő legyen. „Nem tudok átkelni a hegy túloldalára. Úgy látom a hegy erősebb, mint a szél. Hegy szeretnék lenni.”

Reuven magas heggyé változott. Hirtelen meghallotta a csákány csengő hangját és ütéseket érzett a hátán. Mi zúzza, töri a hátam? − kérdezte.

Egy kőfejtőt látott dolgozni a hegyoldalban. „Úgy tűnik, a kőfejtő erősebb a hegynél. Bárcsak a kőfejtő lehetnék!” S láss csodát! Reuven újra kőfejtővé változott.

Most már megértette azt, hogy az igazi boldogság abban van, ami VAGY – nem abban, ami NEM vagy.